Nem vállalta a felkérést, így nem lesz polgármester-jelölt Hódmezővásárhelyen Lázár Jánosból – a döntést maga a képviselő jelentette be honlapján.

Breaking: Lázár János nem vállalja a polgármester-jelöltséget Hódmezővásárhelyen

Lázár János hosszasan válaszol a felkérésre, többek közt arról ír, a jelölés nagy megtiszteltetés számára, és hogy "volt hát min gondolkodnom az elmúlt napokban".

A képviselő úgy folytatja, hogy Hódmezővásárhelyen valóban változásra van szükség, "hiszen még a polgármester úr hívei sem tagadják, hogy a város ma egy helyben topog. Nekem is van dolgom azzal, hogy Hódmezővásárhelyt újraindítsuk, és a város visszatérjen ahhoz a fejlődéshez, ami Almási polgármester úr halálával megszakadt.

Lázár a válaszában sorra veszi politikai eredményeit is, majd közli: hisz abban, hogy polgármesterként ismét a város hasznára tudna lenni.

"Ráadásul a polgármesterségem óta eltelt időben sokat tanultam: nemcsak önmagamról, hanem a nagy szervezetek vezetéséről, irányításáról és a közösségek hatékony képviseletéről is. És amint már utaltam rá, sokat tanultam a kompromisszumok fontosságáról és az együttműködés erejéről."

Ezután viszont úgy folytatja,

Mégis azt tartom helyes döntésnek, ha nem vállalom el a Fidesz felkérését, és nem szállok ringbe újra a polgármesterségért. Pedig az elmúlt időszak közvélemény-kutatásai azt mutatják, hogy komoly esélyem volna a jelenlegi polgármester legyőzésére. Paradox módon nem a vereségtől tartok tehát, hanem a győzelemtől. Attól a hatástól, amit ez a győzelmem ma a város közéletére gyakorolna.

A politikus arról is ír, hogy Márki-Zay Péter őt tette meg fő ellenfelének, ez pedig két következménnyel is járt. "Az egyik, hogy Vásárhely talán nyert magának egy országszerte híres – mostanában inkább: hírhedt – ellenzéki politikust, de elveszítette polgármesterét. A másik következmény pedig az, hogy kettészakadt a város. Ha a következő önkormányzati választást most megint Márki-Zay Péter és Lázár János küzdelmévé egyszerűsítjük le, akkor a város egyik része mindenképpen vesztesnek fogja magát érezni, akármi lesz is az eredmény."

Lázár szerint a" vásárhelyi polgárháború kirobbantásával" Márki-Zay Péter akarva-akaratlan azt érte el, hogy ma két politikus van, aki biztosan nem tudja egyesíteni a várost.

Az egyik én vagyok, a másik pedig ő: Márki-Zay Péter.

"Harmadik jelöltre van tehát szükség, olyan polgármesterre, aki békét tud hozni" – írta Lázár.

"Hiszek abban, hogy ebben a játszmában nem szabad felvenni a kesztyűt. Nem lehet pusztán az a célunk, hogy a másik veszítsen: azt kell szem előtt tartanunk, hogy végre Vásárhely nyerjen. Éppen ezért új jelöltre és új csapatra van szükség a város vezetésében. Olyan polgármesterre, aki be tudja fejezni a mai polgárháborút, ezt a végtelenített kampányt, amely minden vásárhelyinek oly sokba került és kerülne még a következő években."

Lázár János szerint ehhez a következő hetekben, hónapokban arra van szükség, hogy Vásárhely különböző szekértáborai újra szóba álljanak és szót értsenek egymással. "Párbeszédre van szükség, aztán együttműködésre" – írta, hozzátéve, hisz benne, hogy a jelölési folyamat végéig megtalálják azt, "aki vissza tudja hozni a város elveszett nyugalmát".

Forrás: hvg.hu

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
LézerJankó, nem szereted a narancsbuktát?...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cicamama55
@papa.49: Ez legyen ám a legnagyobb problémád! :))
Commenter
@justhpeter: Lázár megbuktathatja orbánt, úgy gondolom ez is a hosszútávú célja, nem a dohányminiszterség meg a polgármesterség, de mi hasznunk lenne ebből? Ugyanúgy a Fidesz maradna hatalmon. A párt olyan, amilyen nem hiszem hogy Lázár kisebb gazembereket nevezne ki miniszternek mint orbán.
nezelodo
Tanult a torgyáni kijelentésből, "A sas nem kapkod a legyek után..." Minden oka megvan, hogy kitörje a vezér nyakát, és a jelek szerint arra hajt.
papa.49
@Cicamama55: Igazán nem az én ,,problémám,, sokkal inkább a az oldal problémája, hogy mint az idegbeteg ugrál amikor rákattintasz valamire, meg az is ha lájkolni akarsz akkor sokáig semmi nem történik mert nem teszi ki az oldal, hogy az a hsz. neked tetszik !!!
Gondolom ez a ,,LESZOKTATÁS RÉSZE A PROPITÓL !!!
papa.49
Segédbojtár táskahordozó SAVANYA a szőlő ???
cikicakk55
Ehhez az kéne te szemétláda,hogy szállj ki végre a maradék önkormányzati tisztviselő munkájának befolyásolásából.Azt hiszed,mert nem látunk nap mint nap a városba( hála az égnek) nem tudjuk,hogy a mocskos kezed minden döntésben benne van.Ott teszel keresztbe Márky- Zay Péternek ahol csak tudsz.Persze a szokásos gerinctelen módon.Még Hegedűst is kivontad a forgalomból,pedig már egész jól kezdett hasonlítani magára a sátánra. Vicsorogni,hazudni,vádaskodni már profin megtanult.Szerinted ki hiszi el a városban,hogy azért nem indulsz,mert nem akarod ketté tépni a várost.Ugyan már! Az országot nyugodt lelkiismerettel darabokra téptétek. Elértétek,hogy magyar a magyarnak,apa az anyának,fiú a lánytestvérnek átharapja a torkát,mert az egyik Fideszes, a másik meg DK-s LMP-s,Momentumos,stb. Vásárhelyen a legjobb jóindulattal is max 2/3 lenne,csak itt nem neked,hanem Márki- Zay Péternek. Ő igaz ember.Nem a pénz és a hatalom motiválja. Elege lett a pártok acsarkodásából. Független Magyar ember és Ő nem 1989 óta hithű Keresztény.Mindig az volt és az is marad. Szerintem szedd össze a lóvéd és addig ameddig teheted .éld az életed politika nélkül,mert számodra már a "szabadság" szó igen rövid időt jelent.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.