Manfred Weber és Frans Timmermans elbukott, ami jó hír Magyarországnak, mert a magyar emberek nem akarták őket – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken újságíróknak Brüsszelben.

Orbán: a magyar emberek nem akarták Weberéket

Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozik magyar újságíróknak EU-csúcs után Brüsszelben 2019. június 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A kormányfő a csütörtökön kezdődött EU-csúcsról szólva kiemelte: "jelentős lépéseket tettünk".

Emlékeztetett:

Magyarországon nagy támogatást kaptak, az 53 százalék "példátlan, Európában ilyen szinte senkinek sincs".

Ezért komoly vállalásokat is tett: azt mondta, hogy ezzel a támogatottsággal meg tudja akadályozni, hogy olyan vezetői legyenek az Európai Uniónak, akik a bevándorlást pártfogolják – idézte fel. Hozzátette:

azt is vállalta, hogy nem lesz olyan vezetője az uniónak, aki "ne adná meg a tiszteletet Magyarországnak és a közép-európai országoknak".

Hangsúlyozta: "ezt a két vállalást a tegnapi napig" sikeresen teljesítette, mert

"a Spitzenkandidatok, Weber úr és Timmermans úr elestek", és a két követelmény közül egyiknek sem feleltek meg, "távozásuk jó hír Magyarország számára".

Arra a kérdésre, hogy a visegrádi országoknak (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) van-e esélyük fontos uniós posztra, a miniszterelnök úgy válaszolt, "igen, jó esélyünk van rá". A V4-eknek minden uniós pozícióra több, két-három jelöltje is van, és jó esélyünk van arra, hogy az egyeztetéseken kellő súllyal tudjuk képviselni a visegrádi csoportot – mondta.

Orbán Viktor kifejtette: a V4-eknek vannak javaslatai, "ezek konkrét nevek", és ezek mind jók Magyarország és Közép-Európa számára. "A nevek kimondásával azért kell ügyesen bánni", mert van, akinek növeli és van, akinek csökkenti az esélyeit a neve elhangzása – magyarázta. Hozzátette: az ütemezésnek, a diszkréciónak, a megfelelő időpontban való előretörésnek megvan a maga logikája.

Hangsúlyozta: az biztos, hogy a hét közepén a V4-ek személyesen is találkoznak, hogy "az utolsó egyeztetéseket is elvégezzük". Aztán vasárnap este a visegrádi csoport megpróbálja képviselni Közép-Európa érdekeit. Az esélyek jók, "vannak jó jelöltjeink, szerintem be is fognak futni" – fogalmazott.

A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarországnak – a többi országgal együtt – vannak klímacélvállalásai.

2030-ig ezeket meg tudjuk valósítani, erre vannak terveink, és ezt meg tudjuk úgy tenni – "pénzünk is van hozzá" –, hogy a klímacélok elérése ne eredményezze a lakások rezsiköltségének növelését – mondta. Hozzáfűzte: úgy tudjuk megvalósítani ezeket a célokat, hogy "a klíma is javul, és a magyar családoknak sem kell több pénzt fizetni az energiáért."

Közölte: a javaslat az volt, hogy most menjenek tovább, és 2050-re is tegyenek vállalásokat.

A céllal egyetértünk, de amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk

- mondta. "Úgyhogy kezdjünk tárgyalni a pénzről!" – fűzte hozzá.

Úgy látja, ha lesz pénz, ha az unió ehhez nyit forrásokat, és meg tudjuk valósítani a magyar energiarendszer korszerűsítését úgy, hogy a családoknak nem kell ezért többet fizetniük, akkor vállaljuk. "Nyitottak vagyunk, tárgyalni fogunk" – jelentette ki.

Orbán Viktor kitért arra: volt egy vita a klímacélokkal kapcsolatban a nukleáris energiáról. A magyar álláspont világos: "ha klímacélokat akarunk elérni, akkor szükségünk van nukleáris energiára" – mutatott rá. Hozzátette: ezt egy-két ország vitatja, de kisebbségben vannak.

Mint mondta, ezt az ellentmondást úgy oldják fel, hogy minden országnak megmarad a joga, hogy eldönthesse: szüksége van-e atomenergiára. Magyarország szeretne ilyet, mert "Paks nélkül nincs alacsony rezsi" – tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte: a szabályozás célja az, hogy az embereknek jobb legyen, nem pedig rosszabb, és "ha jobb a klíma, de nem tudják kifizetni az energiaszámláikat, akkor az egyik ügy megoldásával egy még nagyobb bajt idéztünk elő". Olyan megoldás kell, hogy klímacélok is legyenek, és meg tudjuk védeni az olcsó rezsit is, ehhez pénz kell, erről pedig tárgyalni, egyezkedni kell – mondta.

Forrás: MTI

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Ezek szerint még mindig orbán a magyar emberek.
nezelodo
Mini elnök úr, biztos lehet, hogy Ön az egyetlen talán e kis hazában, aki felsikít álmában, ha ezekkel az urakkal álmodik, mert a legtöbbnek fogalma sincs kikkel hadakozik az ő nevükben. Örül a legtöbb, ha időben ki tudja a gyerek napközi vagy óvodai díját fizetni, vagy a hónap végéig kitart a nyugdíj.
dr. prédikátor
O1G te patkány!!! te csak a magad nevében és a birkáid nevében ugathatsz! Ti nem vagytok a Magyar emberek, patkányok vagytok!!!
Nessy
@dr. prédikátor: És az unión kívüli ukránok kit akartak, jó pénzért???
Gauntlet
hazudik mint a vízfolyás. paks nélkül is lehet alacsony rezsi..
desir62
Te rühes, bolhás, puhos a magyar emberek téged nem akarnak a Weberrel semmi bajunk.
A mi nevünkben, te patkány ne nyilatkozz!
Macskaszem
Nem biztos, hogy ez orbánnak jó hÍr, csak próbálja annak eladni.
" Weber alkalmatlan jelölt, aki a szélsőjobboldal karmai közé sodorná egész Európát. Ezt jól látják a baloldaliak és a liberálisok, ahogy azt is, hogy ez az európai választás Orbán ellen szólt, az európai polgárok Orbánra mondtak nemet, és tőlük azt várják, hogy Európát megvédjék Orbántól és a fasisztáitól. Ennek pedig első és elengedhetetlen feltétele, hogy Weber helyett olyan bizottsági elnök legyen, aki nem engedi a pávatáncot, és határozottan megvédi az európai demokratikus értékeket, Orbánt pedig a helyén kezeli: a szélsőjobboldali, Európa-ellene sfasiszták között." nepszava.us/
Csizmás Kond
@Eladott Ország: Ahhoz hogy legyen valamid dolgozni kéne nem folyton sírni.
justhpeter
Már régen félrebillent fejjel jár ez a szerencsétlen, mert már régen elborult az agya.
tudode
Ahelyett, hogy személyes ellentétét az állampolgárokra keni, inkább abban mélyülne el "kötésig", hogy a parlament előtt lévő, és az ellenzék által az állampolgárok mindennapi életét befolyásoló törvényjavaslatokat MIÉRT utasíttatja el a közvetlenűl gúzsbakötött gombnyomogatóival.
.
Különben miközben finnyáskodik az EU-ban, hogy ezt nem, azt nem aközben folyik a másféléves GRÁNIT IZÉJÉNEK a porrá zúzása, amúgy közjogilag kuKÁCSKAKÉNT
.
--- Másfél éves alkotmányozást jelentett be a miniszterelnök
.
hirtv.hu/ahirtvhirei_adattar/masfel-eves-alkotmanyozast-jelentett-be-a-miniszterelnok-2462520
.
Mostanában figyeltem fel arra, hogy az ELLENZÉK "is" benyújthat törvényjavaslatokat, hogy legyen mit elutasítani, mint például a családosok kilakoltatását, stb. stb-t
.
---- Folyamatban lévő törvényjavaslatok
.
www.parlament.hu/folyamatban-levo-torvenyjavaslatok
.
De azért a RENDELETI költségvetés, és a rendeleti kormányzás őféleSEGGÉ igényének megfelelőn JÓL MŰKÖDIK, miközben ezzel, azzal MAGÁRA TERELI a FIGYELMET, mint a nemzet celebKÁJA!
kereső
Akkor most a fidessre szavazók a nem magyar emberek?,mert az ellenzékre szavazók tényleg nem akarták Webert-és miattad nem akarták, mert nem rúgott még tökön, és éveken keresztül falazott neked.
kereső
Ja az ellenzékre szavazók szivesebben látnák Timmermans-t, vagy Bernie-t. Válogass,melyik lesz neked a jobb?, ha már úgy örülsz Weber "bukásának"- bár én azt mondom, nyugtával a napot! Merkel kancellár még nem mondta ki a végső szót!
Macskaszem
Geci éppen dicsekszik a híradóba, hogy ő intézte el, hogy Weberéket menesszék. Vastag bőr van a pofáján.
Commenter
@kereső: ezt a kapitális tetvet. Most ujjong, de két hete még felfüggesztett párt elnökeként is támogatta Weber frakcióvezetővé választását. Sunyi, gerinctelen, bárki is kerüljön Juncker helyére remélem úgy rúgja fel és ki hogy Brüsszelből Dzsakartáig repül.
laja70
Milyen alapon beszél a nevemben ez a próba Horthy, amikor nem a bandájukra szavaztam???!!!
tudode
Ne icceljen, még azok sem fideszesek, akik aszongyák
.
------Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt 24.hu
.
www.youtube.com/watch?v=bzefpynq7iU
.
Egyáltalán mi lehet a Fideszes szinoniMÁJA annak tükrében, sötétségében, hogy az ŐSFIDESZES triumvirátus miben utazik!
Madácsi Pali
Ezek szerint már csak a miniszterálnok meg az ártunk és qurmányunk tagjai magyar emberek.
kokopelli
@Commenter: .Azt terjesztette anno,hogy ő függesztette fel a tagságot is! Akkor negyed vagy fél
óra múlva még egy kötéllel,biztos ami biztos ős fellógatta magát ?Annyira "net idegen",hogy nem tud-
ja,hogy minden rögződik a médiákban! Mindíg azt hittem,hogy "cigányok veleszületett hazugsága",csak
egy monda!...de "tévedni emberi dolog és a sündisznó lemászott a súrolókeféről!"..ugye ME úr?
papa.49
Más a gatyáját nem váltja sűrűbben mint ez a pojáca a nézeteit !!!
tudode
Na ezt jól kikapta Weber, egy patás ördöggel parolázott!
.
--- Orbán Viktor ellenségképről és patás ördögről - 2006.11.16.
.
www.youtube.com/watch?v=SKtvc68vGKA
.
Egyre egzotiKUSABB azzal "is", hogy Weber aszonta nem tart igényt a PATÁS szavazataira, aztán örDÖGIEN elferdítette, hiszen ÜVÉ ARORSZÁG, és benne a ZEMBEREK "is", vagy mi a pikula van/volt/lesz, ha még sokáig rémisztgeti a zembereket kiu tudja melyik énjével!
Commenter
@kokopelli: 24.hu/belfold/2019/06/21/itt-az-olaf-jelentes-a-farkas-florian-regnalasa-alatt-elherdalt-16-milliardrol/

ennyit az orbán által támogatott romákról...nem csak az EU-tól loptak, hanem a saját hátrányos helyzetű de becsületesen dolgozó, felzárkóztatásra szoruló romáktól is. Ha nem ezt választja orbán és él nem pedig visszaél a 2/3-al akkor talán félig romaként maga is pozitív precedenst teremthetett volna így azonban csak elrettentő példa.
kokopelli
@Commenter: ...mi lett a bérelt autók lenyelt millióival! Kihagytam a végjátékot,az utazgatások
miatt!?
Commenter
@kokopelli: nem (csak) felénk kell elszámolnia...
kereső
@Macskaszem: Pedig a zöldek, a szocialisták -és a liberálisok voltak- ők vétóztak, nem a "magyar emberek".És pontosan miatta történt mindez- nem kérnek a tolvajokból, és a fasisztákból.Weber pedig eddig védte,bujtatta. Daullal együtt- aki tavaly még itt kampányolt a fidessnek az országgyűlési választások előtt.
advocat
Ez a 48 %-os kétharmad ilyen! És engem megint nem kérdeztek meg.
Borsodi
Én inkább Orbánból és a sleppjéből nem kérnék.
cikicakk55
Annyira rohadtul útálom már,hogy állandóan a magyar emberekre hivatkozik,ha valamibe beleugat. Mindent azért csinál,mert a magyar emberek erre kérték,erre hatalmazták fel,Ő a magyar embereket,véleményüket,kéréseiket képviseli,tolmácsolja és harcol értük. Ő a fene nagy áldozat,aki a magyar emberek miatt szenved,tűri,hogy szídják,hogy mocskolják,hogy bánccsák,meg lehülyézzék,éebunkozzák stb. Pedig Ő egy drága jó ember,Ő csak a mi kérésünket közvetíti. Azt ám meg a jó Édesanyádét. Itt a propin még senkitől nem hallottam,hogy megkérdezték volna mit szeretne.A környezetemven,családomban,szintén senkit nem kérdeztek meg. A facén durván van 500 ismerősöm és azoknak is 500 ismerőse,de senki nem írta,mondta,hogy megkérdezték mit szeretne. Orbán te csuti alja vályogvető!Magyarország nem abből a 2000 seggnyalóból áll,akik a családodat, a barátaidat és a szomszédaidat képviselik. Ők az országnak esetleg a 2%. A trollokat ne számold,mert azok pénzért szopnak, mosnak,gombot varrnak. Nem meggyőződésből,pénzért teszik. Amennyiben a DK-nak,vagy az LMP-nek több pénze lenne nekik dolgoznának.Persze nektek könnyű,ti a mi adóforintjainkból fizetitek a halfarkot,meg Shikarit és a többi trollt. Orbán Atyuska! A te és a hozzád hasonló korrupt tolvaj gazembereket képviseled az EU-ban és nem a magyar embereket. Hazudsz mint a vízfolyás.2 hete még Weber cimborája voltál. Úgy is kib...nak a néppártból te nagyon zavarosa agyú zigóta.
csak úgy....
ha egy bayer zsolt ,egy lovagkeresztes publicista azt nyilatkozza a magyar királyi médiában,na nem részletezem de szerinte :) mindenki idióta,aki nem a fideszre szavazott! na áljon meg a menet! egy szarházi,mert talpnyalásért tértszalag rendet kap,hogy puhán térdeljen,míg rendezi a jobb sorsra érdemes,volt KISZ titkárt ? a magyarok éleslátása ,ha csak a nyeregböl rükvercbe és hasonló dolgokra ,akkor béke poraitokra .
csak úgy....
ez a pasas a pofátlanság magas iskolája , ugyan úgy mint a pénzre éhes fullajtárjai a kebel barátok és a vögyerek...,ha ezek köllenek a magyarnak...
csak úgy....
@csak úgy...: ...akkor etessék,gyarapítsák öket de ne várják el ugyan ezt nyugattól ,hogy löki tossza a pénzt az orbán pereputtyba.
kakaósbögre
Az én nevemben ne nyilatkozzon ez a büdösgyökér.
verőce21
Így járnak azok, akik Viktorunkkal tengelyt akasztanak! :)
nezelodo
Már szinte érzem a közeledő veszélyt! Holnap már a magyar emberek Orbánt akarják ott a bizottság élén látni, holnapután meg egész Európa követeli majd, hogy mentse meg Orbán, a mi vezérünk őket is, és méltóztassék leereszkedni hozzájuk azzal, hogy elfogadja a bizottság vezetését.
Desischado
@cikicakk55: Tökéletes, a szivemből szóltál, minden mondatoddal egyetértek. És röviden: ENGEM EDDIG MÉG SENKI SEM KÉRDEZETT, HOGY MIT AKAROK, AZ ÉN NEVEMBEN NE MERJ NYILATKOZNI, TE NYOMORULT PARAZITA!
human
Ha Orbán a hasmenéstől összefosná magát azt is azzal magyarázná, hogy pont így tervezte :)
RonaGyuri
Után-kiáltás, avagy a stílus az az ember maga

hogy mennyire ember ez a retardált dagadt törpe az egy másik kérdés

A napokban volt a 30. évfordulója az „Újra-temetésnek”, ami kapcsán szép számmal születtek „megemlékezések”. Sokak közülük akár eklatáns példának is tekinthetők a zseniális Kertészi megállapításnak: a rendszerváltás katarzisában megváltozott emlékezet –nek!
Ezek közül is kiemelkedik az Orbáni legfőbb blődli, amit ahogy szokott ő maga terjeszt. Abban azért különbözik, hogy most taxatíve, nem mint pl. az oxfordi jogi diploma meséje esetén.
Igen arról van szó, hogy az ő bülbül szavától megretten Vörös Hadsereg szedte a sátorfáját. Amiből persze egy szó sem igaz, s kis túlzással azt is mondhatnánk, már otthon kapták meg az üzenetez! =))
A módszer bevált. legalább is neki tetszik így most is él vele. Ahogy arról a derék MTI beszámolt: „Orbán Viktor miniszterelnök pénteken újságíróknak Brüsszelben kijelentte, hogy: Manfred Weber és Frans Timmermans elbukott, mert a magyar emberek nem akarták őket ”! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: Ja és még egy apróság: a dagadt retardált törpe Weber fóbiája egy szocit segíthet! =))
kereső
@RonaGyuri: ááááááááámen! (07:12)
emerencia
@kereső: tegnap 18:00 és 18:02 Ebben a két hozzászólásodban tökéletesen megvilágítottad a lényeget. Nagyon úgy néz ki, hogy O1G suttyó stílusban ugyanakkor idő előtt iszik a medve bőrére. Bízom benne, hogy az az orbáni hazugságok és gyűlölködések már elérték azt a szintet az EU-ban, ahol véget ér a tolerancia vele szemben.
Eladott Ország
@Csizmás Kond: tegnap, 17:40;Tájékoztatlak, mint fideszes adjutánst, hogy több mint 42 év munkaviszony után öregségi nyugdíjas vagyok. Tanácsot, pedig az ingyenélő, szarházi , naplopó, parazita fidesz bandának adjál, mert nem lesz aki dolgozzon rájuk szarér-hugyér. Kettős lábbal szavaznak az aktív dolgozók erre a here bandára és nem lesz kit meglopni! Katasztrofális az országból a kivándorlás. Ez a fő probléma a közpénzlopáson kívül, nem a "migráncs".
Csizmás Kond
@Eladott Ország: ..neked hamar változnak a munkaviszonyaid...hetente mást-mást hazudsz...dolgozz mert még '42 sem vagy nemhogy annyit dolgoztál volna.
kokopelli
@cikicakk55: ...az az u.n. "magyar ember" azt sem tudja,hogy ki az akit utálnia kell,és miért,
mert a Weber név az olyan mint a Müller vagy a Schmidt! Egyszer betartott a "Vezérnek" és
azóta ő az utálatoskép! Honnan jött,mi a végzettsége,hol dolgozott,nem úgy mint az O.V. aki
sehol! Azt sem tudja Orbán,hogy az a német politikus a földije és párttársa annak, akihez az
Orbán dörgölődzni szeretne! Horst Seehofer! Lehet hogy belelép a csuti a "ß@rosbilibe"???
Ki kell várni,mert lehet a kölcsönkenyér mondóka lesz a vége!? (;-)))
evacica
Viktor már megint fogalom zavarban van! Ő nem akarja Webert nem a magyar nép! A kettő,ügye nem ugyanaz! Orbán folyton a magyar néppel,takaródzik és azonosítja magát! Ezt kikérem magamnak és barátaim nevében is!Nem azonosulunk Orbán és bandájával!
Eladott Ország
Tényleg röhejes, hogy Orbán 2,8 millió( határon túli bérszavazókkal együtt) megetetett hívővel és száz ezer haszonélvezővel a háta mögött megakadályozza egy demokratikus államközösség intézményeinek a működését. Ha innen nézem, fel kell tenni a kérdést: jó-e egyáltalán a demokrácia? Erre már Churcill is válaszolt, hogy szörnyű rendszer, de még nem találtak fel annál jobbat. Ami ennél is fontosabb, hogy az Európai Bizottság elnökének kiválasztásáról az Európai Tanács dönt, azaz 28 tagállam állam- és kormányfője (akikből tudomásom szerint 8 darab néppárti, a többi valami egyéb elfajzás), és mindenkinek 1 darab szavazata van, akkor is ha 53%, akkor is, ha 28 vagy 34% áll az illető mögött. A lőtéri kutyát nem érdekli, nem súlyozzák az 1 szavazatot aszerint, hogy kétharmad vagy négyötöd. Tehát Orbán Viktor állításával ellentétben semmiről nem dönt, ő a keresztben fekvésben, a rombolásban és a bosszúban jó. Jelen esetben pedig 1 szavazatnyi beleszólása lesz abba, hogy kik legyenek a befutók. Ez akkor is így van, ha különféle fideszes tudományos bugyrok, intézetek és közpénzmosó gittegyletek ez idő tájt keményen megdolgoznak a pénzükért és hajlítják a valóságot.
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F78.media.tumblr.com%2F6097232d97d13c34029b5b2053d3c570%2Ftumblr_pey439n4sX1qaxnn8_540.jpg&key=vojgdv3SYUGPkF04G6a1wg&w=600&h=407
cikicakk55
@kokopelli: Bár csak igazad lenne. Olyan jól elnézegetném,amint a szaros lábát rázogatva próbál nem beleragadni a következő bilibe. Orbánnak bilikből van kirakva az út.Két hete még a seggét nyalta Webernek. Azt még megértem,hogy mi Magyarok,hiába vagyunk jóval többen,mint a Fidesz idióták,még is tehetetlenek vagyunk,hisz mi nem nyúlhatunk a közpénzhez. Ők a közpénzből hozzák a szavazókat, a bértapsolókat, a békameneteseket, a focirajongókat,mindent ki tudnak fizetni közpénzből. Nekünk a dolgozó embereknek semmi jogunk,lehetőségünk nincs már. Dózsa György korában még egyenlő volt a küzdelem,mert a kapa,vasvilla,kasza, kövek amiket lehetett hajigálni,fegyvernek számítottak. Most mivel menjünk neki ennek a Grazi bennfekvőnek? Golyófogónak a nyugdíjasok jók lennének,de gyorsan elfogyunk és akkor a fiaimat és az unokáimat lövik. Szégyen,nem szégyen,segítséget kell kérni az EU-tól,mert nem igaz,hogy nem tudják mi megy ebben az országban. Az Ő pénzünkön is dőzsöl Orbán és a vejkó,meg Lölő és a többi semmire kellő. Vágják már ki a francba az egész EU-ból. Majd kiderül,ha nem lesz lóvé a talpnyalóknak,mennyire lesznek hűségesek.
kokopelli
@cikicakk55: ...nem tudom,hogy milyen EU-s szabályzatok vonakkoznak a kinnt dolgozó
magyarokra,amennyiben hirtelen "Eu-n kívüli munkavállalók" lesznek. Elgondolni is rossz
azt,ha a munkavállói jogaikat megnyirbálják! Nem tudom,hogy hogy reagálnak rá az érintet-
tek! A talpnyalók viszont annyira sem érdekelnek,mint a naptáron a légß@r! (;-))
Commenter
"A magyar emberek nem akarták Webert"-ez pont ugyanaz a blőd, pofátlan duma amit a migráns-kérdésben előadott és amiről videót posztolt "csata után" címmel. Nem fogadunk bevándorlókat Magyarország magyar ország marad, jelentette ki minden magyar nevében. Most ugyanezt teszi, csak most épp Weber nem kell.Hogy van mersze egy egész ország valamint a külföldön élő magyarok vagy magyar származásúak nevében is beszélni? Ő az aki most már ezerrel támadja Webert a három bölcset is megpróbálja felhasználni hozzá holott egy hete felfüggesztett létére megszavazta frakcióvezetőnek. Tényleg ez az emberi-lelki legalja amit ez produ.kál
tulipan
Én nagyon szívesen elfogadtam volna!! Az ország számára jó lett volna! Hogy Te mit is akartál,az ország kárára, az sajna a Te dogod, sötét, kapzsi, gonosz Csüngő Has!
Commenter
@kereső: és akkor ezt pedig már belülről, demokratikus úton lebontani (vér)áldozat nélkül nem lehet.
kokopelli
Éppen a napokban nyilatkozott,annak a pártnak az elnöke,amelyhez az Orbán dörgölödzik,,
hogy a 2038-as kiszállást az atomenergia termeléséből,előrehozzák 2030-ra! Ő egyben Ba-
jorország ME-is! Márkus Söder a neve, aki annak a H.Seehofernek a főnöke is,akivel az Orbán
barátkozni szeretne! A Zorbán be fog szorulni egy frank-bajor kereszttűzbe? (;-)))
cikicakk55
@kokopelli: Tegnap 19:13
Igen,igazad van.Ebbe bele sem gondoltam,hogy esetleg a kinn dolgozó majd 1 millió magyar is szívna de nagyon,ha kivágnának bennünket az Eu-ból. Azért a remény hal meg utoljára. Az Angoloknál sem lett semmi bajuk a külföldi munkavállalóknak.Egyedül a családi pótléknál variáltak,de annak semmi köze a Brexithez. Bízom benne,hogy az EU-s tagállamok tudják,hogy nem a dolgozó Magyarokkal van a baj,hanem a nem dolgozó,tolvaj,korrupt kormánnyal. Szerintem ha megvannak elégedve a magyarok munkájával,akkor nem vágják őket haza. Az viszont necces,hogy akik még ezek után akarnak kimenni,marad -e lehetőségük amennyiben kizárják az országot az EU-ból?
kokopelli
@cikicakk55: ..én ebben a témában nem vagyok jártas,mivel a N.o.-ban dolgozókat hallom,
amikor szabadon egymás között káromkodnak!Nem szólítom meg őket akkor,amikor vélemé-
ményüknek adnak szabad folyást,mert úgy nekik is jobb!Párszor megkérdeztek a boltban,de kiderült,hogy Romániában élő magyar származású tehersofőrök voltak!Ők is káromkodtak a
ferde magyar-román kapcsolatok miatt! Úgy érzik,hogy mindkét oldalról az ő hátukon fog csat-
tanni az ostor! A kérdésedre,talán már meg van a válasz,mert egyes nyugati országok,csak
képesítéshez akarják kötni a "bevándorlást" az EU-n kívüli országokból!Természetesen a nyelv-
tudás előnyt jelenthet.Ezzel a konkurencia megnő,de az okosabbak viszik el majd a csontot!
verőce21
@kokopelli: (15:17) Látod, ez nem is lenne rossz magatartás az Uniótól, ha így megváltoztatnák a bevándorlási-befogadási feltételeket! Valami gátat, feltételt kellene szabni a bevándorlók áradatának. Kontingenseket felállítani, hány marós, köszörűs, stb. Zárt tranzitzónákban ki is lehetne próbálni a szaktudását...És csak akkor beengedni, amikor szükség van rá. Nem hagyni szabadon kószálni az országban a sok ingyenélő sivatagi cigányt és egyebeket...

Tudom, hogy új szakmai igazolvány hamisítási iparág születne, de a bejövő igazolvánnyal már lehetne kezdeni valamit. Nem kizavarni és jövő héten más néven, más szakigazolással jönne újra, stb.
Ha az Unió ilyen irányban mozdulna, Magyarország is respektálná ezt a gyakorlatot. De azt, hogy csak úgy beengedni őket garázdálkodni...?
kokopelli
@cikicakk55: azért írtam a dolgot a (15:17)-es kommentemben,mert már régóta filóznak a célorszá-
gok!Amennyiben jön valaki külföldről,az ne szoc.segélyen vegetáljon (holott az talán magasabb mint
az othoni bére),hanem a tanult szakmáját a fogadó országban fényesítse ki a nyelvvel együtt! Igen
a képesítéshez kötik,de főleg a keresett szakmákban,és nem csak a nagyvárosokban.ahol csak el-
kallódnának!Már úgy érkeznének,hogy van hová!
advocat
Engem nem érdekel. Én akkor most mi vagyok? Rohadt oláh, stb?
papa.49
Pontosítsuk már ezt a HATALMAS VÁLASZTÁSI SIKERT ugye a szavazásra jogosultak FELE MENT EL SZAVAZNI , NA ENNEK AZ 50 % nak AZ 53 % SZAVAZOTT RÁTOK? TEHÁT AZ ÖSSZES SZAVAZÓ KB:
26 % EZZEL NINCS MIT DICSEKEDNI CSUTITETŰ !!!
papa.49
Te nem akartad a Webert nem az ország !!!
Csak mellényúltál piszkosul, mert egy politikus helyet, kaptál egy technokratát, aki minden vállalásodat befogja rajtad hajtani !!!
Eriksson
@papa.49: Sántít az érv. Ennek a logikának a mentén az összes szavazó hány %-a szavazott az ellenzék bármely pártjára? Ezt is számítsd ki, hogy világos legyen az a kép, melyre fel akarod hívni a figyelmet.
papa.49
@Eriksson: Kétlem hogy normális vagy MEGMONDTAM HAGYJÁL BÉKÉN ÉS EZ VÉGLEGES, ÖRÖKRE SZÓL VILÁGOS !!!
De hogy válaszoljak természetesen azok kisebb arányban nyertek szavazatokat, mint a fütyisz, DE NEM IS EZ VOLT A TÉMA !!!
A téma az volt ,,erős felhatalmazást kaptak az emberektől,, ERRŐL MEG SZÓ SINCS !!!
Eriksson
@papa.49: Bocsi, hogy kérdezni mertelek. Úgy látszik, te vagy az aki nem hajlandó szóba állni velem, holott nem törtem be a fejed. Ez már xenofóbia részedről.
A pártok képviselői a tényleges választók szavazatai alapján kapják meg a mandátumokat, és a demokráciákban a többség szava dönt. Van akinek ez tetszik, van akinek nem, de ez van!
kereső
Orbán már megint magát azonositja a "magyar emberekkel"- mert én például magyar emberként,és szavazó állampolgárként kiegyeztem volna Weberrel, Timmermanst meg kifejezetten támoggatam. Téged meg fel/-és kihasznált Macron és főleg Mrs.Európa/ azaz Merkel asszony. Ha már igy esett, akkor remélhetőleg én nem fogok csalódni az EB új vezetőjében/vezetőiben.Te meg majd verd a segged a földhöz, ha neked!!!(és nem a magyar emebereknek) nem jön be a számitásod.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.