Székely Csaba Semmit se bánok című drámájával indult el a hetedik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó (július 4-7.) színházi programrésze vasárnap Vácon.

Székely Csaba drámájával megkezdődött a VéNégy fesztivál színházi programja Vácon

Fotó: v4fest.eu

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának nyitóelőadása előtt tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a kormány számára fontos, hogy a fesztiválok ne csak jó közösségi programok legyenek, hanem a nemzeti kultúra bemutatásának terei is. Ezért vezették be 4 évvel ezelőtt a vidéki fesztiválok kulturális programjainak támogatását – idézte fel.

Az állami támogatást az elmúlt négy esztendőben megháromszorozták , idén 750 millió forintot kapnak a fesztiválok vidéken országszerte – mutatott rá.

A VéNégy fesztivál különlegessége, hogy a visegrádi országok jelennek meg benne – folytatta.

Az államtitkár emlékeztetett: a Brexittel az Európai Unió geopolitikai súlypontja keletebbre, a visegrádi országok irányába tolódik. Ezért fontos, hogy a visegrádi országok együtt lépnek fel, minden találkozó előtt egyeztetik a politikájukat, mert ez sokkal nagyobb esélyt ad arra, hogy az unióhoz később csatlakozott országok érdekei ugyanolyan súllyal jelenjenek meg az európai döntéshozatalban, mint a régebbi tagoké – folytatta.

A négy ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – együttműködésének egyik alapja a kultúra, amely sok évszázados együttélés alapján alakult – tette hozzá. Több nyugat-európai országnak lehet, hogy az az érdeke, hogy ezek közé az országok közé éket verjen, gyengítse kulturális és értékrendbeli egységet, de ezt fel kell ismerni – mondta.

Ezek a találkozók kulturálisan hozzák össze ezeket az országokat, az elmúlt évek közös szabadpiaca pedig gazdaságilag is – fűzte hozzá.

Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója kiemelte, hogy hét év alatt a V4 régió legnagyobb kulturális eseménye lett a rendezvény, a váci színház pedig ettől az évtől kiemelt státuszú teátrum lett.

A hetedik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fő témája a rendszerváltoztatás 30. évfordulója, ehhez kapcsolódva színházi előadások és konferencia is szerepel a programban. A visegrádi országok mellett idén Romániából érkeznek művészek. A szervezők kiemelten fontos tartják azt is, hogy teret biztosítanak a fiatal tehetségeknek.

Július 4. és 7. között utcaszínház, nemzetközi színházi előadások, közösségi programok és koncertek várják a közönséget a váci Duna-parton.

MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.