A viccpárt szerint Baranyi Krisztina elég sokat tett a kerületért.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt Facebook-oldalán jelentette be, hogy Baranyi Krisztina független képviselőt támogatja a ferencvárosi polgármesteri választáson. Mint írják:

Gondolom mindenkinek megvan, hogy az ellenzék egy évig hajtogatta, hogy mindenhol megtalálják az esélyes helyi – lehetőleg független – jelöltet, aztán, biztos mert ilyen frankó dolog a politika, mégis inkább úgy döntöttek, hogy Budapesten felosztják egymás közt a polgármesteri helyeket a DK, a Momentum meg az MSZP. (A Párbeszéd nevű párt létezését nem ismerjük el.) Látványosan nem törődve azzal, hogy ki lenne az esélyes a győzelemre. Így pártembereket indítanak, sok esetben olyanokat, akiknek semmi közük az adott kerülethez vagy éppen a fél ország tudja róluk, hogy bűnözők.

Hozzáteszik: Baranyi Kriszta egyrészt elég sokat tett a kerületért, ő robbantotta ki az egész parkolási botrányt, ő intézte el, hogy elszállítsák az Illatos útról a mérgező anyagokat és a helyi felmérésben is utcahosszal megverte a többieket.

És nekünk fontos az is, hogy vele már dolgoztunk együtt. Sikerült pl. vécépapírt csempésznünk közösen egy kórházba még egy éve

— fogalmaznak.

(24.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.