A magyar közösségeknek maguknak kell megfogalmazniuk milyen típusú autonómiát és milyen közösségi jogokat akarnak megteremteni – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki magyar fiatalok legrégebbi hagyományokra visszatekintő nyári rendezvényének, a Gombaszögi Nyári Tábornak az egyik fórumán csütörtökön.

Szili Katalin erről az "Autonómia, mint európai megoldás" címet viselő, a Ma7 médiacsalád által szervezett fórumon beszélt.

Az autonómia elképzelésekről szólva elmondta: nem Budapestről fogják megmondani, hogy a (külhoni magyar) közösségeknek milyen közösségi jogaik legyenek, és milyen típusú autonómiát szeretnének, ezt maguknak a közösségeknek kell megfogalmazniuk, mint ahogy ki kell mondani azt is, hogy mindezt "európai keretek között" lehet megvalósítani.

A miniszterelnöki megbízott rámutatott: Európa nem igazán akar foglalkozni az őshonos kisebbségek jogaival.

"A migráns kérdés napi témája Európának, ugyanakkor az 50 millió főt kitevő őshonos kisebbségek kérdését eltolja magától" – állapította meg Szili Katalin.

A miniszterelnöki megbízott a felvidéki magyar közösség említett törekvései kapcsán megállapította: az autonómia szó Szlovákiában sokakban zsigeri félelmet kelt, ezért tisztázni kell az autonómiához kötődő fogalmakat, úgy hogy a többségi szlovák társadalom is megértse, hogy a magyarság nem az elszakadásban gondolkodik, hanem európai keretek között szeretné magának az önigazgatás feltételeit megteremteni.

Leszögezte: az önigazgatás megteremtéséhez, illetve közösségi jogok megteremtéséhez az is elengedhetetlen, hogy a magyarság politikai erői és civil szervezetei ezzel összefüggésben meghatározzák azt a minimumot, amiben egyet tudnak érteni.

Szili Katalin beszélt a többi Kárpát-medencei külhoni magyar közösség helyzetéről is. Megállapította: jogait tekintve a legjobb helyzetben a vajdasági magyarság van, Erdélyben a székely autonómia a kulcskérdés, Kárpátalján viszont a legnehezebb a helyzet, mivel ott egyelőre a jogszűkítések ellen kell küzdeni.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
nem Budapestről fogják megmondani, hogy a (külhoni magyar) közösségeknek milyen közösségi jogaik legyenek, és milyen típusú autonómiát szeretnének

Ha ez így van, akkor miért pofázik bele a magyar kormányzat a szomszéd országok kisebbségi ügyeibe? Miért hergeli vagy nyugtatja a kintieket pillanatnyi érdekeinek megfelelően?
kereső
Nem csak az áruló járt Gombaszögön, hanem szlovákia köztársasági elnöke is- 2019.07.17-én.Azután ezt posztolta fb oldalán:
" Gombasek je tradičným miestom stretávania sa mladej generácie Maďarov na Slovensku. Nejde iba o festival s dlhoročnou tradíciou siahajúcou až do roku 1928, vždy znamenal aj o čosi viac. Členom komunity dával okrem bohatého kultúrneho programu možnosť spoznať sa a diskutovať o otázkach týkajúcich sa celej spoločnosti.

Gombasek je pre maďarskú komunitu symbolom. Je preto dôležité, aby si toto podujatie aj naďalej zachovalo svoju ideovú pestrosť a nezávislosť, o ktorú sa vždy usilovalo. Ako prezidentka Slovenskej republiky chcem byť blízko všetkým občanom, ktorí u nás žijú. Pozorne vnímam a budem vnímať, čo sa v maďarskej komunite deje. Preto som poskytla rozhovor Rádiu Patria a dnes som sa rada zúčastnila aj na diskusii v rámci festivalu. Ďakujem za otvorenú a výbornú diskusiu, ako aj za skvelé prijatie návštevníkmi festivalu.

kereső
Irigylem a szlovákokat. Van egy " fehérek közt, európai " köztársasági elnökük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.