A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Megölte az élettársát, majd magával is végezni akart

Egy városföldi házban 2018. december 15-én délelőtt holtan találták az ott lakó 66 éves nőt, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett.

A gyanú szerint a bűncselekményt élettársa követhette el, aki cselekménye után a háztól nem messze, egy bokros területen véget akart vetni életének. Őt sérülései ellátása céljából kórházba szállították.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették az 55 éves férfit, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsított a konyhában található félig töltött gázpalackot leszerelte, azt a szobájukba bevitte, majd annak csapját – miközben égett tűz a kályhában – kinyitotta. A kirendelt igazságügyi tűzszakértő véleménye alapján a kiáramló gáz pár percen belül eredményezhetett volna olyan gázkoncentrációt, amely robbanáshoz vezethetett volna. A palackot a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai vitték ki a házból, ezzel feltehetőleg megmentve több életet is, mivel ekkor több szomszéd is otthon volt a sorházban.

Az emberölés és közveszély okozása miatt folytatott nyomozást a főkapitányság nyomozói befejezték, és a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.

(police.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Az ilyen mocskok - érdekes módon - mind magukkal is végezni akarnak Még sem teszik meg! Vajon miért?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.