Kisemmizve hagytak magára egy magyar férfit ismerősei Ausztriában.

A villanyszerelőként dolgozó Tóth Károly Ti­bor szívességből indult el egy családdal múlt szombaton Dégről egy 350 kilométerre lévő ausztriai településre, ám 50 kilométerre a cél előtt a 38 éves férfi autója bemondta az unalmast: lerobbantak.

Ötvenezer forintot kaptam tőlük, amiből többször is tankoltam és a pályamatricákat is megvettem. A leállás után a telefonommal taxit hívtak, és közölték, nem kapom vissza, csak ha fizetek nekik húszezret. Amikor mondtam, hogy már nincs nálam annyi, kaptam egy hatalmas ütést az arcomba – mondta a Borsnak Tóth Károly Ti­bor, aki nem beszél idegen nyelveken.

Hazáig gyalogolt Ausztriából egy kisemmizett magyar villanyszerelő

A férfi iratok, telefon és pénz nélkül maradt magára. Nagy nehezen beindította autóját, de azzal csak Bécs közeléig jutott el. Onnan fél liter vízzel indult el haza Magyarországra gyalog.

A szántóföldeken haladtam egy darabig, s az autópálya szalagkorlátja mellett is sétáltam. Ekkor még a rendőrök is elfogtak, néhány óra múlva pedig útnak indítottak. A határon nem ellenőriztek, egyszerűen átsétáltam. Próbáltam közben stoppolni, de senki nem foglalkozott velem

– mesélte a lapnak a férfi, aki ételhez nem igazán, de vízhez tudott jutni.

Soprontól Győr felé haladt, ahonnan már biciklivel haladt: az árokban találta azt. A férfit közben eltűntként kezdték el keresni, Bodajknál pedig egy kamionos ismerőse szólt a családjának, hogy látta őt. Fehérvár közelében azonban, mivel nem viselt sárga mellényt és nem is volt kivilágítva, a rendőrök megállították őt, és meg is bírságolták őt 50 ezer forintra.

Nem viseltem sárga mellényt és nem voltam kivilágítva a 81-es főúton, ezért kaptam egy 50 ezres bírságot. Alig álltam a lábamon, ezért még meg is szondáztattak. Pedig a rendszerben látták, hogy eltűntként köröznek

– mondta Tóth Károly Ti­bor, aki az utolsó 35 kilométert már képtelen lett volna megtenni, de szerencsére családja addigra odaért hozzá. Tortúrája három napig tartott.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(borsonline.hu)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@ila51: Szerintem is élhetetlen a pasi, Ausztriában megállt volna az első autópályai benzinkútnál, 2 órán belül már egy magyar autóban, van kamionban ülhetett volna.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
terlasz
Sehogy sem áll össze a kép. Kamu a sztori.
Lepényleső
Ez egyben a magyar rendőrség bizonyítványa? Csoda hát,hogy róluk szól a viccek sorozata?
Eladott Ország
Ez az időszak a nyári uborkaszezon ideje...
qxy
Ez kacsa. Ha meg nem akkor igen csak balfasz lehet.
Ha más nem, megállok egy kútnál és el mondok mindent, nincs telefonom de hívják fel, igazolnak és bárki elvitte volna . vagy azonnal érte jönnek. Ilyen nincs.
tulipan
@durbincs: Mond csak te NARANCSOS SEGGNYALÓ FÉLFAROK, ONNAN A ROMÁN, PLOESTI denevérszaros pár hónapos bányából levő , húgytól bűzló bányakecódból előkapartként ,itt böfögsz, azzal a lóganyéval a POFÁDBAN ? Te UNDORÍTÓ, NARANCSOS, bezzeg TAHÓ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.