Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában – olvasható a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Azt írták: a "hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként" tudomásuk szerint elsőként a "jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható perselyterminált".

Bankkártyával is lehet adakozni egy budapesti templomban

A virtuális perselyt, amely július elejétől használható, a templomigazgató, Horváth Árpád jezsuita szerzetes AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.

Hozzátették: a világon több helyen jól ismert technológiát néhány éve Magyarországon is bemutatták, de élesben először Jézus Szíve napján, július 27-en lehetett kipróbálni a pesti jezsuitáknál.

Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek.

Horváth Árpád szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával. Ezért döntött úgy a templomigazgató, hogy megteremti a bankkártyás adakozás lehetőségét.

Hozzátette: "a jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu", ugyanis a rendalapító, "Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon".

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
A hit modern módon történő pénzre váltása.
rokker33
Mocskos tolvajok !!! Az Isten verje meg az összes ingyenélő szarházi tolvaj papot meg akik benne vannak ebbe a néphülyítésbe!
csipetke
Pin kód,ződ gomb,Isten fizesse meg,ámen...Ezt eddig a showder klubban hallottam,mint viccet,és tessék,megvalósították.
verőce21
"...az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek." - az egyház aprót nem fogad el! :)
nezelodo
Javaslom, hogy az adakozó képét, és az átutalt összeget az oltár felett nagyméretű kivetítőn közvetítsék, hogy itt is meglegyen a magamutogatós perselyes módi. Mert már korábban is égő volt, ha nem adakoztál, vagy az aprót adtál Isten szolgáinak a megsegítésére, amikor az orrod előtt csörgették a csengettyűs perselyt.
volvós
Pedofil persely a lábak körött, ugye csuhások ???
nezelodo
Most már könnyű dolga lenne a fiatal Jézusnak, megspórolhatná a korbácsot, amikor kihajtaná a kufárokat Isten házából, most csak ki kellene húznia a konnektorból a kütyüt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.