A miniszterelnök veje március elején vett meg Felsőörsön két egymás melletti területet, melyeknek együttes nagysága 9500 négyzetméter.

Hatalmas, úszemedencés birtokot vett Orbán veje, Tiborcz István a Balatonnál

A földhivatali nyilvántartás szerint mindkettő zártkert gazdasági épületekkel, házszámuk nincs, csak helyrajzi számuk, és a közútról nem észrevehetőek. A levegőből azonban jól látszik, hogy egy hatalmas úszómedencés villa rejtőzik a sűrű növényzet és a magas kerítés mögött.

Tiborcz István 2019 március elején vett Felsőörsön egy 1 hektáros nyaralókomplexumot. Két egymás melletti területről van szó, egy 8000 és egy 1500 négyzetméter nagyságú telekről.

Az ingatlanok a Felsőörsöt Balatonalmádival összekötő nagyforgalmú úthoz közel találhatók, az abból leágazó egyik kis zsákutcából közelíthetők meg. De nem akárki számára: a Tiborcz-telkekhez vezető zsákutca ugyan hivatalosan közterület, mégis rögtön az elején egy hatalmas kapu zárja le.

A telkek lejtős elhelyezkedésüknek köszönhetően az alattuk és felettük fekvő utcákból egyszerűen nem látszanak, hátulról és oldalról pedig sűrű növényzet és magas kerítés védi őket a kíváncsi tekintetek elől.

A tulajdoni lapok szerint gazdasági épületek vannak rajtuk, a levegőből azonban jól látható, hogy a területen egy kisebb nyaraló és egy hatalmas villa áll úszómedencével, borospincével és napelem-rendszerrel.

Az 1 hektáros nyaralókomplexum ára a terület nagysága és elhelyezkedése miatt a környékbeli ingatlanárak alapján több százmillió forintra becsülhető.

Forrás: atlatszo.hu

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
A Geci család lassan felvásárolja az egész országot a magyar emberektől lopott pénzből.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@csak úgy...: ne sajnáld tőle!Én csak azt kívánom,hogy a görcs rángassa (10 000m-en) egyik
faltól a másikig,akár víz nélkül is! (olympiai tréning?)
Eriksson
@Eladott Ország: scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/49371765_1143410975821424_4714980042025730048_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=2d1dd99165d7909aa5bb46219f55fc59&oe=5D9EA270
Vajon miért nem kerültek rács mögé? Talán mert "Egy vérből valók vagyunk"?
Nokiás doboz? Viccelsz? Az ország kirablása államszinten ment abban az időben is.
kokopelli
@namihami: megvenni nem nagy kunszt,de mások pénzéből az már valami! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.