A bevándorláspárti Soros-hálózat Gyurcsányékkal együtt kampányol a bevándorlást ellenző magyar képviselők ellen – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok véleményét ismertetve kedden Budapesten.

Nacsa Lőrinc újságíróknak kifejtette:

kétszáz, a nemzetközi Soros-hálózathoz tartozó szervezet kampányol a magyar emberek által választott Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselők ellen.

Például meg akarják akadályozni Hidvéghi Balázs megválasztását az EP LIBE bizottságának alelnöki posztjára, sőt, a magyar ellenzéki képviselők is hetek óta a kormánypárti képviselők tisztségei ellen áskálódnak – fogalmazott, hozzátéve: a Soros-szervezetek ezért még levelet is írtak az Európai Néppártnak.

Egészen példátlan és felháborító, amit művelnek

- jelentette ki a kormánypárti politikus.

Nacsa Lőrinc rámutatott: a bevándorláspártiak teljesen szembemennek a magyar emberek akaratával, a demokratikus választások eredményével, hiszen az európai parlamenti képviselőink azért lehetnek ott, mert a magyar emberek rájuk szavaztak. A májusi választáson az ellenzéket messze megelőzve a szavazatok 53 százalékát a Fidesz kapta – idézte fel.

Azt mondta, a bevándorláspártiak azért akarják megakadályozni a kormánypárti képviselők kinevezését, mert így akarják elhallgattatni a magyar emberek hangját.

Nem akarják, hogy a Fidesz képviselőin keresztül a magyar emberek hangja felerősödjön az új Európai Parlamentben, és az olyan bizottságokban, mint a LIBE, ami eddig teljesen a Soros-hálózat befolyása alatt állt és a bevándorláspárti javaslatok első számú előkészítője – értékelt Nacsa Lőrinc.

A KDNP-s politikus kijelentette: minél erősebben akarják őket elhallgattatni, annál erősebben fogják hallatni a magyar emberek hangját az EP-ben, és mindent megfognak tenni azért, hogy megállítsák a bevándorláspárti erőket.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Fidesz/YouTube

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Akkor gyorsan adjuk vissza az alsó tagozatos bizonyítványunkat!
A 49 % ill. 53% elsöprő 2/3. Akkor a 67% már 100 %???
Ok. 53 % a mostani választás eredmény. A többi 47% az mi, ha nem magyar ember? Vagy már nem is minősül homo sapiensnek? Nem érzi kissé inkorrektnek a minősítéseket Nacsa NERtárs?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Kookas
@nevemnick: egy vágásra érett neres geci.
evacica
@kereső: A KDP se nem keresztény, se nem demokrata, se nem párt, csak megélhetési politikusok csoportja! Ez a Nacsa egy újabb nyula cilinderből, aki osztani akarja az észt? Az én és barátaim nevében ne nyilatkozzon!
advocat
Esetleg valami új? Ja. Az nincs. Itt a nyár, az uborkaszezon, jó amit még a télen megírtak, csak fel kell olvasni. Ehhez még ész sem kell.
advocat
Lőrincke! Van 8 nem fideszes képviselő. Hány tagja van a parlamentnek? Azo kire és mire is szavaznak. Van olyan bizottság, ahol csak egy magyar van. Hülyítitek a népet. Már aki hagyja magát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.