A fiatalabb testvér súlyos autoimmun beteg volt, egy közeli otthonban élt.

A kompra váró autó vasárnap süllyedt el Nagymarosnál, az autó 39 éves utasa a helyszínen meghalt. Az autóban két ember utazott, a sofőr kiszállt, hogy a pénztárhoz és a büféhez induljon, amikor az autó gurulni kezdett, és a Dunában kötött ki.

Nagymarosi kompbaleset: a Dunába gurult autó sofőrje szerint öccse engedte ki a kéziféket

Rendőr helyszínel egy összeroncsolódott személyautónál a nagymarosi kompkikötőnél 2019. július 14-én. A gépjármű a Dunába gurult, a benne tartózkodó férfi életét vesztette. MTI/Mihádák Zoltán

A Bors beszélt a sofőrrel, és kiderült: mozgáskorlátozott testvére volt az utas, aki meghalt. A férfi azt mondja, öccse engedte ki a kéziféket az autóban.

A 44 esztendős férfi aznap vette fel öccsét egy bentlakásos otthonban, majd a komphoz hajtottak. A hosszú ideje kerekesszékbe kényszerült férfi szinte csak egy pillanatra maradt egyedül.

A ké­ziféket behúztam, a testvérem engedte ki. Egyből utánaszaladtam, de addigra már bent volt a vízben. Próbáltam lemenni a víz alá, hogy kiszabadítsam a biztonsági övből, de nem jártam sikerrel. Közben egy fiatal odasietve kinyitotta a hátsó ajtót, amitől beömlött a víz és elsüllyedt az egész. Már nem tudtunk kommunikálni, de még a szemébe sem tudtam nézni

– nyilatkozta a Borsnak a testvér. Elmondta, hogy kamionosként dolgozik, háromhetente jár haza, és ilyenkor mindig együtt töltöttek pár napot az öccsével, aki súlyos autoimmun betegségben szenvedett.

A végstádiumú sclerosis multiplex mellett epilepsziában is szenvedett. Nyolc éve már csak tolószékkel tudott közlekedni, kommunikálni nehezen bírt, s a pohár is könnyen ki­esett a kezéből. Én már Budaörsön élek, édesanyánk másfél éve elhunyt, Zoli pedig bekerült egy közeli otthonba, mert már nem lehetett otthon kezelni

– mondta el a testvér.

Hozzátette:

öccse korábban már többször megpróbált ön­kezével véget vetni az éle­tének.

A helyszínen több szemtanú is arról beszélt a Borsnak, hogy a bajba jutott férfi viselkedésén semmi jelét nem látták annak, hogy szabadulni próbált volna a szorult helyzetből.

Azt láttam rajta, hogy nem fogta fel a helyzet súlyosságát. Annyit mondott, „basszus”, aztán teljesen elmerült. Nem gondolom, hogy szándékosan akart véget vetni az életének, véleményem szerint ennyire már nem volt tudatánál. Sokkal jobban kellett volna figyelnem, de sajnos máshol nem tudtam le­parkolni. Régen találkoztam vele és elfelejtettem a szükséges óvintézkedéseket

- mesélte.

A tragédia után a sofőr jogosítványát elvették, az autót pedig lefoglalták. Az ügyben a Váci Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett halálos közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

Forrás: Bors, Index, 24.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Sajnos szomorú eset ! A felelősség azért a testvéréé mert tudta , hogy milyen állapotban van , így a kéziféket is kiengedheti mert már volt öngyilkossági szándéka , ezért veszélyes egyedül hagyni a kocsiban is ! Sajnos az elhunyt testvér kibaxot a másikkal ! Nyilván félre kellett volna állni egy biztonságosabb helyen, leállítva a kocsit és a kulcsot is kivenni ! Büntetése a beteg testvére volt és most a kiszabott büntetés is !!!
terlasz
@maci0427: És mi meg marha okosan tudunk elmélkedni az eset kapcsán.
maci0427
@terlasz: Lehet elmélkedni ha valakinek van tapasztalata egy adott témában vagy helyzetben , akár utólag is , főleg akkor ha már figyelmeztettem valakit előre ! megtörtént esetek, hogy nem fogadják meg a tanácsomat és utána siránkoznak ! / Én szóltam , én megmondtam / Ennél az esetnél a tények beszélnek , a hatóság is így fog gondolkodni nagy valószínűséggel !
terlasz
@maci0427: Tapasztalat vagy logika... Gondolom, hogy az igazi áldozatnak nem volt tapasztalata a kézifék babrálással kapcsolatosan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.