Az LMP és a többi ellenzéki párt most dolgozná ki a korábban létrehozott fővárosi ellenzéki együttműködés részleteit, de az LMP szerint a többi párt nem akarja betartani, amit korábban megígért.

LMP: a többi ellenzéki párt hibája, hogy nincs megállapodás

Közleményt adott ki az LMP, a párt emlékeztet, a Kongresszus elfogadta a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd budapesti ajánlatát június 15-én, mely szerint ha az LMP jelölőszervezetként támogatja az előválasztás győztesét, és támogatja a kerületi polgármester-jelölteket, akkor „garantálják, hogy az LMP minden kerületben legalább egy közös képviselőjelöltet állíthat”.

Ám a megállapodás részleteit kidolgozó tárgyalások megakadtak, áll a párt állásfoglalásában, „a DK–Momentum–MSZP–Párbeszéd szövetség ígérete ellenére sem garantálja minden kerületben egy LMP-s képviselőjelölt indulását. Három hét tárgyalás után ezt több kerületben sem tudták, vagy nem akarják teljesíteni”. A párt reméli, hogy ezeken a nehézségeken végül túllépnek, és sikerül megalkotni a teljes körű ellenzéki összefogást a Fidesz leváltására.

Forrás: hvg.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Lehet, hogy a "" többi pártnak"" végre megjött az esze és időben felismerte, hogy az elempén keresztül már nen engedi a sorai közé a fideszes sz@rkeverőket.
Meggyőződésem, higy a Fidesz minden pártba eddig is és ezután is beépítette és próbálja beépíteni a rombolóembereit, akik aztán intrikával, beszédek nyilvánosságra hozásával és amire még szükség vagy igény adódik, szétverik az ellenzéket. De sokszor még a saját oldalukat is. Lásd pl. a Demokrata Fórum, Kisgazdák, ős-KDNP és így tovább. Csak egy legény maradhat a gáton.
De a lényeg:: nem kéne a "" másik oldalnak"" saját kezűleg kinyitni az akól ajtaját és beengedni a farkast. A fenti, mára elveszett pártok sorsa figyelmeztetőnek kellene lenniük.
Jozefina
Mit akar az LMp. Egy semmi párt. Alig van támogatásuk! Még ők akarnak irányítani?? Talán van valami oka, hogy a többi ellenzéki pártban keresgélik a hibát!!! Szerintem van ellenzéki megállapodás (szerencsére) csak az LMP kimarad belőle!!!
Commenter
@papa.49: már szétestek, hasadtak de utolsó erejükkel is bomlasztanak...
Eriksson
Mindig a kicsi a gyenge az, amelyik összefogást sürget. De amint erősödni látszik, vérszemet kap és elfelejti, hogy a látszólag erősebbnek is elkélne a támogatás.
Hosszú távon ezért nem mennek semmire.
papa.49
@Commenter: Hát persze hiszen ,,pártfeladat,, a szivárványos fiúnak !!!
Commenter
@papa.49: majd gründol egy új (kamu)pártot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.