Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője felszólította a kormányt, hogy adjon részletes tájékoztatást a nem gyermekeket érintő otthonápolással kapcsolatos visszaélésekről, ha azokra is hivatkozva nem akarja megemelni a támogatások összegét.

Ungár Péter szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely szerint rengeteg visszaélés történt a felnőttek otthonápolása körül, a kabinet ezért sem tervezi a jelenleg havi 58 ezer, illetve 38 ezer forintos támogatás emelését.

Ungár Péter badarságnak nevezte ezt az érvelést, ahogy azt is, hogy a támogatás előbb 100 ezer forintra, majd a minimálbér szintjére emelése túlzott terhelést jelentene a költségvetésnek. Az államnak ez a lépés évente 20-25 milliárd forintjába kerülne, amit könnyen ki lehetne gazdálkodni a jelenlegi felesleges költségvetési kiadásokból – mondta az LMP politikusa, példaként említve a

kormánypropagandára és a sztársportra szánt összegeket.

Hangsúlyozta, az otthonápolási támogatás elsősorban a demenciában szenvedő szülőket gondozóknak jelentene hatalmas segítségét.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok