Súlyos felelősség terheli a Viking Sigyn kapitányát a balesetért – jelentette ki Sógor Zsolt, a Panoráma Deck Kft. jogi képviselője az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

Az ügyvédet annak kapcsán kérdezték, hogy csütörtökön a sajtóban cikkek jelentek meg a baleset során rögzített hangfelvételről.

"Súlyos felelősség terheli a Viking Sigyn kapitányát" – megszólalt a döbbenetes hangfelvételekről a Hableányt üzemeltető cég ügyvédje

Fotó: MTI/Mónus Márton

Sógor Zsolt elmondta, van egy hangfelvétel a parancsnoki hídról, amelyen külső hangok is hallhatók. Angolul hallatszik például, hogy

Istenem, hajó, hajó

Az is hallható, ahogy a kapitány azt kérdezi, mi történt.

Egy másik állóhajó kamerája által rögzített felvételen pedig az látszik, hogy

a Viking az ütközés után visszatolatott, majd ismét elindult.

Sógor Zsolt elmondta, a Viking radarja másfél perccel az ütközés előtt riasztást adott, de hangjelzése nem volt, mert az ki volt kapcsolva.

A Hableányon nem volt radar, – arra a típusra nem is kell – de rádiója igen. A Viking kapitánya mégsem jelezte előzési szándékát.

Ráadásul hídbejáratnál alapvetően tilos is az előzés

- jegyezte meg az ügyvéd.

Sógor Zsolt szerint

"szabályszegések sorozata" vezetett a súlyos tragédiához, amelyben 28-an életüket vesztették.

A Hableány sétahajó a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet.

A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak. Azóta újabb 19 holttest került elő, ám két koreait még keresnek a hatóságok.

A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le. A férfi kifizette az óvadékot, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
néhány lefizetett seggfej próbálja a Hableányra kenni a gázolás okát. Akármeddig is vizsgálódnak, egyre inkább kiderül, hogy a kapitány nem figyelt, mással volt elfoglalva...de mivel?(kivel?)
Azt mondja a jelentés, hogy nem találtak alkoholt a vérében..hát persze...két nap múlva..
...most meg szabadlábon van...Polt sem intézett semmit...úgylátszik nagy erők lehetnek a háttérben.
papa.49
@jesz: A tonyo, meg a rühelke elég fontosak a ,,vajdának,, ezért van a nagy méla kuss az ügyben !!!
Sámannus
Én ezt az eseményt szándékos emberölésnek tekintem. Azok a mulasztások csak a gyilkosság elkövetésének eszközei voltak, és tudatosan tették félre az összes megelőző intézkedést
nezelodo
Azért rájár a rúd szegény dakota vezérekre. Még ki sem mosdatták a kedvenc báránykájukat M. Richárdot, most itt a másik gané, akit tűzzel vassal meg kell védeni. Az áldozatokról meg senki nem beszélt, csak amikor a mocskos szájukkal a kishajó kapitányát próbálták befeketíteni. Ne legyen senkinek illúziója, ha tengelyt akaszt a mi mélykeresztény vezetőinkkel, hogy mi lesz a sorsa.
jesz
most olvasom, hogy a Viking hajónaplóját kiradírozható tollal írták...a kapitány vajon ezt miért tette, hányszor radírozott, és mit?...kérdezi a cikkíró...

Már annyi a szabálytalanság, hogy azokért is ki lehetne mérni egy ötöst fegyházban...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.