Magyarországnak az a fontos, hogy alkalmas embert találjanak az Európai Bizottság élére – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén.

Gulyás: alkalmas embert kell találni az Európai Bizottság élére

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél éves meghallgatásán az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén az Országház Varga Béla-termében 2019. június 25-én. Mellette Takács Szabolcs Ferenc európai uniós ügyekért felelős államtitkár. Fotó: MTI/Kovács Attila

A tárcavezető éves meghallgatásán kiemelte:

az alkalmasság tekintetében az utóbbi időben komoly gondok voltak, ezt mutatja a migrációs helyzet kezelése és a Brexit is.

Az Európai Bizottság elmúlt öt éve kudarcként értékelhető, ezért változásra van szükség: nem politikai bizottságra, hanem olyan testületre, amely valóban a szerződések őreként lép fel – közölte.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy olyan vezetők kerüljenek az uniós intézmények élére, akik minden országgal képesek korrekt, kiegyensúlyozott viszonyt fenntartani, és korábban egyetlen tagállamot sem támadtak meg.

Az egyértelmű, hogy a csúcsjelöltek mögött nincs többség

- jelentette ki.

A miniszter kitért arra: az EU-nak már lehetne költségvetése a következő hétéves időszakra, de jelenleg nincs olyan tervezet, amelyet az unió jó eséllyel el tudna fogadni a közeljövőben. Ennek oka, hogy a korábbi javaslat elfogadhatatlan volt a tagállamok nagy része számára, és úgy gondolják, jobb kivárni a következő Európai Bizottság felállását, és majd azzal kell együttműködni – mondta.

Hozzátette: Magyarországnak másodlagos, hogy mikor fogadják el a következő büdzsét, bár természetesen jobb lenne, ha erre minél előbb sor kerülne.

Közölte, Magyarország számára nem lesz tragikus, ha csak 2020 második felében fogadják el a költségvetést, ugyanakkor van néhány kulcsfontosságú pont, amelynek tekintetében nem hajlandó engedni, ilyen a közös agrárpolitika, a kohéziós források és a migráció. Emellett lényegesnek nevezte a jogállamiság és a költségvetési források összekapcsolásának elutasítását.

Megjegyezte: a Brexitet illetően Magyarország álláspontja világos, mindenkinek el kell fogadnia a britek döntését, és a cél a korrekt, fair megállapodással záruló tárgyalássorozat.

Gulyás Gergely a klímavédelemmel kapcsolatban azt mondta: Magyarország azon országok közé tartozik, amelyek a szén-dioxid-kibocsátást az egyik legnagyobb mértékben csökkentették az elmúlt időben, és tartja a 2030-ra vállalt célját.

Szél Bernadett (független) és Bana Tibor (Jobbik) klímavédelemmel kapcsolatos felvetésére kiemelte: az EU-nak van egy 2030-as célkitűzése, ezt senki sem vitatja, ezért nincs ok a sietségre a tekintetben, hogy 2050-ig minek kell történnie. Vannak közös célok, alapelvek, amelyeket senki nem vitat, a józan ész alapján kell meghatározni a célokat – mondta. Hozzátette: Paks nélkül mindenesetre nem lehetséges még a párizsi klímacélok elérése sem.

Több képviselő felvetette a tudomány szabadságának kérdését. A tárcavezető kijelentette: az akadémiai átalakításnak a tudomány szabadságához semmi köze nincs, az akadémiai kutatóhálózatról van szó. A cél az, hogy több forrásból hatékonyabb legyen a kutatás-fejlesztés – közölte.

Oláh Lajos (DK) arról kérdezett, marad-e az Európai Néppártban a Fidesz. Gulyás Gergely megerősítette: álláspontjuk szerint nem a Fidesz van bajban, hanem a néppárt, amelynek el kell döntenie, igényt tart-e a Fidesz segítségére.

Csöbör Katalin (Fidesz) az uniós költségvetés elfogadási időpontjáról érdeklődött. A tárcavezető szerint reálisnak a horvát vagy a német EU-elnökség ideje, azaz a jövő év tűnik. A tartalom azonban lényegesebb, mint az időzítés – mutatott rá.

Riz Gábor (Fidesz) felvetette, hogy mennyire alkalmazható még a Lisszaboni Szerződés. Gulyás Gergely szerint a Lisszaboni Szerződés megfelelő keretet nyújt ahhoz, hogy az EU jól működjön, az elmúlt időben a nehézségek inkább abból adódtak, hogy az Európai Bizottság nem a szerződések őreként lépett fel.

Juhász Hajnalka (KDNP) az EU következő stratégiai agendájáról kérdezett. A miniszter elmondta: a visegrádi országoknak sok felvetésük volt, amelyek a következő öt évre szóló terv részévé váltak, de sok mindent hiányolnak belőle.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
De szerencsére nem nektek kell ezt megtalálnotok, szutyok, mert ugye ti önként lemondtatok erről szutyok és saját magatok felfüggesztettétek magatokat. De még ez se sikerült rendesen szutyok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
De szerencsére nem nektek kell ezt megtalálnotok, szutyok, mert ugye ti önként lemondtatok erről szutyok és saját magatok felfüggesztettétek magatokat. De még ez se sikerült rendesen szutyok.
tudode
Magyarországnak az lenne a "fontos", hogy a NEMZET PECÁSA feloszlassa a parlamentet, mivel közjogilag érvénytelenül kotlik mindaz, aki csupán megélhetési politiKUSS utánzatok nyomják a mantrát, amúgy a JOG-ÁSZ galeri szégyenére KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELENÜL, saláta izékbe becsomagolva mindazokat a jogszabályokat, amelyek többnyire a BARÁTI KÖR számára nyújt a "családok évében" olyan előnyöket, amelyekről az alattvalók csak álmodozhatnak!
.
Íme!
.
www.google.com/search?q=az+alapt%C3%B6rv%C3%A9ny+k%C3%B6zjogilag+%C3%A9rv%C3%A9nytelen&oq=Az+alapt%C3%B6&aqs=chrome.1.69i57j69i59j69i61j35i39j0l2.6987j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy amúgy "felfüggesztett" APAFEJJEL belekukorékoljanak még az EU működésébe is akkor, amikor olyan JOGÁLLÁSSAL partizánkondik az alaptörvény kifundáLÓJA, amelyre a honfoglalás óta nem volt példa!
kokopelli
@Horizont: Igen,mert a magyar ME alkalmas,de főleg egy rossz példára! Gulyásék!?
Mit csinálnak,ha Orbán eltűnik? Agyonverik egymást egy pár portási állásért?...vagy a
"belülről bomlasztottunk" mese jön?
Madácsi Pali
De ez nem a fideSS dolga! Bele sem szólhattok.
simmering73
Lépjetek már túl ezen. Olyan nehéz felfogni, hogy outsider-ek vagytok?
tudode
Találós kérdés, mi jut eszükbe a külföldiek egyikének, másikának: Gulás
.
--- Milyen sztereotípiákat ismernek a külföldiek a magyar emberekről?
.
www.youtube.com/watch?v=Z9DyN2TntOo
.
Lázárban legalább volt só, Gulyás mintha a csuti sokszorozott hangja lenne, fiatal kora ellenére, szégyent hozva az elhivatott KÖZSZOLGÁKRA!
papa.49
Dudadani kiabálok, hogy megértsd NEM A LEGYEK GONDJA világos !!!
Commenter
Persze majd egy felfüggesztett párt huszonhatodik csicskája fogja megmondani hogy ki és miért alkalmas. Te és a gazdád alkalmatlanok vagytok arra a pozícióra amit itthon sajnos betöltötök. Emberileg és szakmailag egyaránt. Csak a szerencsének köszönhetitek hogy nem dobtak ki elsőre benneteket és megúsztátok egy (ön!)felfüggesztéssel. Rajta, karaktergyilkoljátok csak még tovább Webert, Herman van Rompuyt és a másik két bölcset és annál rosszabb lesz nektek.
RonaGyuri
szaros paraszt-bunkó ez nem a te gondod! =))
Clavigo
Szarosnyelvű Gulyás Buci megaszonta...
Pálinkafőző Rézüst
Vélhetőleg férfiember lesz, avagy egy karizmatikus nő, nem ilyen nyálasszájú kis buzigyerek, gergő néni...
justhpeter
Mint kiderült ez a Gulyás korábban sem figyelt a gazdaállatára, hiszen ha nem így lenne ennek a Gulyásnak a csökött agya bevette volna, amikor O1G azt mondta a nézők pacekjába, hogy felfüggesztették önmagukat. Vagyis önként mentek át kussba. Kussból pedig sem kibeszélni, sem szavazni nem lehet. A másik lehetőség, hogy Gulyás villámgyorsasággal szeretne a fideSS "értelmiségi dobogójára" felférni legalább harmadiknak Kósa Lala és Németh Sziszi mellé.
csak úgy....
@durbincs: atyád tudta,hogy te betegesen komcsi? persze azt sem tudta az öreg,hogy te genetikailag nem az ö ,hogyismondjákja?
Qqberci
Figyi, öcsi! A Fütyesznek egyelőre szavazati joga sincs, úgyhogy jobb, ha csendben maradsz!...
RonaGyuri
látom ez a szaros szőrötalpú bérenc már megint beba... !!! =))
csak úgy....
@durbincs: szegény,szerencsétlen atyád ...
kakaósbögre
Magyarországnak az az érdeke hogy eltakarodjatok és elkezdjétek letölteni a jól megérdemelt évtizedeket valamelyik fegyházban.
csak úgy....
@durbincs: te külügyi álomtitkár vagy a vizeleti ügyekkel és a többi szarral foglalkozó házmester? szegény atyád , csak ölte beléd fölöslegesen a pénzt ...
kokopelli
@csak úgy...: (22:22) nem ismeri az apját,mert nem tudhatja,hogy melyik szomszéd "urinálta"
a falra és mikor! Csak a napocska volt biztos ami kikeltette őt,mint mama! (;-))
kokopelli
@kakaósbögre: nem alkalmas,hanem a magyar kormánynak tetsző akárkit kell választani!?
Ez a köcsög ránézhetne már a térképre!...csak az országok nagysága miatt is,ha már a befi-
zető,és a "fogadó" országok gazdasági nagyságát ignorálja!
kereső
Orbánék el kezdték a nyalást az "új fiúnak"? / Macron/- Barnier a favorit? a fidess=orbánnál?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.