Soha nem látott összeggel, 380 milliárd forinttal támogatja jövőre az állam adó- és járulékkedvezmény formájában a legálisan dolgozó szülőket – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.

Tállai András: "harmincszor több támogatást kapnak a családok, mint 2010-ben"

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Fotó: MTI/Soós Lajos

A napilap szerdai számában megjelent cikkben az államtitkár hangsúlyozza: tíz évvel korábban ez az összeg csupán 12 és fél milliárd forint volt, igaz, akkor még a Gyurcsány-Bajnai-kormány határozott a számokról.

Tállai András úgy vélekedett, hogy miközben a mostani kabinet újabb és újabb adócsökkentéseken dolgozik, az ellenzék – ha tehetné – azonnal adót emelne.

Az Országgyűlés a múlt héten tárgyalt a jövő évi költségvetés számairól. A törvénytervezet lényeges pontjai között szerepel az adócsökkentés és a családok támogatása – mondta Tállai András. Kiemelte, hogy éppen ez a két elem mutatja meg legjobban a lényeges különbséget a kormány és a balliberális ellenzék felfogása között.

Mint mondta, jövőre 380 milliárd forint marad adó- és járulékkedvezmény formájában a legális keretek között munkát vállaló és gyermeket nevelő családoknál. Az összeg magában foglalja a legújabb kedvezményt is: a következő évtől egyetlen forint személyi jövedelemadót sem kell fizetniük a négygyermekes anyáknak – mondta az államtitkár.

Szerinte érdemes mindezt összevetni a baloldali kormányok időszakával. Tállai András úgy fogalmazott:

Gyurcsány Ferencék nem emelték, hanem csökkentették a családoknak járó adókedvezményeket, kormányzásuk utolsó évében, 2010-ben pedig csupán 12 és fél milliárd forintnyi kedvezményben részesültek a szülők.

Az elmúlt hetek, hónapok történései alapján az lehet az ember érzése, hogy semmi nem változott: a balliberálisok továbbra is a megszorításban hisznek, és azonnal adót emelnének, ha lehetőségük volna rá – mondta az államtitkár.

Forrás: MTI

89 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Megint visszafelé mutogat? Ennyire rosszul élnek, hogy támogatni kell őket? Akkor kinek is köszönhetik? 9 éve ti vagytok! Önkormányzatban 13!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Ez a hájas patkány egyfolytában részeg???vagy valami ütős anyagot szív???
Gauntlet
Megint visszafelé mutogat? Ennyire rosszul élnek, hogy támogatni kell őket? Akkor kinek is köszönhetik? 9 éve ti vagytok! Önkormányzatban 13!
papa.49
Hájastálas TE MENNYI TÁMOGATÁST KAPTÁL A KONFERENCIA KÖZPONTODHOZ ARRÓL IS REGÉLJ !!!
vacsi
Nyilván a saját családjaikról beszél!
tulipan
Há' persze, mert a narancsos haramia-kúrmány úgy kirabolta őket, hogy igy viszont, lvek óta, basznak gyerekeket összehozni és igy a Kúrmány 30x annyira RÁJUK van szorulva, hogy a jövőben is legyen kirabolni va alattvalója!!! -:)))))
tudode
Erősbandi tábor!
.
Önkritikának is beillik, az emútnyocévevezés már a maffia SARA!
.
Támogassák a táncos nagynénikéjüket az után, miután LEFŐLÖZTÉK azt, amely alapjogon járna a fél ország azon rétegének, akiket belelöktek a gödörbe!
.
Tíz év az NAGY IDŐ, amelybe sok minden belefért volna, ha "csak" a borsos ILLETMÉNYÜKKEL, és az ingyér járó járandóságukat MARKOLTÁK volna meg, de kézen, közön KI HOGY ÉRI a magukról megfelejtkezők közül, jogilag 00-kéntl
.
www.google.com/search?q=NER+tagok+lop%C3%A1sai&oq=NER+tag&aqs=chrome.1.69i57j69i59j35i39j0l3.9162j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
.
Mi néne még ha vona!!!
Nessy
Azt is tedd hozzá Hájastálas NERtárs, hogy , mely családokra gondolsz?
Persze, az idősek már nem számítanak"családnak"!
Aztán kik fedezik ezt a támogatást, mondd kedves?? Abban bizony benne vannak a szinglik, akiknek nem adott sors gyermeket, akiknek már felnőttek a gyermekeik állami "támogatás" nélkül! Sőt, lehet megbotránkozni, a melegek is!
Már megint más kacsójával szeditek a csalánt!
Nessy
@tudode: Esetleg, ha a TAO pénzekből támogatnák a jobban kereső családokat, nem az egyéb kiadás terhére! Mióta nem emelték a családi pótlékot? Ja a közmunkás, meg a minimálbéres családja, az nem család! Hát mi az Isten nyila, mondd te Hájfejbej?
szegfue
Az biztos, hogy a családi kedvezmény folyamatosan nő, ráadásul egyre több formában. De kérdezem: mégis ezeket a kedvezményeket kik fizetik meg? Azok az emberek, akiknek már nincs kiskoru gyermeke, vagy egyáltalán nincs gyermeke. Gyurcsányék idejében "alanyi" jogon járt mindenkinek, függetlenül a gyerekek számától, tehát minden embertől a fidesz vette el és adta oda a kisgyermekeseknek.
tudode
@Nessy: .
Nem hálálják meg, hogy krumpliért, egy kis marhapörköltért a vámszedőkön kívül tőlük kapják a KIRÁLYSÁGOT!
.
www.youtube.com/watch?v=5X3hKKwArxs&t=55s
.
Micsoda győzelem!
RonaGyuri
átlagban, a rászorulóknak 0, a fityesz-családtagoknak 100szoros! =))
kokopelli
@Nessy: ...ekkora lett az elszegényedés a kis hazudós alatt? 30 szoros!
(vagy tán 30Soros?)
Nessy
@tudode: Ez a királyi média meséinek az eredménye! Egymást szédítik az emberek!
Nessy
@Shikari: A kegyencek is, ha nem lenne uniós pénzből finanszírozott közbeszerzés, amiből jól élnek??? Meg munkanélküli földalap milliárdok?
tulipan
Shikari! Na igen! uGYI, EZÉRT KELL ekkora PROPAGANDA BAROMSÁGOKAT pofáznIa, ennek a gusztustalan és buta ZSÍROS BÖDÖNNEK ??? HAHAHA -:))))
privatbankar.hu/makro/tovabbra-sincs-fordulat-kevesebb-a-gyerek-tobb-a-temetes-326899
kereső
Ne tessék már lóditani. Ha csak tiborcznemközszereplő vagyonát nézem, az jóval túl van a 30x többön. És akkor még nem számoltam a kaszinókat, a bányákat, a garancsi cégeket,a szemerey bankot, etc...- mind,mind ékes példája a kormány családbarát politikájának.
tulipan
@Shikari: NE ÁLMODOZZ, hogy valaki jobban fogja kedvelni a narancsos tolvaj, haramiákat, attól, hogy pénzt kap tőle!!!
Nessy
@Shikari: Csak éppen ehhez is kell pénz! Azt meg valahonnan el kell vonni!
tulipan
@Shikari: TÉVEDSZ, nem kicsit, nagyon, mint ahogy, eddig is !!! :)))),
Commenter
@papa.49: meg a Polgári Báljához...meg a focicsapatához...
Commenter
@kereső: az egy másik, nem mezei család. Ők nemzethy keresztény szent család. Érinthetetlenek. Most még.
tulipan
AZ SZERENCSE, hogy elvakult gyűlöletedben, pofázol! :)))))
CsipkeRózsa
Mutasson valami kimutatást számokkal tételesen.
Qqberci
Az adó- és járulékkedvezmény a magasabb jövedelműeknek kedvez...
tulipan
@CsipkeRózsa: Ugyan mit gondolsz? Természetesen, az is hamisítva lenne!
Eladott Ország
Tállai András nemzeti főkóstoló és megtekintésügyi, szalagelvágásügyi pálinkaszakértő valamint kolbásztöltő szaktekintély kivételesen nem vágott el semmit, nem kóstolta végig a hejőkeresztesi falunapok menüjét és óvodásokat sem használt biodíszletnek tetszőleges népnemzeti esemény ürügyén random emelvényeken, hanem – bármilyen morbid és abszurd és groteszk – beszámolót tartott. Ez a Tállaiféle szellemi színvonal belépő az Orbán kormányba, mert akinek e felett van az IQ-ja az sajnos a feladatra alkalmatlan. Hogy miért? Mert mindent a vezérhez kell mérni, szellemi színvonal csak alatta fogadható el. Azt most hagyjuk a büdös francba, hogy ez a mélysötét suttyó adóügyi államtitkár lehet úgy, hogy a magyar nyelvet is magyar nyelvre kell fordítani neki, és akkor sem érti. Legutóbb a legendás Bözsi-utalványok kapcsán mutatta be: attól, hogy ő az átlagnál talán egy árnyalattal magasabban kvalifikált táskahordozó, egyáltalán nem biztos, hogy képes értelmezni egyszerű, elvileg a szakterületéhez kapcsolódó kérdéseket, de legalább sokadik nekifutásra is csak kapitális baromságok hagyják el a száját.Változatlanul nem az a kérdés, hogy Tállai András, Orbán Viktor, Kósa Lajos, vagy Lázár János. Nem az a kérdés, hogy a földbuta Tállai nem képes két összefüggő mondatot egymás mellé rakni, vagy hogy a papírra leírt szöveg felolvasásán kívül alkalmatlan bármilyen intellektuális tevékenység elvégzésére. Az a kérdés, hogy mikor van az, hogy elég ebből.
tulipan
Ezért van, ez a mindennapos, váltott' hízottságú "lovakkal" leADOTT IIHEGŐ PROPAGANDA!!!

24.hu/belfold/2019/06/26/nem-jott-be-a-kormanyzati-szuletesszam-noveles/
tulipan
@Pegero: Téged meg, az ilyen, Tállai-féle, hájas agyú narancsos hantabovok
bencemacska
Ezt hogyan sikerült kiszámolnod, te dinnyefejű analfabéta?
tulipan
@Pegero: Ismétlem: Téged meg, az ilyen, Tállai-féle, hájas agyú narancsos hantabovok etetnek, meglehetősen hatékonyan!!!
Eladott Ország
@Pegero: ma, 15:28; " 2019 első három hónapjában 20 830 gyermek született, 946-tal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Januárban 5,4, februárban 4,5, márciusban pedig 3,1 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest. A születések száma mindegyik régióban mérséklődött, a legjelentősebb visszaesést 11 százalékkal Nyugat-Dunántúlon és 7,8 százalékkal Dél-Dunántúlon regisztrálták, a legkisebbet 0,1 százalékkal Közép-Dunántúlon és 0,7 százalékkal Észak-Alföldön." (MTI)
Továbbá: Nem csak a szülőképes korú nők száma, de az átlag gyerekvállalási kedv is csökkent a KSH adatai szerint.
A fiatalok elég nagy százaléka elmenekült Magyarországról és már egy olyan országban fog családot alapítani, ahol megfelelőek a feltételek ehhez. Egy kerítéssel körbevett, elvetemült nacionalista által vezetett országba hülye lenne visszamenni az, aki nyugaton szabadon, a politikai véleményétől függetlenül, biztonságban és jólétben élheti életét. Lehet hogy vannak gondok máshol is Európában, de még azok sem olyan súlyosak, mint az, ami ma Magyarországon folyik. Az a több százezer magyar, aki egykori hazáját elhagyva külföldre menekült, már szinte biztosan nem tér haza soha. Ezt akár belátja Novák Katalin és bandája, akár nem, attól még így van.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001a.html
görbetükör
Csak az a baj, hogy a jelenk körülmények azóta annyit rosszabbodtak, hogy legalább százszor annyi kellene a megélhetéshez. :(
tulipan
@Pegero: Nagyon utáljátok a valódi TÉNYEKET, ugyi hantaboy???
tulipan
@görbetükör: Látod? Ezért adnak a kérelmezőknek mindössze 30x annyit, nehogy már ŐK is, jól éljenek!!! :(
tulipan
@Pegero: Ez a "felsőbb" parancsod? Ha nincs érved, irj valami narancsos baromságot!!! Na, akkor a hülyeygíere kedvéért, én is ISMÉTLEK: Nagyon utáljátok a valódi TÉNYEKET, ugyi hantaboy???
Nessy
@Pegero: feltételezem a KSH épületében, ahol az adatokat leírták, van klíma berendezés!
papa.49
@Commenter: a 13.12 re A focicsapához nem tudom de azt az OCSMÁNY ÉPÜLETET LÁTTAM A régi 3 főútról, mert a fürdő mellé rittyentette !!!
Ahhoz is vagy 2 X kapott állami pénzt !!!
Klubtag
...és sok százezerszer több embert löktetek ki a különböző ellátási rendszerekből és milliókat vágtok át (lsd. nyugdíjemelés kontra infláció-statisztika, stb.) Innen a forrás, mert nem tudok arról, hogy a csókosok korrupciós pénzeiből kicsit visszavéve finanszírozták volna a többlet juttatásokat.
Csókoltatom az elégedett boldog, gondtalan családokat, persze őket nem kell, hogy érdekelje, miből tellett a kedvezményekre. Senkit nem érdekel, hogy hogyan és miért fordul fel a szomszéd "tehene". Ehhez képest a családalapítási korban lévők elég hálátlannak tűnnek, mert pucolnak ebből a kánaánból.
solidedge
Ha nagyot akar mondani Tállai úr akkor elég a háromszorosát mondani.
Sámannus
No akkor számojjál nagyokos mennyi a megemelt áfa bevétel? Na ugye ezt előbb elvettétek majd most lőrincéknek és mészaszoséknak visszaöntitek. Ne álmodj, ha ébren vagy.
Nessy
@Pegero: Nos, már sok évtizede ismerem a Tulipánt, már a 60-s években is jó kávét főztek a keményblokk ellenében, de azt nem tudtam, hogy országos statisztikai adatokat is készítenek. Persze, ha ott készül, akkor három négy féldeci után + 3 sör kísérőnek, és a 3 is 30 lesz!
F_Viktor
@szegfue: Írod:
"... tehát minden embertől a fidesz vette el és adta oda a kisgyermekeseknek."

Mindenben egyetértek veled, csak ebben a mondatodban javítanálak ki. A fityesz nem a kisgyermekeseket támogatja, hanem a sokgyermekes családokat. Persze ott sem minden családot.
F_Viktor
Ez a Bandi a fityesz táltosa lett, minden nap ki kell állnia hazudozni:
1) Családi kedvezményt a bruttó 460 ezer forint felett kereső apuka, vagy anyuka veheti igazán igénybe!
2) Az átlag alatt keresőknek orbán mutatott egy nagy fityiszt mikor megadóztatta a minimálbért! Ez olyan fityeszes családi kedvezmény.
3) A nyugdíj mellett dolgozók sem osztják táltos elvtárs hazugságát, mikor orbán adó formájában kiforgatta zsebeiket!
4) Az orvost látogatóknak kihisztizte a fityesz, hogy ne kelljen vizitdíjat fizetniük, helyette minden adózónak becsempézte az adójába a nem vizitdíjat! Ennek is nagyon örülhetnek a családok, a negatív támogatásnak!
Commenter
@papa.49: és másodosztályú csapat volt, szóval az is jobban teljesített...
szegfue
@F_Viktor: 17:18 Lehet, hogy igazad van... Bár nem ismerem pontosan ezt az uj "családtámogatási" törvényt, mely ugye tartalmazza a családi kedvezm., első házasok kedvezm., apanap, gyerekek utáni pótszab.-t, családi pótlékot, stb-t, de abból indultam ki, hogy ugye a 18 éven felüli gyerekek után csak bizonyos esetekben jár a különféle családtámogatás, tehát hiába van sok gyerek, ha abból pár már elérte a 18 évét és mondjuk már nem tanul tovább. A logikám szerint irtam "kisgyerekeseket", mert azt nem hiszem, hogy bármilyen juttatás nincs a gyerekek korához kötve.
kereső
@szegfue: Segithetek? Nem igazán a korhoz kötött az adó-és járulékkedvezmény- inkább a családi pótlék jogosultsághoz,az meg ugye addig jár, amig a gyermek közoktatási intézményben nappali tagozatos tanuló.(szakiskolás,szakmunkás gyermek amint végez,és dolgozni kezd megszűnik a csp.jogosultság).A többgyermekes családoknál, ha a gyermeknek megszűnik a csp.jogosultsága, de tovább tanul, akkor adókedvezmény nem érvényesithető utána, de a létszám számitásnál figyelembe kell venni. Ha dolgozik, vagy ha nem sikerül munkát találnia, akkor is kiesik a kedvezményszámitásból,bár eltartott!- sőt mint ilyen, alapesetben fizetni kell az eü.szolg .hárulékot, hogy jogosult legyen eü.ellátásra.Az apa nap 5 munkanap +szabadság jár a gyermek születésekor. A gyermekek után járó szabadság a gyermek 14 éves koráig jár-régóta/nem orbán találmány- annyi a +,hogy mindkét szülőnek jár (élettársaknak nem!!!)-

Az adó-és járulékedvezményt a magasabb jövedelműek tudják érvényesiteni-és mert nagyon nagy a differencia a gyermekek létszámától függően, ezért aztán a 3 és + gyermekkesek kedvezményét mindenki fizeti.( egy gyermek utáni adóalap csökkentés:66670Ft, két gyermek után 166.700/gyermek, három gyermek 220.000.-/gyermek/.
Az egy gyermekesek adóalapkedvezménye a bevezetés óta változatlan.
A kormány kedvezményezettje igazából a három gyermekes család, ott is azok, ahol a jövedelem alapján max. lehet érvényesiteni a kedvezményt- a többi családos,a felnőtt gyermekkel rendelkezők, és a gyermektelenek terhére.
Eladott Ország
Mennyi? Harminc. Mi harminc? - Miért, mi mennyi?
szegfue
@kereső: Kösz.! Pontosan ilyenre gondoltam én is, hogy a különböző kedvezmények mégiscsak a gyermek korához vannak kötve + ugye egyéb feltételek.
A családi kedvezménnyel kapcsolatban teljesen egyetértek Veled! Az egyik fiamnak magas a fizetése, igy teljes egészében érvényesitheti, vagyis SZJA-t egyáltalán nem fizet (3 gyerek), a másiknak kevesebb, ő még a 2 gyerek után sem tudja az egész kedvezményt érvényesiteni. Azt viszont nem gondolom, hogy egy család azért akar 3, vagy több gyereket, hogy érvényesithesse ezt, vagy ugy általában bármilyen kedvezményt. Szóval "könnyü" gálánsnak lenni az egyébként is tehetősebbek felé, mert azt a többiektől veszik el.
kereső
@szegfue: mintahogy az egykulcsos adó-lineáris!!!- következménye, hogy az alacsonyabb jövedelműek kompenzálják !/viselik az adóterhét a magasabb jövedelműek adóelőnyének, főleg úgy,hogy a jövedelem 0,000000001 Ft-ól adóköteles.Ha valaki nem tudná, a munkabér az teljes egészében jövedelem IS!
Nessy
@kereső: Sőt a bérjellegű kifizetések is! Jutalom, prémium, stb.
tulipan
@Pegero: Ez a "felsőbb" parancsod? Ha nincs érved, irj valami narancsos baromságot!!! Na, akkor a hülyeygíere kedvéért, én is ISMÉTLEK: Nagyon utáljátok a valódi TÉNYEKET, ugyi hantaboy???
Csak azt tudnám, hogy HOL is olvashattál olyan, hogy nekem, milyen "nehezen" megy?? Jah, a szokásos narancsos hantaboy képzelet szárnyalása...??
szegfue
@kereső: Persze tisztában vagyok vele, hogy egyetlen adótörvény sem lehet "igazságos", mert mindegyik "fájhat" valakinek. De azért a mostaniak kizárólag az egyébként is magasabb jövedelmüeknek kedvez!:( És ez bizony nem az igazi közteher viselés!!
Nessy
@szegfue: A fidesz féle "közteher viselés" fogjuk meg, oszt vigyétek"!
szegfue
@Nessy: Remek meghatározás! Bár nem unortodox... ugyhogy ezt igy nem nagyon "szeressük"!:)
tulipan
@Pegero: : Ismétlem: Téged meg, az ilyen, Tállai-féle, hájas agyú narancsos hantaboyok etetnek, meglehetősen hatékonyan, mivel olyan nagyon utáljátok a VALÓDI TÉNYEKET!!!

uploads.disquscdn.com/images/c3ecbf350bc87bd98cb10b4ded2413b89d3fb144e7e8905dafcdede3c9efff0e.png?w=600&h=903
tulipan
@Pegero: Ismétlem, mert EZ JELLEMZŐ, kongó fejű, agyatlan narancsos hantaboyra, amilyen TE is vagy!!! Téged meg, az ilyen, Tállai-féle, hájas agyú narancsos hantaboyok etetnek, meglehetősen hatékonyan, mivel olyan nagyon utáljátok a VALÓDI TÉNYEKET!!!

uploads.disquscdn.com/images/c3ecbf35...
kokopelli
@tulipan: ...ha visszaemlékszem a "Ft" romlására az utolsó évtizedekben,csak röhögnöm kell a
tállai-féle számolózseniken!... (az igazi) Márka az € és a $ átszámítására ,! A mobil pénzváltókra a Belvárosban...stb! ...a Tállainál is jelentkezett a szelektíve memóriakiesés?
tulipan
@kokopelli: HA JÓK lennének a szám adatai és a menóriája, akkor egyáltalán nem lehetme FIDESZES...
kokopelli
@tulipan: ...de csicska! Akkó se? (;-))
simmering73
Merjünk nagyot hazudni. Mit harmincszor. Negyvenszer. Miközben azon bosszankodok, hogy már megint 10 ezer forinttal több volt a háztartási kiadásunk júniusban, mint tavaly júniusban.
kakaósbögre
Ez volt a NAV elnöke?Baszki,matekból ez is felmentett volt világéletében.
Eladott Ország
@kakaósbögre: Nem csak tornából volt felmentve Bandi, az intellektuális Mariana-árok, fekete lyuka minden kormányok legsötétebbjének! Világ szégyene és országos katasztrófa, hogy ez a figura, aki a budira sem tud úgy elmenni, hogy közben ne tenne valami kárt maga körül, aki legfeljebb 10 betanult tőmondatban képes kommunikálni a világgal, akit még egy hentes is erős fenntartásokkal venne fel maga mellé segédnek. A látványos és leplezhetetlen ostobaság, iskolázatlanság, műveletlenség, az alkotmányosan garantált hülyeség mintegy alapkövetelmény ahhoz, hogy valaki az uborkafa tetejére felkapaszkodhasson a NER-ben. Ettől még félelmetes: hogy magas állami pozíciókba ilyen mangalicaszagú dilettánsok kerülhetnek tökéletesen mutatja egy leszakadó, elszegényedő, elhülyülő ország szellemi és lelkiállapotát. Amiben az a legszörnyűbb, hogy a NER pontosan ilyen buta, semmire nem jó, értetlenkedő, segghülye idiótákat akar kinevelni, mint Tállai. Akik azt sem tudják, melyik világon vannak, merre nyílik az ajtó, de mennek, csinálják, taposnak, csörtetnek ameddig kő kövön nem marad körülöttük. Ez az alak - Kósa "hutuszi" Lalához hasonlóan - genetikailag hülye. Nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen a skizofrén, despota köpcös ilyen idiótákkal veszi magát körül. Így ő - aki legalább egy tőmondatot képes felolvasni - királynak érezheti magát.
tudode
A pereputty pedig több ezerszer több milliárdot, illetve azzal támogatják a KÖZLÓVÉBÓL, ami megmaradt miután lefölözték a hiteSEKK!
Eladott Ország
@Pegero: Ez a pökhendiség, ez az arrogancia valami vírus? Lehetetlen ép ésszel felfogni ! Ennyire mély lenne a mélység ? Ennyire sötét a sötétség ? Ez már a kognitív disszonancia jele .Te humanoid, trágyarakás, minden verbális megnyilvánulásoddal romba döntöd az evolúció elméletét, ugyanis ha te vagy végeredmény, akkor valami nagyon el lett baszva már a kezdet kezdetén. Nagy kár, hogy anyád nem a WC-re ült amikor megszülettél, mert akkor egyből a helyedre kerültél volna, te rohadt szarházi faszszopó fideszes gerinctelen patkány!
uploads.disquscdn.com/images/2cd14185511e1af00c1c5aa9ba605613382db7a95e325243926832be82368573.jpg?w=600&h=291
scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/56669549_10211767156573980_3763629680561750016_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_ht=scontent-frx5-1.xx&oh=e7439dbeb436d1419c8aabbb8f28f72a&oe=5D3E6D20
uploads.disquscdn.com/images/cfdbe50eb8db845b20f936b894752eb8931fd7ac5f5bce2ffaab17796111c393.gif?w=600&h=400
tulipan
@Pegero: Aztán mondjad mán, te rohadék narancsos seggnyaló PROPAGANDA GÉPEZET: kiktől, MILYEN SZERENCSÉTLEN rászoruló tömegektől raboljátok el MEGINT, az ehhez szükséges összegeket??? Érdekelne, milyen propaganda ANYAGOT KAPTÁL ennek a kimagyarázásara te KÖCSÖG??
Macskaszem
Majd kiderül, hogy lesz e harmicszor annyi gyerek. A fociba is hiába raknak ezermilliárdokkal több pénzt mint 2010-ben, a színvonal falusi libalegelői szinten van.
tulipan
@Macskaszem: Persze! Ugyan igy volt a '70-es években is!!! Az elmaradt gyerekeket, nyugodtan visszafizették, az ifjak!!! A kivándoroltak körében bezzeg, úgy olvastam, jelentős a gyermekszám!
tulipan
@Pegero: Csináld, a neved szerint, te narancsos seggnyaldosó, ha már ennyire vágyódsz rá!
www.gyaloglo.hu/users/07/f9/2c/738720.jpg
tulipan
@Pegero: tán mondjad mán, te rohadék narancsos seggnyaló PROPAGANDA GÉPEZET: kiktől, MILYEN SZERENCSÉTLEN rászoruló tömegektől raboljátok el MEGINT, az ehhez szükséges összegeket??? Érdekelne, milyen propaganda ANYAGOT KAPTÁL ennek a kimagyarázásara te szaros KÖCSÖG??
tulipan
@Pegero: Na, osztán mondjad mán, te rohadék narancsos seggnyaló PROPAGANDA GÉPEZET: kiktől, MILYEN SZERENCSÉTLEN rászoruló tömegektől raboljátok el MEGINT, az ehhez szükséges összegeket??? Érdekelne, milyen propaganda ANYAGOT KAPTÁL ennek a kimagyarázásara te szaros KÖCSÖG?? Nagyon szivesen, bámikor, ha ennyire élvezed...! :)) www.gyaloglo.hu/users/07/f9/2c/738720.jpg
tulipan
@Pegero: Na, osztán mondjad mán, te rohadék narancsos seggnyaló PROPAGANDA GÉPEZET: kiktől, MILYEN SZERENCSÉTLEN rászoruló tömegektől raboljátok el MEGINT, az ehhez szükséges összegeket??? Érdekelne, milyen propaganda ANYAGOT KAPTÁL ennek a kimagyarázásara te szaros KÖCSÖG?? Nagyon szivesen, bámikor, ha ennyire élvezed...! :)) www.gyaloglo.hu/users/07/f9/2c/738720...
Jól sikererült ÖNARCKÉPED... -:) www.gyaloglo.hu/users/08/11/24/580573...
Klubtag
@Eladott Ország: ...ennél még az agyonköpködött szocialista éra káderpolitikája is igényesebb volt...különösen a rendszer utolsó évtizedében.
Cincinntatus
@Gauntlet: Kifogásolja, hogy "Megint visszafelé mutogat?"
A jelen a múltra támaszkodik!

Sir Isaac Newton (1643 – 1727), angol tudós és filozófus is visszafelé mutogatott:
"Én távolabbra láthattam, de csak azért, mert óriások vállán álltam."
(Levél Robert Hooke-nak (1675. február 5. ))
tulipan
@Pegero: : Na, osztán mondjad mán, te rohadék narancsos seggnyaló PROPAGANDA GÉPEZET: kiktől, MILYEN SZERENCSÉTLEN rászoruló tömegektől raboljátok el MEGINT, az ehhez szükséges összegeket??? Érdekelne, milyen propaganda ANYAGOT KAPTÁL ennek a kimagyarázásara te szaros KÖCSÖG?? Nagyon szivesen, bámikor, ha ennyire élvezed...! :)) www.google.com/search?q=k%C3%B6cs%C3%B6g&tbm=isch&source=univ&sa=X&ved=2ahUKEwjZ6JyO4afjAhXhRhUIHXHIDsYQ7Al6BAgGEBs&biw=1240&bih=556&dpr=1.5#imgdii=eYtAJGiiSoAajM:&imgrc=_K-p4YgD2OYEqM:
tulipan
@pehgero No ozoruló tömegektől raboljátok el MEGINT, az ehhez szükséges összegeket??? Érdekelne, milyen propaganda ANYAGOT KAPTÁL ennek a kimagyarázásara te szaros KÖCSÖG?? Nagyon szivesen, bámikor, ha ennyire élvezed...! :)) www.google.com/search?q=k%C3%B6cs%C3%...
advocat
A kormány ne adogasson. Fizessen/fizetessen meg, és majd a család eldönti mire kell a pénz. Mert azért még vannak családok, ahol gondolkodnak. Igaz, egyre kevesebben. Mert az oktatás csak bérrabszolga nevelésére jó.
tulipan
@pehgero No ozoruló tömegektől raboljátok el MEGINT, az ehhez szükséges összegeket??? Érdekelne, milyen propaganda ANYAGOT KAPTÁL ennek a kimagyarázásara te szaros KÖCSÖG?? Nagyon szivesen, bámikor, ha ennyire élvezed...! :))
Te nyomorult kis nyalonc, csúszó-mászó!
Tényleg, megérdemelten, hülyén fogsz meghalni!
www.google.com/search?q=k%C3%B6cs%C3%...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.