Rendben zajlik Isztambulban vasárnap a megismételt főpolgármester-választás.

A szavazást azért ismétlik meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt a számlálóbizottságokban és a számlálólapokon tapasztalható szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek a főpolgármester-választás eredményét érvénytelenítette. A kerületi polgármesterekre és a városi tanács összetételére vonatkozó szavazást ugyanakkor nem rendezik meg újra.

A választópolgárok száma a metropoliszban 10 millió 561 ezer. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint 8 órakor nyíltak (közép-európai idő szerint reggel 7 órakor) és délután 17 órakor zárulnak (közép-európai idő szerint délután 16 órakor). Az első részeredmények kora este várhatók. Az illetékes hatóság napközben a részvételi adatok alakulását nem közli.

A voksolásnak a török és a nemzetközi közvélemény egyaránt nagy jelentőséget tulajdonít, miután úgy tűnt, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök vezette iszlamista-konzervatív kormánypárt márciusban, 15 év után először elveszíti a legnépesebb város vezetését. Elemzők főként az egyre romló gazdasági helyzettel magyarázták ezt.

Már leadta a szavazatát a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) színeiben induló Binali Yildirim, akit márciusban mindössze 13 ezer 700 szavazattal előzött meg a fő ellenzéki jelölt. Yildirim a helyszínen tartózkodó újságíróknak azt mondta: előfordulhat, hogy a kampány során egyes választópolgárok csalódtak, a mai nap azonban annak az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk a csalódottságot és a jövőre összpontosítsunk.

Az urnához járult a fő ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltje, Ekrem Imamoglu is, de egyelőre nem nyilatkozott.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szintén véleményt nyilvánított már a szavazóhelyiségben. A török államfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy meg kell ismételni a voksolást. Egyúttal meggyőződésének adott hangot arra vonatkozóan, hogy a választók a "legpontosabb" döntést hozzák.

A közvélemény-kutatások a mostani választásra még ha a márciusinál kevésbé is, de ugyancsak kiélezett versenyt jósolnak. A felmérések túlnyomó többsége Imamoglu "szűk többséget elérő" győzelmével számol.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A török Sorost Gülennek hívják. Ő is barátja volt Erdogannak, míg hirtelen árulást nem vett a fejébe és azóta ő az ottani Soros. Azért szerintem Ankarát nem kell félteni se Sorostól, se Gülentől, mert majd ott is hibás lesz a rendszer, míg a helyes számokat fel nem ismeri. Vélhetően addig nem fogadják el a szavazás eredményeit, ameddig nem Erdogan pártja kerül ki győztesen. Egy demokrácia – Orbán szerint legalábbis – így működik, tehát Törökország csatlakozását mindenképpen támogatni kell. Emellett Albánia már csak hab a tortán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.