A polgármesteri posztért újra induló Szarvas Pétert (független) támogatja a Fidesz Békéscsabán, saját jelöltet nem indítanak – közölte a kormánypárt választókerületi elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.

A Fidesszel a háta mögött indul újra a választáson Békéscsaba független polgármestere
Fotó: Facebook/Szarvas Péter

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta: a helyi Fidesz-KDNP felsorakozik a függetlenként induló, de a Hajrá Békéscsaba Egyesület felkérésére jelöltséget vállaló Szarvas Péter mögött.

Megjegyezte: a csabai fideszesek döntését még el kell fogadnia a párt országos választmányának is.

Hangsúlyozta: Szarvas Péterrel,

kisebb vitákat leszámítva, eddig is kiváló volt az együttműködés, különösen a Modern városok program végrehajtása során.

Hanó Miklós, a Fidesz békéscsabai elnöke, alpolgármester azt emelte ki a sajtótájékoztatón, hogy az elmúlt öt évben a város költségvetését mindig a polgármester és a 11 fős Fidesz-KDNP-frakció szavazataival fogadták el, s ezek a döntések biztosították Békéscsaba működését.

Mint mondta,

"a ma ellenzékinek számító" képviselők egyszer sem támogatták a büdzséről szóló javaslatokat.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a kormánypártok mind a 12 egyéni választókerületben önálló jelölteket állítanak, és bíznak abban, hogy többségük ismét elnyeri a választópolgárok bizalmát.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
A nyomoronc miért nem meri vállalni a narancs szint?
F_Viktor
A nyomoronc miért nem meri vállalni a narancs szint?
Borsodi
Azt tudni kell ahol a fideszes a polgármester ott önkény uralom, kis királyság,fenyegetőzés törvény sértés munkahelyek elvesztése azoknak akik nem a fideszt szolgálják.
www.youtube.com/watch?v=-https://
www.youtube.com/watch?v=05IeU-https
://www.youtube.com/watch?v=zDUpjAraKas
nezelodo
Polgármester Úr zárórakor csatlakozik? Jó megértem, hogy nem érez semmit a jelekből, ha érezné se hinné el, úgy mint a rendszerváltás előtt pl a békepapok, akik közül az egyik főnökük még akkor lépett be a III/III-as csapatba fütyörészni.
Desischado
@F_Viktor: Jó kérdés! Ha annyira menő a buli, akkor miért nem merik vállalni a párttagságukat?! Valami oka van, szerintem az, hogy az emberek jó része már nem kér a fidesz bagázsból. Te hogy látod, jl gondollom, vagy csak hiábavalóan reménykedem?
F_Viktor
@Desischado: Szerintem sem bíznak már a fityesz szavazókban, ezért függetlenként ráhajtanak az otthon maradókra.
Az EP választáson látszott, hogy fél millió birka kiszabadult a karámból, s ha az ellenzék össze tud fogni, akkor már most meg tudná szorítani a fityeszt.
A baloldali szavazók úgy tűnik visszatalál Gyurcsányhoz, a Momentum pedig rakéta módjára fog kilőni, a fityesz orbitális hibáit kihasználva elhappolta tőlük a fiatalokat, de a 30-40-es szavazók is szimpatizálnak velük.
A csúti mintha nem vette volna őket komolyan, elmaradt a karaktergyilkolázásuk, ez meg is látszott az EP választási eredményükön.

De reménykedni egyenlőre még nem lehet, nem véletlen, hogy bekebelezték a T-System-et, Azaz minden eszközzel rendelkezik a választási csalásokhoz.
Azt a 4-5 millió otthon maradt szavazót, s a fityesz nyáj egy részét talán azzal lehet majd felrázni, mikor orbán ki akarja léptetni Magyarországot az EU-ból. Akkor talán rágyújtják a Karmelita kolostort.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.