Országszerte négyszáz intézményben csaknem kétezer programmal várják a látogatókat a 17. Múzeumok Éjszakáján, melynek idén egyik központi helyszíne Szombathely.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a szombathelyi Smidt Múzeumban szombaton este a programsorozat idei központjának számító vasi megyeszékhelyen megnyitotta az "Egy szelet Szombathely" címet viselő, a kiegyezés utáni évtizedek szombathelyi kávéházainak és cukrászdáinak stílusát és hangulatát felidéző kiállítást.

Az államtitkár Magyarország legnagyobb fesztiváljának nevezte a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatát, amelyen egyetlen éjszaka alatt várhatóan idén is legalább négyszázezer ember vesz részt.

Hozzátette: nemcsak múzeumokról szól ez az éjszaka, hanem a művészetekről, a kultúráról is, hiszen például Szombathelyen az idei rendezvény "fővárosában" például a helyi színház, a szimfonikus zenekar, de még a Szombathelyi Törvényszék is bekapcsolódott, a irodalomtól a zenén át a képzőművészetig megjelenik minden.

Beszédében kiemelte, Magyarországnak hihetetlenül erős kulturális intézményhálózata van, valamint hihetetlenül erős az a szakembergárda is, amely ezt a intézményhálózatot működteti és akik hetek óta azon fáradoznak, hogy a Múzeumok Éjszakája úgy sikerüljön ahogy azt a közönség már elvárja.

Úgy fogalmazott, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, jó döntés volt Szombathelyet megtenni a rendezvénysorozat idei központjának, szavai szerint a helyi kiállításokból és programokból olyan példákat lehet meríteni, amelyeket azután Békéscsabán, Kisvárdán vagy Nyíregyházán is érdemes lesz megvalósítani.

A tárlatról szólva elmondta: a sajátos hangulatú kiállítás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a látogatók kedvet kapjanak a kávéházi léthez, vagy ötletet kapva néhányan maguk is kávéházat nyissanak a jövőben.

Szombathelyen új kiállításokkal, nyomozós nyereményjátékkal, cellatúrával, interaktív bírósági tárgyalással és különleges zenekari programokkal is várják az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján.

A Savaria Múzeumban Változó kultúrák a változó tájban címmel nyílt állandó kiállítás amely Vas megye és Savaria népvándorlás- és középkori történetét mutatja be. A látogatók ugyanitt találkozhatnak a Szépművészeti Múzeum digitális mintaprojektjével is, az utazó laborban megnézhetik, hogyan történik a digitalizáció a gyakorlatban.

A Szombathelyi Képtárban performansz fogadja az érkezőket, majd a kortárs vizuális művészet digitális eszközei kerülnek fókuszba, de megnyitnak egy kamara kiállítást is fiatal, harminc év alatti művészek munkáiból, akikkel a helyszínen beszélgethetnek az érdeklődők, egy mobilapplikáció segítségével pedig izgalmas, nyomozós nyereményjátékba is bekapcsolódhatnak.

Az Iseum Savariense történelmi és mitológiai utazásra csábító programsorozatában ókori épületek 3D-s rekonstrukcióit nézheti meg a közönség, a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárában pedig restaurátorműhelyekbe is bepillanthatnak. Az egykori vármegyei börtön épületében természetesen ezúttal sem marad el a népszerű "cellatúra" sem, melynek keretében a pincében korabeli kínzó- és kivégzési eszközök láthatók.

A Szombathelyi Törvényszéken interaktív bírósági tárgyalásokat tartanak: ezen az éjszakán bárkiből válhat egy időre vádlott vagy tanú, előadások elevenítik fel a középkori boszorkányperek és a tanácsköztársaság idején túszul ejtett bírák történetét.

A bíróság folyosóján lézerlövészet növeli az izgalmakat, de bemutatják azt is, hogyan dolgoznak a vasi helyszínelők. A kurblitól az érintőképernyőig címmel távközlési eszközökből nyílik kiállítás, az Áldozatsegítő Központ pedig a gyakori internetes zaklatásokról szervez tematikus programot.

A MÁV és a GySEV megnyitotta a látogatók előtt mozdonyjavító műhelyét és a legkorszerűbb technikával felszerelt forgalomirányító központját. A régi, forgalomból már kivont és a legújabb mozdonyokra is fel lehet szállni, az üzemirányító központban pedig egy mini vasúttörténeti kiállítás is lesz a vonatközlekedés múltjáról.

A Savaria Szimfonikus Zenekarnak ezen az esten bárki "dirigálhat", vagy akár a zenészek közé is beülhet. Interaktív minikoncerteket rendeznek a közönség bevonásával, a zenészek bemutatják hangszereiket és körbevezetik a látogatókat az egykori zsinagóga – ma Bartók Terem – épületében, a rézfúvósok előadásában pedig "toronyzenét" is hallhatnak a résztvevők.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.