A viszály ellenére a családnak együtt kell élnie, ugyanis egy telken, de külön házban laknak mindannyian.

A Blikk szerint Győzike feljelentette az édesapját, idősebb Gáspár Győzőt. Pedig már úgy tűnt, rendeződik a showman élete, hiszen néhány napja kézhez vehette a határozatot, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megszünteti ellene az eljárást a nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt.

Jó pár hónapja jelentette fel az apját közokirat-hamisítás miatt

– számolt be a lapnak Győző egyik ismerőse. Idősebb Gáspár Győzőt már ki is hallgatták.

Azért van ellentét köztük, mert Győző azt állítja, az édesanyja 2015-ös halála után az apja valótlan tartalmú, hamisított okiratokkal szerzett meg egy céget, amely korábban az édesanyja tulajdonában volt

– mondta az ismerős.

Furcsa helyzet ez most, mert a viszály ellenére együtt kell élniük, ugyanis egy telken, de külön házban laknak mindannyian

– árulta el az informátor.

Cikk- és címlapkép: Instagram/gaspargyozo

(blikk.hu)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Mocskos retkes köcsög cigány...a vérében van !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
maci0427
Mit kell ezeket a celeb cigányokat itt reklámozni ! Ezek a példaképeink az országnak, a mai fiataloknak ? Szégyen !
volvós
Mocskos retkes köcsög cigány...a vérében van !!!
Borsodi
@maci0427: Ezt látva,érdemes dolgozni,becsületesen élni ebben az országban?
Szégyen ami Magyarországon folyik,akinek pénze van megvásárolja még a becsületét is magának.Győzi helyt állna a fideszben Flóri helyett.
Eriksson
@Borsodi: Aki ebben az országban becsületesen él és dolgozik, az nem ír ide ilyen ostobaságokat. Pláne, ha borsodi.
Borsodi
@Eriksson: Szóval ostobaságnak tartod,hogy szerintem egyes emberek főleg akik nem munkából gazdagodtak meg,esetleg milliókat sikkasztanak,adót csalnak.Mégis ártatlanok,miért? A törvény mért tesz kivételt azokkal akik milliomosok?
Azért mert én Borsodi vagyok még nem szenvedek farkas vakságban, én nyugodtan alszok mert nem lopásból élek.

www.youtube.com/watch?v=WY3npqjTHD8
Eriksson
@Borsodi: Ezt tartom ostobaságnak: "Ezt látva,érdemes dolgozni,becsületesen élni ebben az országban?"
Nem tudom, hogy jól tudom-e, de éppen borsodban vannak legtöbben olyanok, akik nem becsületes munkából akarnak megélni. Helyénvaló-e azt hangoztatni ott, hogy ne is tegyétek emberek, mert ebben az országban nem érdemes dolgozni.
Lehet, hogy félreértettem a fogalmazásod, s akkor bocsánatot kérek.

Nem pártolva Győzit, de tudod-e, hogy már egészen fiatal korában mindent elkövetett, hogy ő legyen valaki, neki legyen valamije. Kezdjük a Romantic együttessel, a tv-s showműsorával, disznónevelésen keresztül a koporsókészítésig sok mindennel próbálkozott.

Jakab Pétert ne hozd ide, mert nem oké. Inkább a Janiczákot, aki állítólag csodát művel a saját körzetében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.