Erős hadsereg nélkül nincs erős nemzet, amelyik ország nem tudja megvédeni magát, az meg is érdemli. Hallhattuk már azt a bölcsességet Orbán Viktortól nemegyszer. Magyarország ígéretet tett, hogy megkétszerezi költségvetésben a hadikiadások részarányát, és ezzel túl is teljesíti a NATO által megkövetelt két százalékot. Minden jel arra mutat, hogy az Orbán-kormány fegyverkezik. Nem beszélve arról, a nemzetközi sajtót újabban bejárt hírről, hogy Németország legnagyobb fegyvervásárlói a magyarok, a német fegyverexport mintegy harmada a magyar hadsereghez vándorol. Orbán és társai harcias retorikája is azt sugallja, hogy a magyar kormány, ha nem is háborúra, de a feszültség fokozódására számít. Orbán Viktor már 2002-ben olyan paripához hasonlította magát, amely messziről megérzi a puskaporszagot a levegőben, idővel pedig azt is megtudhattuk, hogy nem szereti a kövér katonákat, neki az a halála, ha kövér katonát lát. Ami tény: ha csak szóban is, a magyar miniszterelnök harcban áll...

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
A qrva életbe, ha harcolni akar, akkor ne Magyarországot és a magyar fiatalokat kényszerítse háborúskodásra, már aki itthon maradt, hanem vegyen magának az ecserin műanyag katonákat, harckocsikat, repülőgépeket, meg kisvasutat ez az izé. Ne a magyar adófizetők pénzét használja sajátjaként, mert már kezdi túltolni a biciklit.
Elég volt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@Eladott Ország: ma 06:11. Meg jó pontot, előnyt vásárolhat az EU-s tisztségek elosztásakor, ahogy írod..
Eladott Ország
@durbincs: tegnap 18:10; Csak az Echo tv-t napfogyatkozáskor használatos védőszemüvegben kell nézni, nehogy ártson a szemnek, mert Elios izzóval működik.
kokopelli
@Sámannus: nem érdemes vitatkozni,mert a statisztika,amit közzétesznek,az nem titok!
Amennyiben az O.V. azt hiszi hogy ezek az adatok (N.o. fegyvervásárló felei mennyiért
vásároltak) titkos, az az ő dolga!Az meg,hogy az NSzK nyivánossá teszi az meg az övék,
mert az utolsó politikai "skandal" után nem engedhetik meg maguknak a "maszatolást"!
(H.Kohl árnyéka figyelmeztet!!!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.