Négytagú, lakásbetörésekkel gyanúsítható csoportot fogtak el a rendőrök Hajdú-Bihar megyében. A három román férfi és egy román nő a gyanú szerint Békéscsabán három házból loptak. A rendőrség őrizetbe vette őket.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "Békéscsabán, 2019. június 25-én 7 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között betörtek egy családi házba. A bejárati ajtót felfeszítették, majd készpénzt, ékszereket, laptopot vittek el. Egy nappal később, 2019. június 26-án délelőtt, szintén Békéscsabán két hasonló eset történt. A belvároshoz közel két egymás mellett lévő házba törtek be. Mindkét helyen a teraszajtókat feszítették fel. Az egyik házból többek között készpénzt, ékszereket, számítástechnikai eszközöket, bankkártyát, karórákat, a másik helyről pedig egy tabletet loptak el.

Betörni jártak Magyarországra, de elkapták őket – videó

Fotó: police.hu

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei mindkét helyen alapos helyszíni szemlét végeztek és minden, a betörésekkel kapcsolatos adatot, információt elemeztek. Ennek eredményeként két nap alatt azonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható négytagú csoportot. A három férfi és egy nő román állampolgárok.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozóinak információi alapján a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2019. június 27-én, Berettyóújfaluban fogták el őket.

A 34 éves D. Eleonorát, a 26 éves G. Ilie-Mariust és a 31 éves B. Catalin-Danielt, valamint fiatalkorú társukat a Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette. A rendőrség vizsgálja, hogy a csoport tagjai Magyarországon követhettek-e el további bűncselekményeket, lakásbetöréseket" – áll a közleményben.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
99 év fegyház az ilyeneknek, dolgoztatva őket persze valami kemény helyen.
Lepényleső
Eddig drága magyar testvéreink,most meg románok hirtelen? Ilyenek nőnek fel a ner-en?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. July 19., 06:10
Egy igazi nyár nap vár ránk
Sport - 2019. July 18., 21:17
Tovább menetel a Honvéd
Sport - 2019. July 18., 20:57
Lekaszabolták Szatmári Andrást