Ismeretlenek lebontották azt a buszmegállót Szombathelyen, amelyet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt épített közadakozásból – írta meg az Index. 

Az építményt először Felcsútra szánták a kétfarkúak és ott is avatták fel tavaly nyáron, de később a Magyar Közút Zrt. felszólítására el kell bontaniuk azt, mert nem volt rá engedélyük. Ezután az építményt egy szombathelyi megállóban helyezték el, ahol már régóta a szabad ég alatt várakoztak az utasok.

Lebontották a kétfarkúak színes buszmegállóját Szombathelyen az éj leple alatt – fotó

A még ép buszmegálló áprilisban Szombathelyen. Fotó: Facebook/MKKP Vas megye

A párt a 2018-as választási kampányban a kapott állami támogatást különböző kisebb projektek megvalósítására fordította, ilyenek voltak a buszmegállók, amelyeket maguk építettek olyan helyeken, ahol a puszta ég alatt kellett várakozniuk az utazóknak.

Az MKKP Vas megyei szervezete korábban azt írta a Facebookon, hogy a hétvégén ismeretlenek kicsavarták a buszmegállót tartó oszlopok csavarjait, vélhetően azért, hogy egy alkalmas pillanatban lebonthassák.

Kedden reggel pedig már arról számoltak be a közösségi oldalon, hogy

a buszmegállót valaki, illetve valakik az éjjel lebontották, és egy közeli épület mögé helyezték annak darabjait.

Forrás: Index, 444.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Biztos valami fidelitaszos kisköcsögök voltak, mert inkább ázzon a paraszt, de akkor se kell a kétfarkúak buszvárója. Hibbant nyaloncok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Biztos valami fidelitaszos kisköcsögök voltak, mert inkább ázzon a paraszt, de akkor se kell a kétfarkúak buszvárója. Hibbant nyaloncok.
simmering73
@Macskaszem: Ez az ország hibbant úgy ahogy van a-z-ig. Azért mert a kisebbség terrorizálja a többséget, a többség meg hagyja, hogy terrorizálja a kisebbség.
nemfideszes
Ahogy lopásban, pitiánerségben is jobban teljesítenek!
KisGenyo2
Majd építenek a helyére EU-s pályázati pénz lenyúlásával 3x-os áron szép csillivillit.
A baj csak annyi, hogy ugyanaz a füstokádó, rohadó, sz@r busz áll meg előtte és pont annyiszor naponta.
Nekünk már van pár szép EU-s állomásunk. Sem gyorsabb, sem tisztább, sem megbízhatóbb, nem lett tőle a közlekedés. Éppen az a beruházás, amire el lehet verni a pénzt, de érdemben semmin nem változtat, a versenyképességet pedig még csak véletlenül sem növeli.
Klubtag
Fantasztikus! Micsoda országos, győzelem, micsoda nemzeti siker, hősies helytállással legyőzték az ellent...CSAK A FIDESZ!
Az arcátlanság és a hibbant agyak győzelme...itt tart Magyarország...bizony ilyen hazafias teljesítményekért lehet az EU-ban hisztizni a "tiszteletért"...
tudode
Miért ne!
.
Hiszen Torgyán dr. "kegyeltjének" első ténykedése volt az épülő Nemzeti Színházat átlökni a rozsdatemetőbe, fitogtatva, hogy HATALOMHOZ JUTOTT, aztán Torgyán dr is megtanulta, hogy Felcsúton lesz a magyarok élő IstenKÁJA, a IV.es metró megbuzerálásáról nem is beszélve, amelynek a babérKÁJÁVAL megajándékozták magukat, lehányva karakterbuzerálással azt, aki 70-es évek óta húzódó megtróépítést kitaposta! Bevezetőnek "csak" ennyi!
.
Nesze nektek FIATALOK, aztán jött Novák Katalin
.
----- Novák Katalin: Az önkéntes munkával a fiatalok készségei is gyarapodnak
.
www.duol.hu/orszag-vilag/novak-katalin-az-onkentes-munkaval-a-fiatalok-keszsegei-is-gyarapodnak-2772727/
.
A diliház ezekhez képest a nyugalom mintaképe! Kitakarnak, betakarnak, azt sem tudják, hogy mit akarnak a zsibizésük közepette.

(Tisztelet azoknak a KÖZSZOLGÁKNAK, akik ilyen körülmények között lobbiznak a BUKszásnál az alágazatuk valamilyen működőképessége érdekében!!)
Nessy
Érdekes, minden olyan dolgot, ami nem igazán tisztességes, éjszaka bontanak, helyeznek át, állítanak föl! Ennyire gyávák, hogy nem merik fényes nappal a nevüket, orcájukat adva az eseményhez, vállalni a tetteiket?
Klubtag
@Nessy: Igen, ENNYIRE ALJASOK...semmi jogalapjuk nincs az elmúlt rendszereket fikázni, hiszen a legtöbb "ötletüket" onnan lopták és szabták saját képükre és hasonlatosságukra...erre mondják, hogy nincs új a nap alatt...
Qqberci
@Nessy: Nagy Imre szobrát is éjjel vitték el...
vacsi
Nem látom mellette azt a buszmegállót, amit a város vezetése épített, hogy a busz utasai ott várakozhassanak! Ezek szerint elbontották, de helyette nincs semmi?!
Borsodi
@vacsi: Ez a kormányra jellemző,ha nem ők ültetik a fát inkább kivágatják,épületeket lebontanak mint ,hogy helyre állítanák.Olcsóbb újat építeni,két év múlva meg már fel kell újítani mert kilopták az anyagot belőle.Az utakkal ugyan ez a helyzet Borsodban taknyolják,egy újonnan épült út is mondjuk ki szar.Ausztriába meglehet nézni milyen utat építettek.
Commenter
Ezt miért kellett? Ez egy viccpárt, megpróbálnak egy kis humort vinni a nagy demokráciánkba. Inkább a saját választási plakátjaikkal foglalkozzanak azokat távolítsák el, mert már rég lejárt a határidő és a narancsplakátok még mindig kinn díszelegnek városszerte. Ilyenkor hol vannak az önkénteseik?
csak úgy....
@Shikari: a népharag még várat magára,mikor a te hüttöd is üres és a vergödszkének,csizmásnak,akik azt hiszik,hogy ök túlélö müvészek, mikor ti is begurultok és a pénzéhes bálványaitokat,ti magatok rendezitek le ...
vacsi
@Borsodi: Nem látod a lényeget! Majd felvesznek ilyen dolgokra (pl. egy új buszmegállóra is) nagy EU-támogatást, aminek tört részéből odagányolnak valamit, a többit le lehet nyúlni!
Commenter
@csak úgy...: nem kell aggódni, csizmás majd fog nekik egeret, verőce megeszi a herceg bolygóján a bárányokat, shikari meg szarvasokat fog levadászni...
Nessy
Látta már valaki a helyette épített elegáns busz várót? Mert gondolom következő éjszaka fel is állították! Sőt, felavatták és felszentelték!
silber13
@Shikari: Akkor énekeld el ,mi értelme volt ennek az Igazi fityiszes gazemberségnek? Ne legyen a várakozó utasok feje felett fedél?? Ezek a szarrágók miért ne építettek helyette egy másikat, egy nap alatt?? Csak a rombolás, pusztítás jár az eszében ennek a csőcseléknek!
silber13
@Shikari: Úy tűnik, vagy valóban nem volt engedély?
Clavigo
@Shikari: Szia Bumburnyák... Szolgálatba helyezted magadat ?? .. Dolgozzáááá,,vazze...
Lepényleső
Sötéteknek nem okoz gondot a sötétségben sötétségek elkövetése?
Borsodi
@vacsi: Ez valóban elfelejtettem írni,de ez már tudjuk természetes ezért van Mészaros a nemzet láng elméje és a Tibolc.a világosság feltalálója.
www.youtube.com/watch?v=25Ejx9yqNf4
Eladott Ország
Most tényleg az a cél, hogy tönkretegyék teljesen ezt az országot? Mert már majdnem sikerült, hisz minden téren, ami a lakosság javára lenne, sereghajtók vagyunk a EU-ban. PitiáNER. Tort ül az elmebaj.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.