Közlekedési konfliktust akart hirtelen fékezéssel megoldani egy sofőr, de baleset és büntetőeljárás lett a történet vége.

Peugeot kisteherautójával haladt 2019. július 11-én reggel, az M7-es autópályán, Lepsény irányába az a 62 éves budapesti férfi, aki elé menet közben bevágott egy Volvo és hirtelen, intenzíven fékezni kezdett. A kisteherautó vezetője, hogy az ütközést elkerülje, megpróbálta az előtte fékező autóst kikerülni, de a járműve irányíthatatlanná vált és a szalagkorlátnak csapódott. Az ütközés erejétől a Peugeot felborult, majd az oldalán-tetején többször átfordulva a leállósávban állt meg. A sofőrnek a baleset következtében könnyű sérülése keletkezett.

Bosszúból fékezésből lett baleset és eljárás

Bosszúból fékezésből lett baleset és eljárás

Fotók: police.hu

A Volvo-t vezető szintén budapesti 48 éves férfi tovább haladt, majd a balesetet észlelve visszatolatott segítséget nyújtani. A helyszínre kiérkező rendőrök azonban megállapították, hogy a férfi a baleset előtt egy közlekedési konfliktust akart azzal megtorolni, hogy bevágott a Peugeot elé és hirtelen fékezni kezdett.

A sofőr ellen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Egy közlekedési konfliktust soha ne akarjon senki "Büntető fékezéssel" elintézni , mert ha hiszi ha nem , igenis bizonyítható az , hogy ő vágott elé féktávolságon belül !!! A "követési távolság " emlegetése ebben az esetben nagy marhaság a fékezgető részéről ! Inkább igyon citromfű teát és ne üljön idegbetegen a volán mögé !!!
wpym
De miért gondolják a 3 bites, agyrokkant, defektes figurák, hogy így lehet valakit büntetni vagy így lehet bosszút állni??? Másképpen fogalmazva: mi értelme van ennek???
Nem bírtam eddig rájönni a megoldásra. Ha valaki tudja, ne tartsa magában.
volvós
Na az ilyen " állatoktól " kellene örökre elvenni a jogsit, sőt az autóját is !!!
Most már jó lenne, ha a törvény is igy rendelkezne...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.