A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai pénteken hat esetben összesen tíz személyt mentettek ki a tóból.

A nap folyamán a strandolók gumicsónakkal, vitorlásokkal, szörffel és SUP deszkával sodródtak el az erős, viharos szél miatti hullámzásban, egy vitorlás pedig műszaki hiba miatt nem tudott volna a vízirendőrök segítsége nélkül biztonságosan partra jutni. Megjegyezték, a mentések idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat.

Tíz embert mentettek ki a Balatonból

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(police.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.