Soros György fia a CEU hétfői diplomaosztóján beszélt Budapesten, ahol többek között azt mondta, "alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz". A Fidesz szerint Soros György fiának hétfői megnyilatkozása is azt bizonyítja, hogy "Sorosék céljai semmit sem változtak".

Soros György célja semmit sem változott, továbbra is Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlást

– mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus szerint

Soros György fiának hétfői megnyilatkozása is azt bizonyítja, hogy Sorosék céljai semmit sem változtak, ugyanazt akarják, amit eddig is: Soros György Magyarországra akarja kényszeríteni a bevándorlás.

"Beleszólnak a belpolitikánkba, meg akarják buktatni a nemzetállamokat, hogy a bevándorlást menedzseljék" – fogalmazott ki Halász János, aki szerint mindehhez a "brüsszeli bürokrácia asszisztál" és továbbra is Soros György tervének a végrehajtásán dolgozik.

Hangsúlyozta: a bevándorláspárti erőknek ugyanis nem érdeke, hogy a nemzetállamok meg tudják magukat védeni, céljuk, hogy migránsokkal árasszák el Európát, azt akarják, hogy Európa összes országa, így Magyarország is, bevándorlóországgá változzon.

Úgy vélte: "Soros György és hálózata" továbbra is minden megtesz azért, hogy a bevándorlás útjában álló akadályokat eltávolítsa, ezért támadják a magyar emberek által kijelölt bevándorlás-politikát, amivel sikerült megvédeni az országot az illegális migrációtól.

Halász János mindezt a Fidesz-KDNP nevében elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte, és emlékeztetett: a Fidesz-KDNP képviselőit arra hatalmazták fel a magyar emberek, hogy küzdjenek a bevándorlás megállításáért, a nemzetek Európájáért és a keresztény kultúra megvédéséért.

"A magyar emberektől kapott mandátum bennünket kötelez, nem engedünk semmilyen nyomásgyakorlásnak, ami a magyar bevándorlás-politika megváltoztatására irányul" – jelentette ki.

Ahogy azt korábban megírtuk, a Közép-európai Egyetem hétfői diplomaosztóján felszólalt Soros György fia, Alex Soros, aki többek között azt mondta: a CEU-t betiltották, és ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról, azonban nem győzték le, mert valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban. Alex Soros hozzátette: ennek biztosítása céljából "feltőkésítik az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét". Alex Soros arról is beszélt: nem adták fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységüket. Soros György fia megköszönte azon magyarok támogatását is, akik kiálltak a CEU mellett.

Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Addig is azonban, kitartunk. Ez az intézmény kitart, épp úgy, ahogy Önök, a 2019-ben végzett évfolyam is kitartott az Önök ellen és ellenünk folyó hadjárat ellenére.

– fejezte be gratulációját Alex Soros, aki a most végzett CEU-s diákokról úgy fogalmazott: új inspirációt adnak mindannyiunk számára.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Fidesz/YouTube

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Pumpáshalász te már ne menj a napra már KRITIKUS AZ ÁLLAPOTOD !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Pumpáshalász te már ne menj a napra már KRITIKUS AZ ÁLLAPOTOD !!!
CsipkeRózsa
Soros Alex nem említette a bevándorlást, a demokráciáról volt szó. Kár, hogy azt nem hallotta meg Halász.
papa.49
@CsipkeRózsa: Szelektív a hallása, CSAK EZT HALLJA MEG AMIT A CSUTITETŰ AKAR !!!
Yoda69
Ezt hogy elemezte ki a szovegbol ez az idióta? Az én olvasatomban Alex demokráciát szeretne amivel vágyunk igy nehany millióan ebben az országban. Migraciorol szó sem volt.
kereső
Új megközelitése a demokrácia fogalmának a 'la fidess: illegális bevándorlás kényszeritése, soros hálózat, nemzetek európája,keresztény kultúra megvédése. Ez a legutóbbi a legnagyobb baromság- kultúra van. A kereszténység meg egy vallás.Ollan,hogy "kereszténykultúra" nincs, mint ahogyan a demokrácia sem lehet "illiberális".
tudode
Ami óta a volt fiatal demokraták betették a járóKÁJUKAT a politika színpadára az óta "is" valamelyik fityisz kiválóság felpattog a pódiumra, és karaktergyilkolász!
.
Emlékszünk még Tocsik Mártára, akit valójában több évig tartó buzerálással 600 ezer Ft sikerdíjért hozzásegítettek korai halálához!
.
hu.wikipedia.org/wiki/Tocsik-%C3%BCgy
..
index.hu/belfold/2013/04/17/meghalt_tocsik_marta/
.
Amit ezek a menekültekkel cicóznak, arra már volt példa a XX. században!
papa.49
Rögtön leokádom a képernyőt ettől a látványtól )))))))))))))))))))))))))))
kokopelli
@papa.49: ...ő húzta a rövid gyufaszálat,ergo neki kellett lemenni kutyába!
papa.49
@kokopelli: Ennek kutyába lemenni ???
Ne viccelj ahhoz fel kell emelkednie, hogy kutya legyen ez a sejthalmaz !!!
Clavigo
Vazzzzze... Ez a Halász nevű ,debreceni Szopóautómata,,,,gusztustalanabb ,,mint a Csepelen,,közpénzből felnevelt Rezsidisznó.,... Mondjuk ennek az Idiótának még nem nem küldtünk házhoz,,postacímre,,2 mrd-ot.. Ez a buznyák még nem talált fel magának semmilyen akadémiát... ... Mindjárt lehányom a monitort,,ennek a lófejű buziqrvának a látványától...
vacsi
@CsipkeRózsa: @Yoda69: A mi demokráciánkhoz semmi köze ennek az alaknak! Egyébként a sorok között is kell tudni olvasni!
Eriksson
Akkor most elköltözött a CEU, vagy nem költözött el?
index.hu/belfold/2019/06/24/alex_soros_ceu_diplomaoszto_budapest/
A cikk elég ellentmondásosan kezdődik Alex Soros szájából:
"Megtiszteltetésnek nevezte a Közép-európai Egyetem hétfői diplomaosztóján Alex Soros, hogy Budapesten szólalhat fel: a városban és az országban, amelyet – mint mondta – szeret. "Az országban, amelynek az állampolgára vagyok", emelte ki."
csak úgy....
@Eriksson: 1. ha hiszed,ha nem ...,én is kettös állampógár
2. neked,te túlolvasott és túltályékozott, nem tünt föl sehol ,hogy a CEU , királyod fölséges engedelmével az évet még magyarországon zárhatja ?
3. szerinted csak az az igaz,amit a fidesz mond,mint régen az MSZMP. :)
babp1982
Mit beszél ez a tenyérbe mászó csótány a migráncsokról ? Soros fia nem is említette őket-:))) Valaki csapja már pofán ezt az egysejtűt-:)))
terlasz
Ez a szegény csicska csak ennyit tud mondani: bevándorló. Óvodás szint ez, de termékeny talajra hull.
SystemError
Ez mit magyarázik ezzel az impotens szatír fejjel! :)
Eriksson
@durbincs: Ezt már csak az múlja felül, ha kettős állampolgárok fitogtatják a nem létező eszüket.
csak úgy....
@Eriksson: csak nem a kétes múltu ,kettös állampógárhoz fordulsz ha panaszkodhatnékod van ellenem ,mondhatnánk úgy is,hogy rám!? sosem akartam bizonyítani se neked se senkinek,hogy van , - ellenben véled,ki akarva-akaratlanul, naponta bizonyítod,hogy nincs .
csak úgy....
@durbincs: elalvás elött,mancsok a paplan fölött ,te 1/2nótás kukac vadász.
Desischado
Hazug, hiteltelen, aljas here, embertelen, ez a halász. Kihagytam valamit?
kamazuka
Kisfiam akkor a buzi,hogy ekkorát a föld nem hordott még a hátán.
Tekintettel,hogy gyereke nem lesz soha,nincs veszítenivalója.
Testvérkéje mellett is magától gyullad a gyufa.
Ilyen hitvány fattyak nem kellenek ide.
babp1982
Na a hülye ploesti romàn köcsögöt aktivizálta a fideSS-:)))))))))
evacica
Hogy a fidesz, hogy reagál Soros fiának beszédére, az teljesen mindegy! A fidesz volt aki legtöbbet profitált a soros pénzekből, élen Orbánnal! A kutya sem harap annak a kezébe aki enni ad neki! Ez az egész banda egy gátlástalan gerinctelen korrupt senkikből álló gyülekezet!!!
CsipkeRózsa
@Eriksson: Az ész nem állampolgárság jogán jár, a kettő független egymástól.
advocat
És ezekből Soros csinált ember-félét. Hiába, egy zsidó is tévedhet. De ekkorát? És milyen bevándorlókról beszél. Mintha erről egy árva szó nem esett volna. Igaz. Most ezt KELL mondani. Viktor kiadta!
Eriksson
@CsipkeRózsa: Az észért valamivel többet kell dolgozni, mint egy állampolgárságért.

Egy okos kutya sem szokott az utcáról befelé ugatni.
babp1982
A ploesti román ondósejt, hogy vergődik-:)))) A debil még magyarul sem tud-:))))
Lepényleső
Bla,-bla,-bla? Egy valamire való hazugságra ezektől még nem futotta,szint:csak az óvoda?
kakaósbögre
@durbincs: Ne erőlködj,fideszes.Te csupán azért lehetsz itt mert a külső fizikai jellemzőid hasonlítanak az emberekéhez.
babp1982
A debil ploesti román jól elvan magával-:))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.