Révész Máriusz reagált a tegnap megjelent sajtóhírekre.

A kormány a múlt héten döntött a kisvasút-fejlesztési program II. üteméről. Ennek értelmében a következő 3 évben 12,6 milliárd forint áll rendelkezésre 18 kisvasút pályájának és gördülőállományának tervezésére és felújítására - közölte Révész Máriusz az MTI-vel.

Ezek a következők:

Felsőtárkányi Állami Erdei vasút, Mátravasút, Szilvásvárad Állami Erdei Vasút, Gemenci állami Erdei Vasút, Kaszói Állami Erdei Vasút, Almamelléki Állami Erdei Vasút, Lillafüredi Állami Erdei Vasút, Hortobágy- Halastavi Kisvasút, Tiszakécskei kisvasút, Nyíregyháza- Sóstó vonal felújításának tervezése, Salgótarjáni Kisvasút megvalósíthatósági tanulmány szintjén, Mesztegnyői Állami Erdei Kisvasút, Csömödér Állami Erdei Vasút, Pálházi Állami Erdei Vasút, Királyréti Állami Erdei Vasút, Balatonfenyvesi kisvasút, Nagybörzsöny-Nagyirtás Erdei Vasút, Börzsöny Kisvasút (Szob-Márianosztra).

A döntés szinte valamennyi hazai kisvasutat érinti, de a 2. ütemben nem szerepel a Vál-völgyi kisvasút

- hangsúlyozta Révész Máriusz közleményében.

Hozzátette:

Így egyértelmű, hogy az előterjesztésben szereplő 12,6 milliárd forintból egyetlen forint sem megy erre a vonalra.

"A program azért szükséges, mert több kisvasút az elmúlt években rendkívüli módon elhasználódott. A balesetveszély miatt a felújításuk sürgető, mert állapotuk miatt több vonalszakasz a bezárás közeli állapotba került" – közölte  a kormánybiztos.

"A kormány elkötelezett a természetjárás feltételeinek javításában, mert közös érdek, hogy Magyarországon többen túrázzanak, többen aktívabban és egészségesebben töltsék a szabadidejüket természetben. A kormány ezért folyamatosan támogatja a természetjáráshoz kapcsolódó turisztikai attrakciók, turistaházak, kilátók, turistautak, vízitúra megállók, kisvasutak rendbe tételét és megújítását" – olvasható a közleményben.

Forrás: OS, Index

Címlapi kép: MTI/Komka Péter

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Az meg teljesen véletlen, hogy vasútépítésben érdekeltek.
simmering73
Majd egy másik csomagba beleszuszakolják. Még hogy minden kisvasút épül, szépül, csak a felcsúti nem? Ki hallott már ilyet?
simmering73
@CsipkeRózsa: Tudom. Csak ez a máriusz gyerek is oly andalítóan tud hazudni, hogy öröm hallgatni.
Nessy
Talán, ha lesz némi kis aprópénz. lehetne a "nagy vasutakkal" is foglalkozni. Vagy ha ez nem megy, több pótló buszt beszerezni!
Nessy
Igy feltört Révész Mártiriusz? A kerékpár mellett már a kisvasút is hozzá tartozik?
rokker33
@Qqberci: 1700 milliárd forintot szán rá főleg
Debrecen Miskolc Pest útvonalon, ahol tényleg szükség van a felújításra!
papa.49
Nem látom ebben a Kecskemét, Kiskunfélegyháza kisvasutat, pedig ott még az állomások, a vágányok is meg vannak, sőt még pár kocsit is látni !!!
Macskaszem
Ha ebbe nincs benne a csúti szellemvasút, akkor gyanús, hogy arra ezen felül plusz milliárdok lesznek elcseszve.
laja70
A "nagyvasúton" meg úgy utazunk, mint az állatok!!!
verőce21
A gördülőállomány az nagyon fontos!
Miközben a kisvasutak pályája már rostálás után sem használható a legtöbb helyen, 9 m-es kisvasúti síneket pedig már nem is gyártanak! (Hacsak át nem áll rá Diósgyőr?) De még akkor is ott vannak a vasúti aljak, szegek, lefogó csavarok. Legtöbb alj már tiplizve sem fogja meg a síneket!
Ez egy döntés volt a semmibe vezető úton. :(
advocat
Ez kell a magyarnak. Stadion és kisvasút!!! Éjjjjen a király!
verőce21
@papa.49: (17:04) Kecskemét-Kiskunmajsa és Törökfái-Kiskőrös!
papa.49
@verőce21: Ezek nem szerepelnek a felsoroltak között ..
verőce21
@papa.49: (19:44) Ezek nem szerepelnek a listán. De nem úgy, ahogy te írtad: Kecskemét-Kiskunkélegyháza!
papa.49
@verőce21: A kecskeméti a Halai úti végállomásról indult, és Jakabszálláson fordul el Kiskunfélegyháza felé, és a volt kiskunfélegyházi laktanya mellett ér be Félegyházára ... Jó darabon együtt megy az országúttal ami Jakabszállásról megy Félegyházára ...Majsára tudomásom szerint a Félegyháza, Kiskunhalas vonal fut keresztül, ami utána megy tovább Jánoshalma felé ...
verőce21
@papa.49: (19:53) Nem úgy van ahogy írod!
Valamikor Bugac Felsőről ágazott ki a kiskunfélegyházi út felé, de nagyon régen felszedték a pályát!
verőce21
@papa.49: (19:44) A listában pedig azért nem szerepel, mert a pályát ugyan nem szedték fel, de a Kecskemét-Kiskunmajsa vasútvonal megszűnt!

" A kisvasúton 2009. decemberében megszűnt a személyszállítás. Az utolsó vonatok december 12-én közlekedtek Kecskemét és Kiskunmajsa között. Bár a kiskőrösi vonalrész is ezen a napon szűnt volna meg, december 11-én Kispáhi közelében kisiklott az egyik személyvonat. A MÁV úgy döntött nem állítja helyre a pályát, így utolsó nap pótlóbuszok jártak ezen a viszonylaton." - Vikipédia
Lepényleső
Nem mutat ez valami rögeszmére,a rögeszme meg valami betegségre?
papa.49
@verőce21: a 20.09. Igazad van, de ehhez hozzáteszem én 1969,70 voltam katona Kiskunfélegyházán onnan emlékszem rá ..
verőce21
@papa.49: Jól emlékszel, de azóta a síneket is felszedték. És a neve mindig is Kecskemét- Kiskunmajsa keskeny nyomközű vasútvonak volt. (szárnyvonallal.)
Sámannus
Felén má úgy benőtte a gaz a vasutat, hogy lassan a vonat is eltéved benne.
terlasz
Jól teszik csak nehogy ennek is lenyúlás legyen a vége. Persze ettől még O. kisvasútja nem kerül jobb megítélés alá, pedig az egyik célja ez lenne.
rbela
Igen, A kisvasut nagyon kell az országnak, nagyon lényeges...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.