Százmillió forintot csoportosít át az agrártárca új komlóültetvények telepítésének támogatására, az erről szóló miniszteri rendelet hamarosan megjelenik – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken Sopronban a IV. Soproni Sörrally befutóján tartott sajtótájékoztatón.

100 millió forint támogatáshoz juthat a magyar komlótermesztésFotó: MTI/Máthé Zoltán

A miniszter elmondta, hogy körülbelül 8 millió forintba kerül egy hektárnyi komlóültetvény beruházása, az agrártárca pedig a maximálisan adható 6 millió forintot adja majd a gazdáknak arra, hogy vállalkozzanak komlótermesztésre. A tárcavezető szerint szükség van a komlótermesztés újjáélesztésére, a növényt az 1980-as és 1990-as években még 550 hektáron termesztették Magyarországon, 2011-ben már csak 5 hektáron.

Nagy István méltatta a Heineken és az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) közös projektjét, amellyel Kastélyosdombón hátrányos helyzetű családoknak biztosít bevételt a komlótermesztés. Emellett – mint fogalmazott – csak másodlagos, hogy a sörnek magyar alapanyaga lesz. A támogatással mintegy húsz hektárral nőhet a komló termőterülete Kastélyosdombón. A miniszter üdvözölte továbbá, hogy a MÖS tervezi szárító és feldolgozó létrehozását is.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szerint a program jó példa arra, hogy szektorokon átívelő összefogással hogyan lehet hosszú távú esélyt kínálni rászoruló családoknak.

Nagy István felidézte, hogy a rendszerváltást követően a magyar élelmiszer- és feldolgozóipart privatizálták, az új tulajdonosok a gazdaságosságra hivatkozva többnyire a nemzetközi piacon szerezték be az alapanyagokat, a magyar termékek pedig a 90-es évek első éveiben hátrányba kerültek. Ugyanakkor később a helyi alapanyagok és élelmiszerek jelentőségét egyre inkább felismerték. Ez látható például a Soproni Sörgyárnál is, amely minőségi magyar árpából és gyümölcsökből készíti a söreit, ehhez jelenleg már csak a hazai komló hiánycikk – jegyezte meg a miniszter.

Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a vállalat elkötelezett abban, hogy folyamatosan növelje a hazai mezőgazdasági termékek felhasználását a sörkészítés során. Az árpa és gyümölcsök után a magyar komlóra is kiemelten épít a Soproni Sörgyár.

Farkas Ciprián, Sopron fejlesztési tanácsnoka hozzáfűzte, hogy a nagy tradícióra visszatekintő Soproni Sörgyár 1895 óta főz sört, közel 200 család megélhetését biztosítja, a város egyik legnagyobb munkaadója és jelentős nagyságrendű iparűzési adót is fizet, amellyel a közteherviselési rendszereken keresztül a város közszolgáltatási finanszírozásához is hozzájárul.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.