Két embert szúrt meg egy férfi a nyílt utcán a főváros XIII. kerületében hétfőn kora este. A feltételezett elkövetőt kilenc perc alatt elfogták – közölte a rendőrség honlapján.

19 éves fiú késelt meg két embert BudapestenFotó: police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 18 óra 19 perckor érkezett bejelentés, hogy a Szent László utcában két embert megszúrtak.

A járőrök a bűncselekmény helyszínétől nem messze elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves budapesti férfit, akinél megtalálták az elkövetéshez használt kést is. A rendőrök a férfit előállították.

A sérülteket a mentők kórházba vitték – írta a rendőrség.

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Na b+, ez se migráncs vót.
A duce most igencsak dühös lehet, vakkondás meg nyaldossa a kegyelemért a kezét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
Nyilván ómigráns. Azokból, akik 600 év óta képtelenek beilleszkedni.
Kellene azért még ide néhány százezer sivatagi cigány is!
Borsodi
@Mirabilis: Ez igaz mivel nálunk akik ölnek,meggondolatlanul nyereség vágyból,vagy csupán szokásból,keménységük bizonyításának mutatása, azok a cigányok.főleg.
index.hu/belfold/2009/09/09/tenyek_es_tevhitek_a_bunozes_a_ciganyok_vereben_van/
nevemnick
Na b+, ez se migráncs vót.
A duce most igencsak dühös lehet, vakkondás meg nyaldossa a kegyelemért a kezét.
maci0427
Nem értem ezt a liberális faszságot, hogy nem lehet a pofájukat és a nevüket is közölni ! Az oké, hogy addig "ártatlan" amíg nem ítélik el , ámbár ez sem mindig így van, de egy ilyen tetves erőszakos támadásnál, amikor a gyilkosság ésa halál is benne van a pakliban , miért is nem lehet ??? Most mindegy, hogy cigány, magyar, külföldi az illető !
Borsodi
@maci0427: Mert akkor rájönnének az emberek kiktől is kell tartaniuk valójában,mert Magyarországon nem szabad mondani,hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetői főleg cigányok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.