Palkovics László nem tudott a piros ágyas szobáról az MTA SZTAKI-ban.

Nem tudom, mit vizsgálnak. Persze, biztos lehet vizsgálódni

- reagált az ATV-nek Palkovics arra, hogy az MTA vezetése soron kívüli vizsgálatot rendelt el a Ripost által a múlt héten megszellőztetett MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) “kéjbarlangjának” ügyében. Az innovációs és technológiai minisztertől megkérdezték azt is, tudta-e a SZTAKI piros ágyas szobájának nyitókódját:

Most gondolkodom rajta, hogy adtak-e nekem bármilyen titkos kódot, amikor a 2000-es évek elején beléptem oda. Úgy emlékszem, hogy nem adtak. Azt tudtam, hogy a SZTAKI-nak van egy uszodája, van egy orvosi szobája, de arról a szobáról, ilyen létesítményről nem volt tudomásom. De már ma sincs ez a valami, és nem is volt hozzá titkos kód, legalábbis így hallottam az egyik SZTAKI-s kollégától.

Hozzátette:

Én biztos, hogy nem vennék piros színű ágyat, sőt, ilyen alakú ágyat sem, nincs ilyesmire semmi szükség. De ez a szerintem egyébként említésre sem méltó dolog, hogy van egy szobában egy piros ágy, arra mindenképpen alkalmas, hogy az MTA SZTAKI-t – az Akadémia kutatóintézet-hálózatának az egyik legkomolyabb, nemzetközileg is elismert kutatóintézetét –, lejárassa. A kérdés az, hogy kinek áll érdekében, hogy a SZTAKI-t lejárassa? Az első triviális válasz, hogy a kormánynak. De ha megnézzük ennek egy kicsit a részleteit, ha kontextusba helyezzük, átgondoljuk ezt a dolgot, arra a következtetésre jutunk, hogy nem a kormánynak az érdeke

Arra a felvetésre, hogy az MTA vezetése soron kívüli vizsgálatot rendelt el a Ripost által csak kéjbarlangnak titulált szoba ügyében, úgy reagált:

Nem tudom, mit vizsgálnak. Persze, biztos lehet vizsgálódni.

A szobaügy múlt pénteken robbant ki, amikor a Ripost arról írt, "kéjbarlangot" rendeztek be az MTA egyik kutatóintézetében, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (Sztaki). A Ripost néhány másodperces videójában egy jakuzzi és egy szív alakú ágy látható: 

Forrás: ATV, Index, 24.hu

Címlapi kép: MTI/Kovács Attila

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
800ezer okod van rá hogy hazudj! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkafőző Rézüst
@keresztapa: kiengedtek? Jobban vagy?? Már aggódtam miattad!
kereső
Rohadt fontos a piros szivágy. Közben meg ráheltiborczné már szemet vetett az Akadémia székházára. Micsoda luxi hotel lesz belőle- az a sok-sok kincs ami ott fel van halmozva- amelyeket Magyar!!!emberek adományoztak az Akadémiának.
Hülye egy ország - ezzel foglalkozik, meg halász jános sliccével-"ellenzéki sajtóval " az élen, ahelyett hogy lármáznák az országot, a leggaládabb rablás ellen,ami most készül.
simmering73
@Pálinkafőző Rézüst: Ez a kezelések után kiszabadul egy kis időre, beír valami marhaságot ide, aztán viszik vissza szedálni. Bár a többi ilyen dilinyóst is altatnák, mint erikson, shikari, durbincs stb.
bence
@keresztapa: ! Ez orbán és Palkovics álomszobája , amit a valóságban soha nem próbálhattak ki !
Lepényleső
Holott állítólag;Hallgatni arany!,- ami megszólalásainak igen nagy kihívás lenne?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok