A Wizz Air hétfői Milánó–Budapest-járatának egyik utasa volt Orbán Viktor.

Milánóból Budapestre utazott Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a Wizz Air egyik fapados járatával hétfőn este 22 óra után. Minderről a HVG számolt be egyik olvasójuk információi alapján, aki azt is elmondta, hogy Orbán a repülés előtt tablettel a kezében várta a beszállást a többi utas között.

A reptéren tartózkodók teljesen meglepődtek, amikor meglátták a reptéren várakozó, testőrök nélküli kormányfőt, aki – úgy tudni – a két lányával tartózkodott Milánóban.

Fapados járaton, testőrök nélkül utazott Orbán Viktor

Az éjfél körül Budapesten landoló gép utasai között futótűzként terjedt a hír, hogy a miniszterelnök is az utasok között van, sőt, az is megdöbbenésre adott okot, hogy Orbán még az elsőbbségi beszállás lehetőségét sem vette igénybe,

a többséggel együtt ment a gépbe. Ezután mezei utasként igyekezett beszuszakolni kézi poggyászát az ülés feletti, nem túl tágas csomagtérbe.

A miniszterelnök jelenléte a légiutas-kísérőket is meglepte, ugyanis láthatóan nem tudtak róla, hogy a kormányfő a gépen lesz. A HVG információi szerint egyenesen sokkolta őket, hogy Orbán Viktor is velük utazik.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a miniszterelnök milyen ügyben járt Olaszországban.

Cikk- és címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

(hvg.hu)

Itthon - 2019. August 18., 18:23
Ön figyel az ásványvizek összetételére?
Itthon - 2019. August 19., 06:11
Marad a tökéletes nyári idő

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Na azért nem kell ezt elhinni, ott voltak a tektökösök csak nem kísérték látványosan a csutit !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Manhattan: :o))))) Hat nem volt egyszeru,...:o)))
Eladott Ország
@Manhattan: július 19., 18:59;" Én arra lennék kiváncsi, mivel mentek oda?" Valamelyik stróman repülőgépével, vagy el sem utazott. Marketing, amit propagandacélokra használ majd a KESMA, ezzel kívánva igazolni, hogy a Geci is a nép gyermeke.
kokopelli
@karma1: most nem a vallás,hanam a Zorbi a nép "ópiuma"!...und szintén mifelőlünk is egy "how are You! (;-))
Lepényleső
Csíszár Jenő lehetett az esetleges vendéglátója,háláját ezzel a bán előtt leróva?
Sámannus
Csak és kizárólag a KGB védi másnak nem érdeke, hogy ez a szarjankó szabadlábon legyen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. August 18., 18:00
13 éves kislány nyűgözte le Nicole Scherzingert
Nagyvilág - 2019. August 18., 17:52
Cuki fotón Piqué és Shakira családja