Egy budapesti szabadnapos rendőr buktatta le őket.

Bringával indultak autót lopni – sorozatos lebukás lett a vége – videó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli nyomozója 2019. július 16-án délután Budapest XIII. kerületében, a Váci út és a Balzac utca kereszteződésében felfigyelt két kerékpárosra.

A rendőr, amikor azt látta, hogy két férfi nézegeti a parkoló autókat, belenéz azok utasterébe, felhívta a kollégáit, akik rövid időn belül a helyszínre értek, és igazoltatták őket. Az egyik férfi táskájában autók feltörésére alkalmas eszközöket, adó-vevő készüléket találtak.

A belvárosi rendőrök a 44 éves J. Pétert és társát, a 37 éves A. Jánost elfogták, és az V. kerületi Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók egy korábbi bűncselekmény helyszínén rögzített térfigyelő kamera felvétele alapján megállapították, hogy a budapesti és a kunszentmiklósi férfi 2018. november 17-én délelőtt Budapest V. kerületében, a Nádor utcában egy parkoló autóból ellopott egy táskát a benne lévő pénztárcával, okmányokkal és ékszerekkel együtt.​

J. Péter budapesti lakásán tartott kutatás során 50 gramm kábítószergyanús fehér port és 300 gramm növényi törmeléket, valamint csomagoláshoz használt eszközöket, mérlegeket foglaltak le.

A 44 éves férfi ellen lopás bűntett és kábítószer birtoklása vétség, míg társa ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a BRFK V. kerületi Rendőrkapitánysága.

(police.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.