Nemzetközi összehasonlításban kevesebbet fegyelmeznek, sokat gyakoroltatnak és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál a magyar pedagógusok. A kiscsoportos és projektalapú feladatmegoldás ugyanakkor itthon még kevésbé jellemző – derül ki az OECD tanítási módszereket vizsgáló legújabb felméréséből, amelyről a Magyar Nemzet írt.

A Nemzetközi tanítás és tanulás vizsgálat az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nagymintás nemzetközi vizsgálata, amely nem a diákok eredményeit hasonlítja össze, hanem a tanárok pedagógiai ­módszereit térképezi fel – írja a Magyar Nemzet.

A 2018-as felmérésben 48 ország tanárai és igazgatói válaszolták meg a kérdőíveket, összesen csaknem 160 ezren. Magyarországról 3245 tanár és 182 intézményvezető vett részt a tesztben, akik az 5–8. évfolyamon dolgozó mintegy 44 ezer pedagógust, vagyis a felső tagozatos tanárokat reprezentálják.

Az eredmények rámutattak, hogy a pedagógustársadalom elöregedése az egész régióban komoly probléma.

Hazánkban 47,6 év az átlagéletkor. A részletes adatokból látszik, hogy a hazai válaszadók csaknem fele az 50 feletti korosztályból került ki, miközben a 30 alattiak aránya még az öt százalékot sem érte el. Az összesített átlag egyébként 44 év, a legidősebbek pedig a „49,1 éves” észt tanárok. Ha csak a térségünket nézzük, nem állunk túl jól: a csehek, szlovákok, osztrákok, szlovének és románok korfája is kedvezőbb a miénknél.

Nem újdonság a felmérés azon megállapítása sem, hogy Magyarországon igencsak eltolódott a nemek aránya a pedagógusszakmában: a nevelőink 79 százaléka nő, ami jóval magasabb a 68 százalékos OECD-átlagnál.

Szakmai téren ugyanakkor jól teljesítenek a pedagógusaink. Felkészültségük például minden vizsgált ponton meghaladja az OECD- átlagot

- írja a lap.

A magyar pedagógusok munkaideje egyébként teljesen átlagosnak tekinthető

- fogalmaz a Magyar Nemzet.

Saját bevallásuk szerint 39,1 órát dolgoznak hetente a válaszadók, ami nagyjából megfelel az OECD-átlagnak. A legtöbbet a japánok dolgoznak, az ő heti munkaterhelésük 55 óra feletti. A brazilok és az argentinok viszont még 30 órát sem dolgoznak hetente.

Forrás: Magyar Nemzet

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.