Betörés közben azonban a tulajdonos már szólt a rendőröknek, akik hamar elkapták a betörőt.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "a szentesi járőrök a polgárőrökkel közösen néhány percen belül elfogtak egy helybeli nőt, aki ismerőse házába tört be a Kurca-parti városban.

Nem volt otthon az ismerőse, így betört hozzá és meglopta

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A tizennyolc éves gyanúsított 2019. június 29-én reggel ment át ismerőséhez, aki többszöri csöngetésre sem nyitott ajtót. Mivel nem volt otthon senki, a nő úgy döntött, hogy bemegy az ingatlanba.

Betörte az ablakot, majd bemászott az épületbe. Onnan egyebek mellett készpénzt, műszaki cikkeket, szeszes italokat lopott el, csaknem háromszázezer forint értékben. A ház kamerával felszerelt riasztó berendezése azonban jelzést küldött a távol lévő tulajdonosnak, aki telefonon értesítette a rendőrséget, hogy valaki bent van az otthonában. A szentesi járőrök a polgárőrök segítségével a bejelentéstől számított néhány percen belül a közelben elfogták a feltételezett elkövetőt.

A nő gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon" – olvasható a közleményben, amelyben a főkapitányság több tippet is ad, hogyan lehet jól megvédeni az ingatlanokat betörés ellen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.