Járóka bízott abban, hogy bizonyos ügyekben tudtak volna együttmüködni Dobrevvel.

Dobrev Klára és Járóka Lívia is az EP alelnöke lett. Dobrev Klára 402, Járóka Lívia 349 szavazatot kapott. Megbizatásuk két és fél évre szól. Dobrev Klárának ez az első parlamenti ciklusa, Járóka Lívia Magyarország csatlakozásakor, 2004-ben lett EP-képviselő, ahol 2014-ig folyamatosan dolgozott, majd 2017-ben, Pelczné Gáll Ildikó lemondása után visszatért.

Az ATV-nek Dobrev Klára azt mondta, a magyarok érdeke egy nyitott Magyarország és egy erős Európa. Hozzátette, ő

nem szavazta meg Járóka Lívia alelnökségét.

A DK közleményében azt írja: megválasztásával Dobrev Klára a legmagasabb közjogi méltóságot nyerte el, amit szabadelvű-balodali magyar politikus valaha elért Unió parlamentjében. Az alelnököket megelőzően választották meg az elnököt is, aki a 63 éves olasz politikus, David-Maria Sassoli lett.

Dobrev Klára nem szavazta meg Járóka Lívia alelnökségét

Forrás: AFP

Járóka Lívia a Mandinernek adott interjújában azt mondta, pozitív fejlemény, hogy a tizennégy alelnökből kettő is magyar, ketten is képviselhetik a magyar érdekeket. „Dobrev Klára hasonló módon elkötelezett több olyan kérdésben, amiket én is személyes küldetésemnek érzek. Ilyen például a gyermekszegénység felszámolása. Amennyiben támogatja a törekvéseinket és felhagy a baloldal általános, felém irányuló elutasításának rossz szokásával, még akár bizonyos kérdésekben való együttműködés is elképzelhető.

Dobrev Klára nem szavazta meg Járóka Lívia alelnökségét

Forrás: AFP

Sajnos a tapasztalatom azonban az, hogy a szocialista frakció pártjai otthon nagy szeretettel kampányolnak a szegénységfelszámolás mellett, de mint már említettem, amikor a tényleges cselekvéshez érkezünk, mindig leszavaznak. Ameddig nekik és a liberálisoknak, zöldeknek, kommunistáknak csak szavakban fontos a szegénység ügye, addig esély sincs a sikeres együttműködésre.”

Cikk- és címlapkép: AFP

(atv.hu, mandiner.hu)

135 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@bencemacska: hát akinek csak szavakban fontos a szegénység (azé a kisebbségé is, ahová ő maga is tartozik) akik szavazatokért négy évente tésztával, tüzifával, kétezer forinttal vásárolja meg a szegénységet az pont a Fidesz, legyen az a szegény roma, magyar, tót, vagy sváb kisebbség.Köz és EU-s pénzen teszi ezt egy olyan párt, amely mindemellett rasszista is, valójában tesz a szegényekre, az elesettekre és csakis a saját szavazóinak a meggazdagodását tartja fontosnak. Járóka tehát kizárólag a fidesz és orbán érdekeit képviseli.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Pegero: Ezt a nemes tevékenységet, legalább is részemről, ledelegálom egy orrszarvúnak!
Nessy
@Pegero: A hátaltáji csókra felhívásra.
kokopelli
@tulipan: A kis Járókás "harcol az európai szegénység ellen,meg a nők...meg a romák intgrálás
és a roma...stb,stb!
Mindíg szerettem volna tudni,hogy mivel! Karddal, lőfegyverrel?Nagyobb közhelyeket ritkán olvasni!
Nem tudom ki volt az,mert mind1, mint a EU-s min. nyugdíj bevezetése! (;-)))
kokopelli
@tulipan: (18:50)
...anak ellenére mondtam a havernak,hogyha Pesten rosszul leszek,akkor "padlógáz",és az első
labanc kórház előtt a határon túl dobjon ki a parkolóban a bejáratnál,és dudáljon! Az európai EÜ-
kártyám a nyakamba megtalálja a portás! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.