Két vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt első fokon a Miskolci Törvényszék a dövényi emberölési ügyben pénteken. A vádlottak különösen kegyetlen módszerrel, a barátnője előtt ölték meg áldozatukat.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak és a sértett jól ismerték egymást, tavaly február 4-én is együtt szórakoztak a dövényi kocsmában. A sértett és a vádlottak többször összevesztek, ennek ellenére a kocsma bezárása után is együtt folytatták az italozást.

Ezután viszont annyira elmérgesedett a vita, hogy a két férfi vádlott elhatározta, megöli ismerősét.

Az elsőrendű vádlott élettársa (a harmadrendű vádlott) hazament, majd az autójában késsel, bicskával, karddal tért vissza.

A sértettnek felajánlották, hogy elviszik Putnokra, a rokonaihoz. Velük tartott a sértett barátnője is, aki nem merte a férfit egyedül elengedni a vádlottakkal.

Út közben az egyik férfi késsel elvágta a sértett nyakát, majd az elsőrendű vádlott korábbi élettársának putnoki házához mentek, ahol lerángatták a pincébe az erősen vérző férfit és élettársát.

Ott – miközben a harmadrendű vádlott a telefonjával világított – a két férfi karddal és késsel többször megvágta, megszúrta a sértettet.

A barátnőjét is megöléssel fenyegették, combon szúrták, és arra kényszerítették, hogy végignézze élettársa kivégzését.

Amikor a sértett meghalt, az egyik férfi felment a házba, felébresztette volt élettársát és kérte, segítsen eltüntetni a holttestet. A tetemet szőnyegbe csavarták, visszavitték Dövénybe és egy emésztőgödörbe dobták. Ezalatt Putnokon a másik női vádlott elégette a ruhákat és az eszközöket.

A halálos áldozat élettársát hajnalig fogva tartották, majd azzal engedték el, hogy megölik, ha valakinek beszél a történtekről, de másnap a nő bejelentést tett a rendőrségen.

A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és személyi szabadság megsértése miatt mondta ki bűnösnek, és életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte.

A két férfi a fegyházból leghamarabb 35, illetve 25 év után szabadulhat feltételesen.

A harmadrendű vádlottat a bűnsegédként elkövetett fenti bűncselekmények mellett súlyos testi sértés kísérletében is bűnösnek találták, és 25 év szabadságvesztésre ítélték.

Az ügy negyedrendű vádlottja bűnpártolás miatt 4 év szabadságvesztést kapott.

Az ítélet nem jogerős.

Forrás: MTI

Címlapi kép: YouTube/PoliceHungary

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Kevés fel kell lógatni mind a hármat !!!
maci0427
A vádlott a bíróóságon saját maga ellen is akasztást kért az életfogytiglan helyett ! Akkor tessék hátravinni és felakasztani ! Az ilyen 1 millió százalékig bizonyított esetnél simán meglehetne hagyni a halálbüntetést ! Ezek nem emberek és ha szerencséjük van még ki is jöhetnek a fegyházból és akár 99 éves korukban is gyilkolhatnak még !!! JA !!! Különben ezt az életfogytiglant is úgy kéne csinálni mint egy két országban, hogy háromszoros életfogytiglanra kellene ítélni ! Semmi felülvizsgálat és biztos halál nekik !
maci0427
@papa.49: Ha már úgyis ezt szeretni a gyilkos, igaz ? Hiszen ezt kérte a bírónőtől !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.