Nem küldte el alkotmánybírósági kontrollra. 

A köztársasági elnök pénteken aláírta az MTA kutatóintézeteinek elvételéről rendelkező törvénymódosítást.

A törvény ellen korábban nagy nemzetközi és hazai tiltakozás zajlott. A magyar Országgyűlés 2019. július 2-án, kedden fogadta el "A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról" című törvénymódosítást, 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett.

Korábban többen, tudósok és művészek arra kérték a köztársasági elnököt, ne írja alá az MTA megcsonkításáról szóló törvényt, Áder János azonban már aláírta azt.

Ez az Országgyűlés oldalán látható a törvény státuszát végigkövető Iromány adatai részen:

2019. 07. 12.: Köztársasági elnök aláírta

A Köztársasági Elnöki Hivatal egyelőre nem adott ki külön közleményt, így nem lehet tudni, indokolta-e bármivel az államfő az aláírást, fűzött-e hozzá bármilyen kommentárt a nyilvánosság számára – írja az Index.

Palkovics László korábban a javaslat országgyűlési vitájában elmondta,

a változtatások célja Magyarország versenyképességének növelése, a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtése.

Az elfogadott törvénymódosítások eredményeként az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH). Az ELKH tizenhárom fős irányító testületébe hat főt a Magyar Tudományos Akadémia, hat főt pedig a kormány delegál. Az elnököt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a miniszter közös javaslatára a miniszterelnök nevezi ki.

A kormány szándékai szerint ez a lépés a kutatóintézet-hálózat alapkutatási eredményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához vezet majd.

Palkovics László kiemelte, a változtatások az MTA köztestületi státuszát nem érintik, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pedig a költségvetési törvényben önálló költségvetési fejezetet képez, nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá.

A parlament létrehozta a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot is, amely kizárólag a miniszterelnöknek felelős testületként felügyeli a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) alapjának működését, továbbá véleményt alkot a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével kapcsolatban.

Forrás: Index, HVG, MTI

Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
volt olyan buta és naiv, aki komolyan azt hitte, hogy egy pillanatra is elgondolkodott??? =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Ez gyakorlatilag az MTA halálos ítélete? Az övé ha volna,aki aláírja lenne?
tudode
Bibó István forog a sírjában amiatt "is", hogy POLITIKAI szélhámoSOKK hoztak/nak szégyent a nevére, és a tisztességére!
.
varosikurir.hu/bibo-vilagossag-helyett-zavarossag-van-a-fejekben/
.
Mégpedig a Costra Nostrat emelték, mert olyan heleSEKK voltak, mint az áldozati bariKÁK, aztán MI LETT a Fidesszel a székház zsibi óta:
.
---- Mi lett a liberális Fidesszel?
.
.www.youtube.com/watch?v=DhavV3k7ibk
.
Miért, miért, mert GÉNHIÁSAK!
evacica
Áder elárulta a magyar tudományt! Nem tudom hogy tud reggelente a tükörbe nézni, úgy, hogy nem köpi szemen magát! Ő is egy hazaáruló aki pénzért felad mindent!Szégyellheti magát! Ennek az országnak a lezüllesztéséhez adja a nevét!
SystemError
BAJSZOS SZAR már akkor is kis kurvanként aláírja, ha alkotmány ellenes. Bocsánat fideszes-alaptörvény ellenes is! Szóval dörmögsz ott, mint ha valami komoly pali volnál, te csak egy takony gerincű, fiatalságot, tudományt eláruló kurva nagy szar darab vagy. Erre fogunk emlékezni veled kapcsolatban is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.