Vádat emelt a Tolna Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki bántalmazta, majd megölte hat és fél éves unokatestvérét márciusban Szekszárdon.

Vádat emeltek a hatéves szekszárdi kislány gyilkosa ellen
Fotó: police.hu

Az ügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, az elkövetéskor 19 éves férfi és hat és fél éves unokatestvére közös udvarú ingatlanban lakott. A férfi március 8-án délután egy ígérettel elhívta magával a kislányt a közeli patak melletti töltéshez, ahol – szexuális indíttatásból – bántalmazni kezdte a védekezésre képtelen gyermeket.

A sértett több helyen megsérült, a vádlott

egy térkővel többször a fejét is megütötte. A férfi ezután a még lélegző kislányt a patakba húzta, majd hazament.

A kiskorú a bántalmazás következtében meghalt.

Ismertették: a vádlott személyiségzavarban szenved, de a vádbeli cselekményt beszámítható állapotban követte el.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, és fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kezdeményezte a Szekszárdi Törvényszéknél. Indítványozta továbbá, hogy kegyeleti és erkölcsi okból a nyilvánosságot zárják ki a tárgyalás egészéről – olvasható a közleményben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
szép nagy hasa van...ennek nem kell enni adni pár hónapig..elég a víz.

ha személyiségzavaros, akkor viszont elengedik...
görbetükör
@jesz: Lehet, hogy tényleg személyiségzavaros, lehet, hogy elmebeteg.
De akkor életfogytiglani kényszergyógykezelés kellene, mert közveszélyes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.