Kálmán Olga DK-s főpolgármester-jelölt programjában kiemelt helyen szerepel a Tarlós István által leállított panelprogram folytatása.

Az ellenzéki politikus hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón Budapesten azt mondta: a főpolgármester A nemzet fővárosa című korábbi programjában a lakótelepek rekonstrukcióját ígérte, ezzel szemben engedett a nyomásnak, és a kormány akaratának megfelelően leállította a panelprogramot.

Leszögezte:

a panelházakat szigetelni kell és ki kell cserélni a nyílászárókat annak érdekében, hogy "megóvjuk a környezetünket".

Kálmán Olga szerint Tarlós István nem csak ezt az ígéretét szegte meg. A többi közt azt ígérte, hogy kitakarítják az aluljárókat, a BKV járatain időalapú tarifarendszert, egységes, az egész városra érvényes parkolási rendszert alakítanak ki, kötöttpályás összeköttetést teremtenek a ferihegyi repülőtérrel és növelik a zöldterületek méretét a fővárosban – sorolta a főpolgármesternek tulajdonított ígéreteket a DK-s jelölt, kijelentve: ezen ígéretek egyike sem valósult meg.

Azt mondta:

amennyiben főpolgármesterré választják, naponta takarítják majd az aluljárókat és ha kell, megduplázzák az ehhez szükséges összeget.

Az egész fővárosra kiterjedő egységes, készpénzmentes parkolást vezetnek be, és az ebből származó bevételeket a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítják, illetve légkondicionálót szerelnek a 3-as metró járataira.

Én arra készülök, hogy ebből a városból egy igazi közösséget teremtsek, hogy legyen jó budapestinek lenni, érezzék azt, hogy van Budapest-tudatunk, szeressünk budapestinek lenni

- fogalmazott Kálmán Olga.

Kérdésre válaszolva közölte, programjának minden pontját gazdasági számítások támasztják alá, vagyis rendelkezésre áll a tervezett intézkedések fedezete.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.