Az orvosi ellátás költségeinek egyharmadát a saját zsebünkből fizetjük, miközben 15 százalék lenne az elvárható.

A magyarok belenyomorodnak az egészségügyi ellátás magas költségeibe

Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia által alkotott visegrádi négyek (V4) és Szlovénia összehasonlításában a betegségterhek nálunk a legnagyobbak, az orvosi ellátás költségeinek mintegy 30 százalékát önerőből kell állniuk a betegeknek – idézi a Népszava Evetovits Tamást, a WHO barcelonai irodájának vezetőjét, aki az Interdiszciplináris Magyar Egészségügy (IME) szakfolyóirat konferenciáján ismertette az Egészségügyi Világszervezet egy 28 országra kiterjedő, öt évig tartó kutatásának eredményeit.

A vizsgálat arról szólt, hogy az egészségügyi szolgáltatások költségeivel szemben ki, milyen védelemmel rendelkezik.

A lap hozzáteszi: a WHO ajánlása szerint az önköltség a teljes kiadás legfeljebb 15 százalék lehetne, ugyanis ez az arány, ami még nem szegényít el súlyosan.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nem elég, hogy drága, az esetek nagy részében a legszarabb is a V4 között !!!
Ez nem AZ ORVOSOK HIBÁJA !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@verőce21: Írod:
"...valójában nem a 43 millió ukránra vonatkozik, csak az a ~5300 család veheti igénybe."

Akkor nagyon jó nyugdíjat kap az az 5300 ukrán (2 641 000 HUF!)!
Hopp, most látom, hogy nem főt, hanem családot írtál! Akkor 2x, 3x 2 641 000 HUF?

Lényeg, hogy évente 14 milliárd forint megy az ukránoknak, "ha ezt a pénzt a magyar kisnyugdíjasok kapnák, az ő nyugdíjuk több mint 16 ezer forinttal, átlag 30 százalékkal emelkedne."
24.hu/belfold/2018/10/26/ennyit-bukik-egy-nyugdijas-az-ukran-nyugdijmutyin/
verőce21
@F_Viktor: Nagyszerű észrevétel!
Szép feladat ez neked. Intézd el ezt az apróságot, az EU-nál, vagy a CEU-nál, hogy úgy legyen, ahogy észrevetted...
F_Viktor
@verőce21: Vergőce, hazudsz a kivitt, a magyar nyugdíjasoktól ellopott pénz nagyságáról (bagatellizálni próbálod), aztán még a 2/3-os szarotokat kennéd másra!
Mocskos egy féreg vagy te fityeszes haszonállat!
verőce21
@emerencia: (20:24) Igazad van ebben, de ezt államközi szerződések biztosítják számukra. Kádár kötötte 1963-ban azóta van érvényben.
(Az más kérdés, hogy a Szovjetunióval köttetett a szerződés, ami azóta megszűnt. De vannak más furcsaságok is a magyarokkal kapcsolatban. pl. Csehszlovákiához került a Felvidék Trianonban és Csehszlovákia megszűnt azóta...vagy Jugoszláviához a Vajdaság, amely szintén megszűnt azóta...Csak a területek ragadtak ott...Sőt, olyan, mint Szlovákia nem is létezett...)
Lepényleső
...ám a többség ezt egyszerűbben oldja meg,a kanalat leteszi. Ezt azonban nem jókedvében,
erre futja neki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.