A Demokratikus Koalíció aktivistái egy ironikusnak szánt flashmob SORÁN jelképesen "átadták" az M5-ös metrót.

A fővárosi HÉV Batthyány téri végállomása mellett tartott eseményen az átadásügyi biztosként bemutatkozó Varga Gergő azt mondta,

amikor kedden nyugovóra tértek a fővárosiak, még senki nem sejtette, hogy amikor felébred, már lesz egy újabb metróvonal.

Mi vagyunk az első nemzet, ami gyakorlatilag egyetlen kapavágás nélkül egy teljesen új metróvonalnak örülhet, ez világraszóló teljesítmény, ami mindannyiunk közös boldogságát fogja szolgálni – közölte a politikus.

Úgy fogalmazott, biztos most is lesznek ellendrukkerek, akik majd viccet csinálnak abból, hogy a vonal valójában 1888 óta működik HÉV-ként és csak egyszerűen átnevezik metrónak.

A flashmob közben a politikus és az aktivisták az átadást szimbolizálva átvágtak egy nemzeti színű szalagot.

Az óbudai önkormányzat honlapján kedden jelent meg az a hír, hogy a Tarlós István főpolgármester által vezetett fővárosi közgyűlés elfogadta Budapest 2030-ig szóló közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Tervet, amelynek részeként a szentendrei H5-ös HÉV vonalra szeptember elsejétől M5-ös metróvonalként fognak hivatkozni. A közgyűlés arról is döntött, hogy a vonal Békásmegyer és a belváros közötti szakaszát metróüzemre alakítják át – áll a közleményben.

A DK a hírre reagálva ma reggel egy közleményt is kiadott, ebben szintén ironikusan fogalmazva további "átnevezéseket javasoltak."

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.