Tényérsapkát, kalapot és pendrive-árnyékoló zsebet kaptak a katonák.

Pénteken sajátos divatbemutatót tartottak Budapesten: a Magyar Honvédség katonáinak új, úgynevezett köznapi egyenruháját szemlélhették meg a megjelentek. Ezek nem gyakorlóruhák, tehát nem bevetésre készültek, hanem ebben megy a katona emberek közé meg bevásárolni. A gyakorlók már 2016 óta használatban vannak.

Fotók: megérkeztek az új katonai öltözékek

Az új ruhák a haderőfejlesztési program részeként készültek el. Benkő tibor honvédelmi miniszter a bemutatón azt mondta, a kor követelményeinek és divatjának megfelelő öltözetet akartak biztosítani a honvédeknek. A ruhacserével azt is segíteni szeretnék, hogy a katonák jó benyomást tehessenek az utcákon és köztereken, hazai és nemzetközi környezetben.

Fotók: megérkeztek az új katonai öltözékek

A ruhákat Léber Barbara tervezte, részüket képezi a nadrág, ing, zubbony és egy kabát. Újdonságként említhetők a légáteresztő bélések, könnyen mosható és nem gyűrődő anyagok. Külsőleg változást jelent a rendfokozatok váll-lapra heyezése a gallér helyett, illetve a mágneses névtábla.

Fotók: megérkeztek az új katonai öltözékek

A férfiaknál lecserélték a Bocskai-sapkát tányérsapkára, a nők kalapot kapnak. A kabátok zsebeit úgy alakították ki, hogy a bennük tárolt adathordozókat védjék az adatlopástól.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mohai Balázs

(honvedelem.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ők nem fognak elveszíteni fontos adatokkal pendrive-ot, mint a rendőrség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.