Nem csak a kormánypártiak, de a saját tábora is felhördült, amikor Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy a gyermekek testi fenyítése bizonyos mértékig indokolt lehet.

Márki-Zay Péter már megbánta, hogy meggondolatlan kijelentéseket tett
Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter

A Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője és egyben Hódmezővásárhely polgármestere szerint

a testi fenyítés magyarországi szabályozása túl szigorú, miközben nem is tartják be.

Helyette a kanadai modellt vezetné be, amelyben "nagyon pontosan, korrektül le van szabályozva, hogy hogyan lehet fenyíteni egy gyermeket."

Márki-Zay az ATV-nek adott interjújában azt mondta,

"mindenképpen megbántam, természetesen, hiszen azt látom, hogy a testi fenyítés, a kifejezés, amit én használtam, azt nagyon sokan teljesen félreértelmezték, és azt gondolták, hogy én bármilyen fajta gyermekbántalmazást propagálok".

Ettől függetlenül továbbra is fenntartja, hogy a törvény túl szigorú, és azt kellene elérni, hogy egy kevésbé szigorú törvényt mindenki szigorúan betartson.

Nem gondolom, hogy helyes lenne, nem is történik meg Magyarországon, hogy mondjuk egy fenékre ütésért kriminalizálnának valakit, de a törvényben most ez van

– tette hozzá, Márki-Zay Péter, aki úgy véli, a testi fenyítés, csak egy bizonyos életkor alatt hatásos.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
Elég önfejű gyerek voltam - apám ugyan soha nem emelt kezet rám, de édesanyám néha a fenekemre csapott, sőt elcsattant egy-egy makarenkói pofon is. Egyetlen olyan fenyítésre sem emlékszem, hogy ki ne érdemeltem volna, sőt ma is - meglett korban - hálás vagyok azokért, mert emlékezetes és tanulságos volt. És örülök, hogy ma még megcsókolhatom azt a kezet, mely meglendült olykor-olykor, viszont emellett sokkal többet simogatott.
A szerető szülő megtalálja a helyes arányt és időpontot.
Ebben a kérdésben is - mint annyi másban - nem létezik kategorikus igen, vagy nem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Abszolut igaza van Marki-Zaynak, azonban ezt megse kellett volna mondania. Sokszor jobb bolcsen hallgatni.
Mellesleg pont a fideSSeknek nem kellene pattogni, hiszen naluk az asszonyveres bevett gyakorlat. Es raadasul nem ugy mint ahogy Marki leirta, tenyerel feneken csapni a rakoncatlan gyereket, hanem okollel arcon utni, aminek mar lathato nyoma is marad.
cikicakk55
@levarosbukta: Azt nem értem,hogy minek nem állt MZP az élére? Persze,felzárkózott a város mögé,hisz azért is sikerült Hegedűst lelökni az annyira áhított trónról Péter Hódmezővásárhely Polgármestere lett. Milyen saját pecsenyéről beszélsz? Ő nem tudott a többi városra hatni.Próbálta Ő minden médián keresztül és országjárással rábírni más város lakosait,hogy egyetlen jelöltet indítsanak a Fidesz ellen.Akkor nem lesznek töredék szavazatok,amik a Fidesz malmára hajtja a vizet. Itt sikerült,sajnos országosan ez nem vált be.Erről az ellenzék tehet és nem Márky-Zay Péter.
Eriksson
@cikicakk55: A véleményed tiszteletben tartva nekem az a véleményem az egészről, hogy egy élő polgármesternek elsősorban azzal kell foglalkoznia, amivel a választói megbízták. Ne az országot járja, hanem saját városával, annak lakóinak véleményével foglalkozzon.
csak úgy....
@Eriksson: a nem élö pógármesterröl? arról is van véleményed? :)
legalább ne égetnéd magad...
cikicakk55
@Eriksson: Július 20.
Tudod azért egy Polgármesternek aki nem a kormány embere,úgy helyt állni,hogy mindenben keresztbe tesznek neki a városi vezetésben megmaradt Fideszesek,marha nehéz egy város vezetni,szinten tartani Azért járja az országot,mert neki is könnyebb dolga lenne,ha a kormány hatalma nem lenne ekkora. Azért próbál más város,helység embereivel,lakóival beszélni,hogy Ők is rájöjjenek mennyire kihasználja a jelenlegi kormány a Magyar embereket. Hódmezővásárhely érdekében járja az országot. Saját városának is könnyebb lenne,ha nem lenne annyi Fideszes Polgármester sőt ha maga a Fidesz sem létezne többé.
Eriksson
@cikicakk55: Ez is egy vélemény részedről, de én továbbra is fenntartom az állításom. A polgármester legyen polgármester és ne országjáró dervis.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.