Átadták az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 10,8 kilométer hosszú szakaszát kedden.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett rá, hogy a 2024-ig tervezett, közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló útprogram teljes költségvetése mintegy 3200 milliárd forint, ebből 1800 milliárd forint hazai költségvetésből származik.

A 2016 és 2024 közötti időszakban a magas szolgáltatási színvonalú hazai közúthálózat mintegy ezer kilométernyi új útszakasszal bővül. Stratégiai cél a kiemelt gazdasági térségek gyorsforgalmi bekötése, az autópályák, autóutak elvezetése az országhatárokig. Jelentősen javul az elérhetősége Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Salgótarján, Sopron és Zalaegerszeg mellett Szolnoknak is – hangsúlyozta.

A most átadott útszakaszok a megyeszékhely és a Tápióság településeinek jobb megközelíthetőségét biztosítják, és később autópályává fejleszthetők. Beszélt arról is, hogy hamarosan indulnak a munkák az M4-es Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszán, a 27 kilométeres beruházás 2022-ben készül el. Az M4-es országhatárhoz közeli szakasza is épül – jegyezte meg.

Földi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy az M4-es megépítését régóta szorgalmazták, és a befektetői érdeklődés növekedésére számítanak.

A fejlesztésnek köszönhetően nem csak Cegléd és térsége, de az azon túli területek is sokat profitálhatnak – fűzte hozzá.

A 4-es főút az Alföld első számú közlekedési tengelye, jelentős tranzitforgalommal – idézte fel Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgatója. Elmondta, hogy a most átadott 10,8 kilométeres szakaszba nem tartozik bele a 311. számú, még építés alatt álló külön szintű csomópont, a további szakaszok tervezési munkái pedig ősszel indulnak: Törökszentmiklóstól Püspökladányon át Berettyóújfaluig, valamint ősszel kezdődnek a kivitelezések a Törökszentmiklós-Abony szakaszon, mintegy 27 kilométer hosszon.

Forrás: MTI

Címlapi kép (illusztráció): Pixabay CCo

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@kereső: Csak egyetlen kérdésem lenne a faszkalap polgihoz meg a képviselőhöz MIT KERESTEK OTT ???
1. Az útszakasz bőven még Pest megyében van !!!
2. Tudomásom szerint ott más az országgyűlési képviselő is !!!
3. Az út legkevesebb 7-8 éve már használatban volt a ceglédi körforgalom, és a abonyi nyugati bejáró között !!!
4. Ezt a szakaszt max. FELÚJÍTANI KELLETT !!!
5. A ,,vén kurvázós,, faszkalap miért nem a Széchenyi városrész ALULJÁRÓJÁVAL FOGLALKOZIK ami rendszeresen teleszalad vízzel ha nagy eső van ???Mondjuk ez lenne a feladata !!!
kereső
@kereső: mindezek helyett Szolnok belvárosában, sűrűn lakott területen "terveznek" egy új Tisza-hidat. Remélhetőleg olyan lesz az is, mint a Szt.István hid- keskeny, szűk-két nagyméretű kamion csak érintőlegesen fér el egymás mellett- rengeteg balesettel. Tervezték-és épült az első orbán kormány idején.Mára teljes felújitásra szorul/na/!
kereső
@papa.49: mert propaganda a lényeg! A szavazók nagy többsége még szűkebb pátriája földrajzával sincs tisztában. Ugyan már az a pár kilóméter mit számit?
papa.49
@kereső: Még egy adalék a szolnoki elkerülő témájához, az Unió 80 % támogatta az út építését a mostani nyomvonalon, vagyis a meglévő elkerülő út mellett kivitelezett útrészt !!! Azon a szakaszon sok műtárgy már eleve úgy készült, hogy a bővítésnek is csináltak helyet !!!
Mindössze be kellett volna tartani az eredeti tervet, igaz akkor nem kapnak a mosónő családja milliárdokat a mocsaras Zagyva parti földjeikért !!!Bontani csak a 442 út kereszteződése után kellett volna a Holt-Tisza partján pár házat, mert utána már szántóföldeken megy az út a város keleti szélén lévő MOL kútig !!!
Ami az ÚJ TERVET ILLETI ahogy látom a Peni áruház lesz útban meg az ottani lakóházak amik a Tószegi út és a Tisza part között vannak !!!
A Tisza túlpartján a szandai réten lévő áruházaknál jön ki az út és csatlakozik a legrégebbi 4 főút nyomvonalához, kb. ott ahol kiállították a helikoptert NA BASZD MEG SZALAI !!!
Reggel ha 7 óra után a városba akarsz bemenni a régi Tisza hídon az elkerülő út magasságában állsz meg és onnan araszolgatsz a város felé egészen az Ady utcai kereszteződésig !!!
kereső
@papa.49: Szandáról, a Kocsorosról bejutni/kijutni a százlábún min.fél óra.Ha, ráaadásul baleset van a 4-es elkerülőn, vagy a Szt.Istvánon- akkor órák, jobb gyalogolni.
papa.49
@kereső: Ismerős Martfű lakom és Szolnokra is járok melózni, meg az SZTK. ba is, meg Szolnokon keresztül Hatvanba, Füzesabonyba...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok