A politikus elmondása szerint az ellenzék nagyjából nyolcszáz módosító indítványt nyújtott be a jövő évi költségvetéshez.

A kormány a 2020-as büdzsé kialakításakor a családok támogatását, az elért gazdasági eredmények megvédését, az ország biztonságának garantálását és az adócsökkentés folytatását tartotta szem előtt, ehhez képest az ellenzéki módosító javaslatok nemegyszer adóemelésről és fontos fejlesztések elhagyásáról szóltak, így végső soron kockára tették volna a lakosság biztonságát – mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lap keddi számában úgy fogalmazott:

a beterjesztett indítványok pontosan megmutatják, hogy az ellenzék azon túl, hogy tájékozatlan, alkalmatlan minden felelősségteljes politikai szerepre.

Az ellenzék nagyjából nyolcszáz módosító indítványt nyújtott be a jövő évi büdzséhez. Ezek közül több a kormány által rendkívüli kiadások fedezeteként beállított 110 milliárdos összeget jelölte meg forrásként, annak összesen több mint tízszeresét akarva elkölteni – ismertette.

Hasonló volt a helyzet az országvédelmi alapnál is, az előre nem várt kockázatok kivédésére szánt 380 milliárd forintból 1300 milliárdot költött volna el az ellenzék – mondta Tállai András, hozzátéve, hogy a beruházási tartalék 100 milliárdos összegét 260 milliárd forintos intézkedések fedezetéül jelölték különféle indítványaikban az ellenzéki képviselők.

Az államtitkár a legveszélyesebb ellenzéki elképzeléscsomagnak a Párbeszéd alapjövedelem koncepcióját nevezte, amire több mint háromezer milliárd forintot fordítottak volna.

Ez óriási összeg, nem csoda, hogy csak úgy lehetne előteremteni, ha radikálisan átalakítanák a családtámogatásokat és adót is emelnének

– közölte Tállai András, aki szerint az alapjövedelem bevezetése egy-két év alatt olyan államcsődközeli helyzetet idézhetne elő, mint amilyen Gyurcsány Ferenc kormányzása idején alakult ki.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Tállai András

(magyarnemzet.hu)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Ez úgy hülye, amint látszik.
A lakosság biztonságát már kilencedik éve ti teszitek tönkre a csalástól sem visszariadó ,,igazi matyarok" segedelmével.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Mocskos állat hájfejű kócsag !!! Te ne pofázz a saját érdekeitekben !!!
Te se viszed a sírba ( hamarosan ) az összelopott vagyonodat !!!
justhpeter
A NER legostobább tagja ismét megszólalt. Ő is megvéd bennünket a tönkremenéstől, mint a gazdaállata a migráncsoktól.
kokopelli
@RonaGyuri: igen,mint a németek,akik bevezették a min.órabért,és a dolgozók támogatását,
ha pl. félnapos állásban vannak...stb...stb!Már a szakadék alján vannak,amit min.ötven éve jó-
solnak a keleti politikusok!...elkezdődött már a visszavándorlás M.o. felé?
Macskaszem
Az ellenzék azért adott be 800 javaslatot, hogy hátha lesz benne legalább egy icikepicike, ami a geciagyúaknak is megfelel, de nem volt.
Borsodi
A saját biztonságukért és a hatalom megtartásáért harcolnak.A Magyarok már rég le vannak szarva,az emberekkel csak játszanak,hangzatos ígérgetésekkel határozott fellépéssel megnyerik a hiszékeny embereket.De merőben ellentétesen cselekednek a kárunkra.A biztonságunk és családunk lakásunkat, az életünket ők rövidítik meg.Nem a számokra és a múltra kell hagyatkozni,ha nem megnézni 13 év alatt mi lett jobb az Országban hová tüntek az Uniós pénzek?

www.youtube.com/watch?v=fMtPzQTurIM
Lepényleső
A lakosság biztonságát ugyan mi tette volna kockára,amikor a tek vigyáz reája?
-Szája ki ne legyen nyitva,legfeljebb ha már be van csukva,a zárka magányába?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.