Donald Trump amerikai elnök rendkívüli állapotra hivatkozva sem csoportosíthat át pénzt a Pentagontól a mexikói határra ígért fal építésére – döntött szerda este a San Franciscó-i szövetségi fellebbviteli bíróság.

A döntéssel lényegében lehetetlenné tette – legalábbis átmenetileg – az elnöknek azt a tervét, hogy 2,5 milliárd dollárt átcsoportosítson a katonai költségvetésből a tervezett határfal építésére.

A háromtagú bíróság 2:1 arányban szavazott úgy, hogy a kormányzat megsérti a szövetségi törvényeket, ha a kongresszus által egy bizonyos célra jóváhagyott összeget más célokra használja.

A bíróság elutasította azt a kormányzati érvelést, hogy a közérdek tenne szükségessé egy ilyen lépést. A közérdeket "az szolgálja a legjobban, ha tiszteletben tartják a kongresszus alkotmányban biztosított hatalmát és jogköreit, és a kongresszusra bízzák a közérdek megállapítását" – fogalmazott döntése indoklásában a 9. számú kerületi fellebbviteli bíróság.

Az Egyesült Államokban a szövetségi igazságszolgáltatási rendszert kerületekre osztják.

Az igazságügyi minisztérium egyelőre nem kommentálta a Kaliforniában született döntést.

Miután a kongresszus a demokraták ellenállása miatt nem szavazta meg a Donald Trump által a határfal építésére kért összeget, a kormányzat úgy döntött, hogy részben a katonai költségvetésből finanszírozza meg a Kaliforniában, Arizonában és Új-Mexikóban tervezett fal építését. A 2019-es katonai költségvetés egyik rendelkezése lehetővé teszi a védelmi minisztérium vezetője számára, hogy átcsoportosítson a költségvetésből "magasabb rendű célokra, amelyek előre nem látható katonai igényekkel járnak", abban az esetben, "ha e célokban foglaltakat a kongresszus nem utasítja el".

Két civil szervezet még februárban perkeresetet nyújtott be, az átcsoportosítás megtiltását szorgalmazva. A Sierra Club és a Déli Határvidékek Közösségeinek Koalíciója nevű szervezetek azzal érveltek, hogy a megépítendő fal károsítja a környezetet, és rontja az ott élők életminőségét. A múlt héten a kaliforniai Oaklandban lévő szövetségi kerületi bíróság meghallgatást tartott az ügyben, és úgy döntött, hogy a pénzátcsoportosítást előzetes intézkedéssel megtiltja.

A fellebbviteli bíróság ezt az oaklandi döntést erősítette meg. Elemzők szerint a Trump-kormányzat várhatóan fellebbez a szerdai döntés ellen.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
egyszerű a képlet...a fellebbviteli bírók lakóparkjába szállítani a migránsokat, ott sátorozhatnak...

Más lesz a véleményük...
Cincinntatus
Pokol Béla a demokratikus jogállamot leváltó jurisztokratikus államról ír.

Az alkotmányos demokráciák legkülönbözőbb formáiban egyre nagyobb figyelmet kapott a bírói hatalom (judicial power) megerősödése.
Amerikában egyes elemzések a senki által meg nem választott alkotmányos ajatollahok túl-hatalmáról értekeztek,
mások arról írtak, hogy egyfajta „államcsíny” zajlott le a tárgyalótermekben.
Kiéleződött a vita arról, hogy felborult az egyensúly a népszuverenitás elsődleges letéteményeseként megjelenő parlamentek és az alapjogok védelmét túlhajtó bíróságok között.
Cincinntatus
Zavarosan folynak a vizek az Ön fejecskéjében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.