Összesen csaknem 2500 új munkatársat keresnek a Volán-társaságok, a MÁV, a Magyar Posta, valamint BKV.

A legtöbb üres álláshely a MÁV-nál van (1000 – 1100), de a Volánokhoz is várnak 900 embert. A Magyar Posta tájékoztatása szerint ugyan ott csak 1 százalékos a betöltetlen állások száma, de

keresnek kézbesítőket, csomagfeldolgozókat és sok a 4-5-6 órás munkalehetőség is. 150 álláshelyhez elég az általános iskolai végzettség. A cégnél az elmúlt 3 évben összesen 40,4 százalékos béremelés volt és van többféle jutalék is, ugyanakkor a kézbesítők fizetése mindössze bruttó 210 ezer forint.

A MÁV-csoport 2,5-3 százalékos létszámhiányról számolt be, a tartósan betegek beszámítása nélkül, de a lap emlékeztet, hogy a Vasutasok Szakszervezetének elnöke korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a létszámhiány 35 százalékát pont a tartósan betegek adják, az ő munkájukat is pótolni kell, továbbá sok az 50 év feletti dolgozó és sokan idén nyugdíjba mennek. Kevés a váltókezelő, pénztáros, tolatásvezető, jegyvizsgáló, járműszerelő, biztosítóberendezési és távközlési műszerész, felsővezeték-szerelő, forgalmi szolgálattevő és a mérnök is.

Jelentős munkaerőhiány van az állami vállalatoknál

A Volánbusznál 5 százalékos a munkaerőhiány, még toborzóbuszt is indítottak, de a szakszervezetek szerint olyan nagy a probléma, hogy béremelés nélkül megállhat jövőre a közúti távolsági közlekedés. A buszvezetők ugyanis 15 százalékkal vannak lemaradva az átlagkeresetektől.

A BKV úgy látja, hogy mára már kezelhetővé vált a munkaerőhiány, 1,5 – 2 százalékkal számolnak. Főként fizikai területen van hiány és a legnehezebb a járművezetők pótlása. 2016-os képest 35 százalékkal magasabbak most a bérek, egy kezdő sofőr nettó 200 ezer forint körül keres.

Cikk- és c ímlapkép: MTI/Máthé Zoltán

(nepszava.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ezért dolgoznak pl buszvezetők szép számmal Németországban és az Egyesült Királyságban!!!??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.