Az ellenzéki pártok mind beálltak Botka László mögé Szegeden, kivéve a DK-t. Szabó Sándor szocialista parlamenti képviselő szerint "a DK felrúgta az EP-választás után a korábbi támogatói megállapodást", szerinte ha a DK nem csatlakozik az összpárti megállapodáshoz, akkor a Fideszt támogatja.

A Demokratikus Koalíció közeben azt közölte, hogy a DK arra törekszik, hogy az ellenzéki pártok megállapodásra jussanak Szegeden az őszi önkormányzati választási indulás ügyében, a tárgyalások folynak. A DK azt követően közölte ezt pénteken az MTI-vel, hogy a szocialista párt Csongrád megyei elnöke sajtótájékoztatón tudatta: a DK nem vesz részt az ellenzéki pártok összefogásában.

Régóta húzódó tárgyalások vannak arról, hogy Szegedet hogyan lehet az Orbán-rendszerrel szembeni ellenzék városának megtartani. Ezek a tárgyalások bölcsességet és kompromisszumkészséget igényelnek

- áll a DK közleményében.

Azt írták, a pártnak két célja van: "a város maradjon a demokraták kezén, illetve Szeged sokszínű, demokrata lakossága kellő súllyal hallathassa szavát a közgyűlésben".

A DK arra törekszik, hogy "megállapodásra jussunk". Úgy fogalmaztak: "Ehhez minden bizonnyal minden félnek kellő önmérsékletre, nagyvonalúságra van szüksége. Mi ezt fogjuk gyakorolni."

Szabó Sándor, az MSZP Csongrád megyei elnöke pénteken, az együttműködésben részt vevő pártok helyi vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt közölte: közösen indul az ellenzéki pártok többsége – az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és Jobbik –, valamint az Összefogás Szegedért Egyesület az őszi önkormányzati választásokon a Tisza-parti városban, a DK nem vesz részt az összefogásban.

A szocialista politikus azt mondta, a DK-val is megállapodás született, de ezt az európai parlamenti választásokat követően a fővároshoz hasonlóan "felrúgták". Az együttműködő szervezetek továbbra is nyitottak az egyeztetésre, várják a DK-t az összefogásba.

Forrás: MTI, HVG

Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Okafogyott! Gyurcsány -és Botka megegyezett- teljes az ellenzéki felállás Szegeden IS, Botka mögött is, és a képviselői helyeken is.

Azért jó lenne, ha ez a két ember a "nagypolitikában" IS félre tenné az esetleges személyes ellentéteket- és együtt!! dolgoznának orbán ellen, az országért.
jesz
A DK tudhat valamit...úgylátszik az új kihívó kemény ellenfél lesz...a DK felmérte.
kereső
Okafogyott! Gyurcsány -és Botka megegyezett- teljes az ellenzéki felállás Szegeden IS, Botka mögött is, és a képviselői helyeken is.

Azért jó lenne, ha ez a két ember a "nagypolitikában" IS félre tenné az esetleges személyes ellentéteket- és együtt!! dolgoznának orbán ellen, az országért.
Eriksson
Gy. kezecskéje volt abban, hogy Botka visszalépett a me. jelöltségtől. Most vajon mit akar? Szeged ne legyen szoci város?
csak úgy....
@Eriksson:ha te mindenröl tudsz és a tudásod,tályékozottságod határtalan,akkor miért teszel föl,fölösleges kérdéseket?
kereső
@csak úgy...: nem "fölösleges"- hanem hülye kérdéseket. Arra meg csak hülye választ lehet adni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.