Ma tanúmeghallgatásokkal folytatódott M. Richárd tárgyalása. Az ügyészség többek között halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja a férfit.

Megváltoztatta korábbi vallomását M. Richárd – gázt adott a baleset előtt a Dózsa György úti gázoló

M. Richárd elsőrendű vádlott az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019. július 5-én. Fotó. MTI/Kovács Tamás

Pénteken egész nap tárgyalták a Dózsa György úti, két ember halálával végződő halálos közlekedési baleset ügyét. A tárgyaláson meghallgatták a baleset mindkét szereplőjét, vádlottját, illetve orvosi, műszaki és informatikai szakértőket hallgattak meg, illetve a térfigyelő kamerák felvételei is előkerültek:

leginkább az ügy fővádlottjának, M. Richárd autójának sebessége az egyik fő kérdés

- írja az Index.

A szívműtétje óta ma először állt bíróság elé a férfi. A Dózsa György úti balesetben megvádolt M. Richárd a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken tartott tárgyalásán elismerte, hogy

 a két ember halálával végződő ütközés előtt gyorsított a járművével.

A baleset utáni tanúkénti kihallgatásán még azt mondta, lassított az ütközés előtt, de a pénteki vallomása szerint azóta átgondolta a történteket.

Azt mondta, gázt adott, így akarta elkerülni az ütközést, illetve a kormányt is elrántotta jobbra, reagálva az elé kanyarodó autóra. Úgy vélte, igazából érdektelen az ütközés előtti sebessége, mert a másik autó szabálytalanul, a záróvonalat átlépve kanyarodott elé.

A vád szerint 2017 májusában M. Richárd egy német rendszámú Mercedesszel 135-140 kilométer/órás sebességgel haladt Budapesten, a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé kanyarodó személyautóval.

Ennek az autónak az egyik utasa a helyszínen, egy másik még aznap a kórházban meghalt, a kocsi vezetője pedig – aki a per harmadrendű vádlottja – életveszélyesen megsérült.

Könnyebben megsérült több járókelő és M. Richárd is.

Az ügyészség szerint mindkét vezető közlekedési szabályokat szegett.

A mai tárgyalása előtt M. Richárd az Origó helyszínen lévő tudósítójának azt mondta,

nem tudja, hogy szabadlábon maradhat-e, vagy visszakerül-e a börtönbe, és azt is elárulta, hogy a szívműtét miatt hetente kontrollra kell járnia, de egyre jobban van.

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja M. Richárdot és harmadrendű vádlottként a másik autó vezetőjét.

M. Richárd ellen tavaly december elején emeltek vádat a Dózsa György úti baleset ügyében, amit összevontak egy korábbi, testi sértéses ügyével.

Forrás: Blikk, Index, Origo

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Megy a ,,szerecsen mosdatás,, !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Még a végére kinövi a halálos szívbetegségét ez a mocsok. Ma a tévében még most is ennek a tetű gyilkosnak a renoméját suvickolták. Aszongya: mindketten hibáztak. Na idefigyelj te szerecsenmosdató! Ha ez a drogos akasztófavirág nem 140-nel dönget, irreleváns, hogy a másik szabálytalanul kanyarodik, mert sosem találkoznak.
Commenter
@simmering73: Aki képes konditeremben súlyzózni és azt állítani, hogy az orvos javaslatra teszi ezt akkor az elég sok mindent megtehet, mert védve van a hatalom által. Szívbetegeket nem a konditeremben szoktak átmozgatni, rehabilitálni, hanem szanatóriumban orvosi felügyelet mellett.
Pálinkafőző Rézüst
@Csizmás Kond: barom román: https://444.hu/tag/janza-richard......
ÉÉÉÉs nem valami sportolók ültek benne,hanem két fiatal ember, te barom!!! Akik meghaltak te állat román geci!!!
Lepényleső
Ugyan,aki maga mögött tudja azt aki elnevezi a családtagokat? Annak bíróság legrosszabb
esetben is csak felfüggesztettet adhat?
Csizmás Kond
@Pálinkafőző Rézüst: Mi történt Jenci ? elfogyott a pálinka ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok