Soros György fia a CEU hétfői diplomaosztóján beszélt Budapesten, ahol azt mondta, feltőkésítik az egyetem alapítványát, hogy az a jövőben is sikeres maradjon.

Megtiszteltetésnek nevezte a Közép-európai Egyetem hétfői diplomaosztóján Alex Soros, hogy Budapesten szólalhat fel: a városban és az országban, amelyet – mint mondta – szeret.

Az országban, amelynek az állampolgára vagyok

- emelte ki.

Azért vagyok itt, hogy elismerésemnek adjak hangot a CEU egész közössége számára mindazért, amit ki kellett állnia

- mondta Alex Soros a CEU diplomaosztóján. Angolul elmondott beszédében sokszor utalt a lex CEU-ra és a bécsi költözésre:

Bár a magyar kormány azt állította, a CEU döntése volt, hogy elköltözik Budapestről, de ez egyszerűen nem igaz! A CEU-t betiltották és ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról

Hozzátette:

"Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállamában betiltanak egy egyetemet, mondta, kiemelve, szeretném biztosítani Önöket, a CEU-t nem győzték le. Valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban."

Ennek biztosítása céljából "feltőkésítjük az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét"

- jelentette be Alex Soros.

Soros György fia hozzátette ugyanakkor, nem adták fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységüket. Megköszönte azon magyarok támogatását is, akik kiálltak a CEU mellett.

Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Addig is azonban, kitartunk. Ez az intézmény kitart, épp úgy, ahogy Önök, a 2019-ben végzett évfolyam is kitartott az Önök ellen és ellenünk folyó hadjárat ellenére.

– fejezte be gratulációját Alex Soros, aki a most végzett CEU-s diákokról úgy fogalmazott: új inspirációt adnak mindannyiunk számára.

Forrás: Index, HVG

Címlapi kép: Tv2/Tények

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Sokan várjuk azt a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
Gondolom a férjének bemutatja ezt a gyönyörű országot...olyan szép ember a férje...csak itt ne maradjon örömében.
Csizmás Kond
...szar embernek szar komája...és most képzeljétek el a családtagjait...
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Ismered, miért szar ember?
CsipkeRózsa
Sokan várjuk azt a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz.
Jozefina
Én egyetértek vele teljes mértékben!!!
"Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Addig is azonban, kitartunk. Ez az intézmény kitart, épp úgy, ahogy Önök, a 2019-ben végzett évfolyam is kitartott az Önök ellen és ellenünk folyó hadjárat ellenére."
justhpeter
Egy NER-bolondnak valóban nehéz ezt megélni, de hát helybe mentek a pofonért.
F_Viktor
@vaughn: Írod:
"Két kokózás meg egy seggbedugás között elkezdesz aggódni a magyar demokráciáért?"

B+ nagyon rád ismertem!
SystemError
@vaughn: Ilyenkor elgondolkodok, hogy miért is zavar embereket ez a saját boldogságukban ez és miért teszik más boldogságától függővé a sajátjukat. "És azt is tudom, hogy mi van emögött - ÖNIGAZOLÁS."
Láttad az Amerikai szépség című filmet, benne a a fiatal gyerek faterjával? :)
SystemError
@vaughn: Ez alkholol vagy valami dizájner, esetleg egyszerre? :)
Yoda69
Ha O1G ezt olvassa asszem falra mászik tőle.
Sok sikert Soros Alexnak. Öröm látni hogy az egyik legnagyobb magyar fiai tovabb viszik a stafétat.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Ő is és az apja is Magyarországot maffiaállamnak nevezte...ezáltal én egy maffia volnék...és ha ez így van akkor én miért nem szarházizhatom le ?
Csizmás Kond
@Horizont: ...Te ismersz engem vagy csak te is nekem esel ?...amúgy amit itt előbb írtam neked is válasz ?
tulipan
Reméljük Alex, nem kell "ismét" 34 évet várnumk erre!!
vacsi
"Az országban, amelynek az állampolgára vagyok"
Már mitől lenne ez a ... Magyarország állampolgára?!
vacsi
@Yoda69: Elárulnád, hogy Soros mitől lett az egyik legnagyobb magyar?! Én valami egészen mást mondanék rá, és a pereputtyára!
tulipan
@CsipkeRózsa: Hát, mit képelsz? Egy "valódi" narancsos, csizmás kondás, hantaboy, látatlanban, MINDENT TUD, mint a csüngő has főnöke!!!
evacica
Ez a legjobb kívánság Alex! Köszönjük az édesapjának azt a sok segítséget és pénzt amit adott, még a családját mocskoló Orbánnak és a fidesznek is! Édesapja igen is igazi magyar, aki segített a rendszerváltás idején és utána is, akinek a pénzén egy olyan egyetem létre jöhetett mint a CEU,amit sikerült ennek a félművelt pöffeszkedő kormánynak egyelőre elzavarni!
tulipan
@vacsi: Tudsz róla, hogy kapott volna állampolgárságot, vagy netán elvették tőle??
Yoda69
@vacsi: Peldaul azért mert a legtöbbet aldozott magán vagyonabol a magyar oktatás színvonalának emelésére.
tulipan
@Yoda69: Igaz, hogy nem Alex, hanem György, az apja, de tette ezt ezt pontosan ugyanúgy, ahogyan a XIX. századi nagy elődje is!!!
kereső
@vacsi: Talán azért, mert az apja Soros György magyarnak született-és állampolgárságát a mai napig megtartotta. Ezek szerint a fia is kettős állampolgár :magyar-amerikai.Mi ebben a különös?- annak fényében, hogy itt most osztogatják a magyar állampolgárságot boldog-boldogtalannak,magyar nyelvtudás nélkül is.Alex meg "anyanyelveként" használja a magyart.Miért ne lehetne ennek az országnak az állampolgára- felválallja magyarságát érdek nélkül IS!, ami sokakról nem mondható el.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: ma, 07:43

Az állam szó alatt itt nem a népességet kell értelmezned, hanem az államhatalmat:

"Az állam egy lehetséges definíciója a következő: „az állam olyan hatalmi intézmény, amely egy adott területen élő népesség felett szuverenitással rendelkezik”."

Magyarországon mi is gyakran úgy jellemezzük Orbánék hatalmát, hogy "maffiaállam".

Igazuk van Soroséknak.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Te úgy veszed ahogy akarod és én is úgy ahogy akarom, te is azt pártolsz akit akarsz és én is...és nincs igazuk szaroséknak...:)
Borsodi
@CsipkeRózsa: Csak akkor lehet ha Orbántól és a sleppjétől megszabadulunk az meg nem most lesz,félek addigra Magyarország sehol sem lesz.
civilkontroll.com/nemzetkozi-vedelmet-kert-az-orban-kormany-ellen-a-fuggetlen-magyar-biroi-kar/
Csizmás Kond
@Horizont: De az enyémből nem lesz katasztrófa, viszont az övékből igen.
tulipan
@durbincs: @durbincs: Há' , mán meg, m i a hézag, Te kretén, narancsos orbányseggnyaldosó, félfaronyi, sötét, bunkócska, butaság, ott a Ploestibeli denevérszaros, húgytól bűzlő bányekecód mélyén? Megint csak, ide dugtad, azt a mocskos pofádat,te gyerekeket megrontó sötét pedofill, undormány?? Normális szöveget összehozni képtelen, TAKONY szörnyeteg! Azt' mondjad mán, TE is ott voltál, mondjuk egészen véletlenül, a többi. szemét, román, haver csavargóval együtt, Úz -völgyébe a volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ott nyugvokat ? Legalább elmondod, merre is van ez az Úz - völgye, mert én, még sosem hallottam felőle!!! Ronda,sötét román, undormány, szájjas-májas veloszipéd-bánya rém és a hugyos gatyáját állandóan körbe mutogató "szájhős"?? Persze, imádod nézegetni ugyi, a hozzáférhető ingyenes, "pisis pórnókat, mi? és azzal élvezkedsz?: arcpakolást megkapta - Irány a Bányás-Priden a csillébe tombolva,kifestett veres körmökkel -lilabugyongoba ?.. mert Te ezt, onnan a bányád mélyéből egy periszkópon, alaposan kifigyelted, a két denevér húgy-szar kompót között ? Osztán,Téged meg, hány narancsos haverod vizelt már szájba? te nyomorék Húgykő??? Az ócsaiak meg szinte csak téged röhögnek naphosszat a korcsmákba ? Ugyi, te agyatlan bányásbékaember ? Ploesti Bányás-kukk.. Ah, szóval Te, szereted a kakaós csigát? Gondolom denevér, vagy macskaszarral töltve? Ugyebár, seggnyaló szivi???
tulipan
@Csizmás Kond: Úgy érted, a szaros narancsa-agyúknak?
tulipan
@vaughn: Jellegzetes vérszomjas narancsos!!!
tulipan
@durbincs: @durbincs: @durbincs: Há' , mán meg, m i a hézag, Te kretén, narancsos orbányseggnyaldosó, félfaronyi, sötét, bunkócska, butaság, ott a Ploestibeli denevérszaros, húgytól bűzlő bányekecód mélyén? Megint csak, ide dugtad, azt a mocskos pofádat,te gyerekeket megrontó sötét pedofill, undormány?? Normális szöveget összehozni képtelen, TAKONY szörnyeteg! Azt' mondjad mán, TE is ott voltál, mondjuk egészen véletlenül, a többi. szemét, román, haver csavargóval együtt, Úz -völgyébe a volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ott nyugvokat ? Legalább elmondod, merre is van ez az Úz - völgye, mert én, még sosem hallottam felőle!!! Ronda,sötét román, undormány, szájjas-májas veloszipéd-bánya rém és a hugyos gatyáját állandóan körbe mutogató "szájhős"?? Persze, imádod nézegetni ugyi, a hozzáférhető ingyenes, "pisis pórnókat, mi? és azzal élvezkedsz?: arcpakolást megkapta - Irány a Bányás-Priden a csillébe tombolva,kifestett veres körmökkel -lilabugyongoba ?.. mert Te ezt, onnan a bányád mélyéből egy periszkópon, alaposan kifigyelted, a két denevér húgy-szar kompót között ? Osztán,Téged meg, hány narancsos haverod vizelt már szájba? te nyomorék Húgykő??? Az ócsaiak meg szinte csak téged röhögnek naphosszat a korcsmákba ? Ugyi, te agyatlan bányásbékaember ? Ploesti Bányás-kukk.. Ah, szóval Te, szereted a kakaós csigát? Gondolom denevér, vagy macskaszarral töltve? Ugyebár, seggnyaló szivi???
Te hülye román! IGAZÁN szórakoztató vagy, hiszen szállítod nemem a "ötleteket" :)))))
Lepényleső
Mikor lesz az még hogy kihal e dinasztia,s elmenekül majd a pribékek hada,mint most azok
akik vágynak az emberi mivoltra,szabadságra? Soha?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.